Írói irányvonalát tíz éven keresztül a misztikus regények és a sci-fi határozták meg, ám 2011-ben végre elérkezettnek érezte az időt ahhoz, hogy elképzelt életműve felé forduljon: Marcellus Mihály néven római kori regényeket kezdett írni, amelyek Pannonia Romanum címmel egy könyvsorozat keretein belül mesélnek pedagógiai, illetve kulturális szempontból Pannónia római kori életéről. Bár a Historium Kiadó égisze alatt fogott bele történelmi regényei írásába (A veterán, Aquincum farkasa – Kelta szív), jelenleg a Gold Book kiadónál folytatja történelmi kalandozásait.

Marcellus Mihály neveltetése miatt a vallás kincsei (például a Biblia ismerete) íróságára is erősen rányomják a bélyegüket. A keresztény vallási közeg és annak háttérismeret anyagai két nagyon fontos dologra irányították rá figyelmét az életben: a misztikára és a történelemre. Az elmúlt évek során ugyan többnyire művészettel foglalkozott, ám mivel nem riadt vissza a kétkezi munkától sem, bőven volt miből témát merítenie írásaihoz: hősei valódi hús-vér emberek, akik pontosan tudják, milyen nehéz egy kalapács, mekkora erőkifejtést igényel ötven kilométert gyalogolni a hegyekben, vagy éppen mit jelent a sikert és a hitet keresni az életük során.

A 2013. június 9-én Budapesten megalakult Történelmiregény-írók Társasága Egyesület titkárának választották, így immár egy meghatározott egységbe foglalt történelemszemléletű íróközösség tagjaként folytathatja tovább a témában elképzelt életművét. Marcellus Mihállyal többek között a vallásosság és a miszticizmus lehetséges ütközőpontjairól, a Római Birodalom „magyar” provinciája, Pannónia iránti vonzalmáról, illetve a római embereszmény magáévá tételéről beszélgettünk.

A múlt évszázad közepén, az 1950-60-as években egyfajta reneszánszként divatja volt a történelmi regényeknek, manapság azonban csupán vagy a romantikus, könnyed(ebb) történelmi témák iránt van érdeklődés, vagy pedig a történelmi kulisszák közé szorított, ál-történelmi, kultúrtörténeti krimi-thriller regények népszerűek igazán széles körben. Miért választottad éppen a történelmi regény műfaját mint témát az írásaidhoz?

A helyes válaszom erre csak az lehet, hogy éppen azért választottam a konkrét történelmi regényt magamnak, hogy a felsorolt koktélműfajú, alig-történelmi művek mellett legyen alternatíva azok számára, akik valamelyest egzaktabbat, tényszerűbbet szeretnének olvasni, és ismereteket szerezni. Annak az ókori elvnek vagyok híve, ami így hangzik: a történelem az élet tanítómestere. Ezért fontosnak tartom, hogy az író, ha kacérkodik a történelemmel, ne csak egyéjszakás kalandba bonyolódjon vele, hanem váljon hosszú szerelemmé a dolog. Így aztán talán sikerül nem felszínes, túlságosan könnyed és szakadozott történelmi köntösbe bújtatott műveknek születniük, hanem erős alkotásoknak, amik nevelni szándékoznak, s leginkább hiteles ismereteket kívánnak tárni az olvasók elé. Én ebben vagyok érdekelt.

Mit jelent neked a történelmi regény? A múlt tényanyagát; az akkori viselkedésformákat-attitűdöket; a mai szemnek rejtélyes kulisszákat (épületek, tárgyak, viselet); vagy mondjuk a régvolt emberek kapcsolatait-viszonyait a világhoz, a természethez, egymáshoz?

Mindezt együtt. A történelmi regény papírra vetése felelős feladat. Nyilván azért születtek és születnek imént említett, felszínes történelmi írások, mert talán íróik nem igazán akarnak elmélyedni a kutatómunkában. Pedig a historikus regényműfaj nem létezhet tudásalap nélkül. Ezért nagyon fontos, hogy aki e műfajban akar tevékenykedni, lehetőség szerint a legtöbbet kell, hogy megismerjen a megfesteni kívánt korból, akár a viseletekből, akár az akkori emberi szokásokból. A műfaj persze számomra nemcsak ezt jelenti. Vastagabb, dimenzionáltabb a dolog, van térfogata, kiterjedése. Emberi, erkölcsi, társadalmi, gazdasági és politikai tanulságait is levonhatjuk az adott kornak. Természetesen a már említett dolgok, az épületek, a viselkedés és minden más is a részét képezik ennek.

A vallásosság (és ezzel együtt a miszticizmus) komoly szerepet játszik regényeidben, amelyhez a történelem témája remek táptalajként szolgál. Hogyan vélekedsz az egyes történelmi kor(szakok) merevebb vallási és szabadabb misztikus tanai esetleges szembenállásáról, egymást való támogatásáról, illetve úgy alapjaiban a történelmi szemléletet formáló hatásairól?

Remek kérdés! A vallás egy egzakt, követhető dolog, egy folyamat, és nagy hatása van a világtörténelemre! Itt van például a kereszténység kialakulása, ami szegről-végről az én történelmi területem. Látnunk kell, hogy ha nincs Római Birodalom, az európai kereszténység sem alakul úgy, ahogy most ismerjük. Csak egy érdekesség. Amikor azt mondjuk, a római pápa – az általam nagyra becsült Ferenc pápa, de akár a nagy kedvencem, II. János Pál – misét mond, úgy jelezzük: pontifikál. Ez nem más, mint a Pontifex-ből eredeztethető szó a szertartás végzésére, ami a Római Birodalom papjait takarja. Tehát mindenünk: a szentélyünk, a vasárnapi Úrnapja, a szentek szobrai – amik egyébként az alapműben, a Bibliában amúgy tiltottak –, az áldozás, mind-mind a Római Birodalom valláskultúrájára emlékeztetnek. A hatásuk rendkívül erős. Valójában úgy tartom, a vallás volt az a szállítóhajó, ami a kultúrák között kereskedett, és tette valamelyest egyértelművé a világot. A misztika ezzel szemben nem vallás, inkább sajátos hiedelme egy embercsoportnak, legalábbis az én regényeimben így jelenik meg. A misztika megfűszerezi a történelmet, de a vallással szemben nem az egzakt történelem része. Hatása fennmarad még akkor is – mert izgalmas –, de a tények irodalmában kevés visszhangot kap. Ám a mindenkori író éppen ezt a sajátos fűszert morzsolhatja bele a művébe, s ettől a regénye még emberibb és sejtelmesebb lehet.

Írásaidhoz miért éppen (többnyire) Pannóniát, a Római Birodalom „magyar” provinciáját választottad témaként? Honnan ered ez az érdeklődés, elköteleződés, kíváncsiság a terület és népei élete iránt?

Magyar születésű lévén igen fontosnak tartom, hogy ennek az országnak a történelmét, annak egy szegmensét ismertessem meg az itt élőkkel. Minden vágyam, hogy büszkévé tegyem az olvasóimat azokra a csodálatos élményekre, amiket lehet, hogy nem is ismernek. Kedvencem a hazai római kultúra és történelem. Elég színes a paletta, bár sajnos nem sokan tudják. Csak egy példa: Marcus Aureliusról, Antoninus Pius fogadott fiáról, a filozófus-császárról az egész világ hallott! A mai napig az egyik legkeresettebb olvasmány az általa írt feljegyzés önmagához, az Elmélkedések. Na most, talán a magyar olvasó azt nem is tudja, hogy ez a neves császár különleges kapcsolatban volt Pannóniával. Éveket töltött itt, hogy a germánok betörését visszaszorítsa. Az Elmélkedések java részét is ezen a környéken jegyezte le! Mi miért nem vagyunk erre büszkék? Más nép már szobrokat állított volna büszkén. Sajnos, nálunk még várat ez magára. Pedig a világtörténelem nem hazudik. Marcus itt jeleskedett abban, hogy visszaszorította a germánokat, sőt, Vindobónában (a mai Bécs, ami Pannóniához tartozott akkoriban), 180. március 17-én itt halt meg, a X. Gemina légió táborában. Ezek tények. De az a baj, hogy mi nem ismerjük, és ha mégis, nem tartjuk elég jelentősnek vagy érdekfeszítőnek. Én ezt szeretném megváltoztatni.

Mennyire áll közel saját személyiségedhez a római embereszmény, beállítódás, viselkedéskultúra, életvitel?

Ha nem érezném közel magamhoz, nyilván nem is favorizálnám ezt. Nem érintett meg sohasem a hun, sem a „magor” kultúra. Sokkal inkább tartom magam rómainak. Hiszek az egységes erőben. Az összefogásban. Leginkább a tiszteletben. Rómainak lenni nagyon vegyes és színes érzés. Egyszerre kell tiszteletet adni, meghajolni, ugyanakkor a saját pozícióban is erőteljesen szolgálni a nagy egységet. Ez jelentette a téglát a birodalom felépítményében. Ettől lett Róma azzá, amivé vált: nem feltétlenül az erőszak, sokkal inkább a rend és a kultúra közvetítője.

Szilvási Krisztián