1917-ben hadiérettségit tett, 1918-ban az olasz fronton harcolt, majd még ebben az évben megkezdte jogi tanulmányait a kolozsvári egyetemen. Nevét is ekkoriban változtatta meg Tamás Jánosról Tamási Áronra. 1921-től Kereskedelmi Akadémiára járt, 1922-ben lediplomázott, majd bankokban dolgozott Kolozsváron, illetve Brassóban. Szász Tamás, a pogány című elbeszélésével díjat nyert a Keleti Újság novellapályázatán.

Az első világháború után családjával együtt a Romániához csatolt Erdélyben maradt, majd 1923 júliusában, huszonhat éves korában kivándorolt az Amerikai Egyesült Államokba, ahol volt alkalmi munkás és banktisztviselő is. Amerikából írásait folyamatosan hazaküldte. 1925-ben Kolozsváron megjelent első novelláskötete Lélekindulás címmel.

1923-1925 között New Yorkban élt, majd rövid ideig a Chicago melletti Gary-ben, és végül a nyugat-virginiai Welchben. Innen települt haza Kolozsvárra 1926 májusában. 1944-ig élt itt, ahol Az Újság és az Ellenzék című lapok munkatársa volt. 1926-ban feleségül vette Haliker Erzsébetet, gyermekük nem született. Alapítója volt az Erdélyi Helikonnak. 1933 májusától külön rovata volt a Brassói Lapokban Tiszta beszéd címmel. 1935-ben részt vett az Új Szellemi Front kísérletében. 1936-ban cikksorozatában (Cselekvő ifjúság) az „erdélyi gondolatot” igyekezett megújítani. 1937 októberében a népfrontos vásárhelyi találkozóelnöke volt. Ezen időszaka alatt többször is kitüntették a Baumgarten-díjjal (1929, 1930, 1933, 1943), valamint 1940-ben átvehette a Corvin-koszorút is.

A két háború között egymást követően jelentek meg novelláskötetei és regényei, közülük is az elsők között A szűzmáriás királyfi, amit még Amerikában írt, de csak hazatelepülése után fejezett be. Ezután jött a Címeresek, majd fő műve, az Ábel-trilógia. Előbb az Ábel a rengetegben, majd folytatásai, az Ábel az országban és az Ábel Amerikában, melyek tartalmát javarészt saját életéből merítette.

1942 novemberében felszólalt a lillafüredi írótalálkozón. 1943-tól 1949-ig a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja volt. 1944 augusztusában az erdélyi Magyar Tanács tagjaként a háborúból való kilépést szorgalmazta. 1944-ben feleségéve Budapestre költöztek, ahol Bajor Gizi házában vészelték át Budapest ostromát.

A második világháborút követően Magyarországon maradt, az 1945-ös választások után pedig egyike lett annak a tíz (később tizenkét) kiemelkedő közéleti személyiségnek, akiket az alakuló Nemzetgyűlés külön törvény alapján meghívott képviselőnek a parlamentbe. A felkérést elfogadta, egyidejűleg a Nemzeti Parasztpárt színeiben a fővárosi törvényhatósági bizottság tagja is lett.

Képviselősége alatt kétszer is felajánlották neki a vallás- és közoktatásügyi tárcát, de mindkét alkalommal elutasította azt. Mandátuma lejárta után, mivel a törvényt, ami alapján behívták, eltörölték és az 1947-es választásokon nem indult, politikai karrierje be is fejeződött.

1949 és 1953 között kiszorították az irodalmi életből, egyúttal akadémiai levelező tagságától is megfosztották; ekkoriban leginkább jeleneteket, bábjátékokat, verses önéletrajzot írt. 1954-től a Hazafias Népfront Országos Tanácsának tagja lett, megjelenhettek cikkei, elbeszélései, 1956 szeptemberétől 1957 áprilisáig a Magyar Írók Szövetségének társelnöke volt. 1956. október 31-én a Petőfi Párt Irányító Testületének tagjává választották. 1963-tól az Országos Béketanács elnökségi tagja volt.

Tamási Áron 1966. május 26-án hunyt el Budapesten. Kívánságára Szülőfalujában, Farkaslakán temették el. Itt látható a sírja a templomkertben, melynek sírkövét Szervátiusz Jenő és Szervátiusz Tibor erdélyi szobrászok alkották. A kövön ez a felirat olvasható:

„Törzsében székely volt, fia Hunniának
Hűséges szolgája bomlott századának.”

 Nagy Mária

Forrás: wikipédia, Új Magyar Irodalmi Lexikon. 3. köt :P-Zs. Budapest : Akadémiai Kiadó, 1994.

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a kép készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép.