Amikor mindenképpen a falu tekintélyei közé tartozott a kocsmáros is, pláne, ha a szeszek mérésén kívül konyhát is üzemeltetett. (Itt jut eszembe, hogy korábban volt szó már a kocsmárosokról, igaz, az a cikk inkább a városon működő italmérőket mutatta be.) És az italok tekintetében nemcsak a mennyiségre, hanem a minőségre is utazott, így a falu elöljárói, tekintélyei is felkeresték aztán az intézményét, melynek nagyterme sokszor lakodalmak, télidőben bálok és színdarabok előadásának helyszíne is volt.

A két világháború közötti falu innovatív kocsmárosa, ha tehette, kisebb vágóhidat is gründolt, hús kimérésével is foglalkozott, amivel párhuzamosan jégvermet is működtetett. És persze politizált is, vagy legalábbis tájékozott volt az aktuális politikai kérdésekben. Információit első kézből, a hozzá betérőktől szerezte, de emellett újságot, újságokat is járatott, és rádiókészüléket is üzemeltethetett. Fő bevételi forrása mégis csak az alkoholos italok kiméréséből származott általában. Mégpedig elsősorban, mivel a sör logisztikája még fejletlen volt, a borból, melyet Jedlik Ányos atya nagyszerű találmányát széles körűen alkalmazva, fröccsök formájában fogyasztottak el a szomjúhozó helybeliek, vagy éppen a betérő utazók.

Akik éppenséggel járhattak görbe és egyenes utakon is, de mindenképpen a falu kocsmájában kötöttek ki, hogy a számukra szükséges információkat beszerezzék. Az utazás sebességének a felgyorsulása, a vasúthálózat kiépülése ugyan a klasszikus fogadókat, az utazók és a lovaik regenerálódását szolgáló helyeket feleslegessé tette, a kocsmákra viszont továbbra is szükség volt. Szükség volt a már említett informálódás miatt, ugyanakkor itt zajlott a falu társadalmi életének java része is. A kocsma volt a közösség első számú fóruma, ahol megbeszélték a falu, az ország és az élet nagy dolgait, kérdéseit. Kicserélték a rendelkezésre álló információkat, és levonták a megfelelő következtetéseket. Miközben természetesen italoztak, és mint tudjuk, az alkohol kisebb mennyiségben egyenesen jótékony hatású: oldja a gátlásokat és egyesek szerint élénkíti a gondolkodást, segíti a szellemi tevékenységet is, persze csak mértékkel fogyasztva.

Aztán az emberiség hosszúra nyúló történetében mindig is voltak olyanok, aki ilyen-olyan okok miatt nem ismerték ezt a mértéket. Sokan a lelkiismeretüket altatták ilyen módon, mások egyszerűen csak kívánták a bódulatot, meg akartak szabadulni az élet nyűgeitől egy kis időre. A kocsmáros pedig minden korban jó kedvvel, vagy éppen unottan a pohárba töltötte a boldogságot, enyhülést hozó folyadékokat. Ezért sokan voltak, akik keresték a kegyeit, és ez még hellyel-közzel most is így van. Az adatbázisunkból kiválasztott képekből megismerhetjük a Rába melletti Egyházaskeszőről induló Keszey Vincét, a nagyszerű budapesti vendéglőst, megnézhetjük a Mosonmagyaróvártól néhány kilométernyire lévő Darnózseli kármentős kocsmáját 1956-ból.

Pálffy Lajos
Forrás: mandarchiv.hu