Sok történelmi non-fiction kötet után éheztem már a való világ gondjaitól mentes világra, így fejest ugrottam egy alternatív univerzumba, hogy egy kitalált személy gondjait vegyem nyakamba. Kincaid A kárhozott című fantasyjéről jókat hallottam, így megfelelő választásnak tetszett.

Az 1971-ben született J. D. Barkernek ez a második regénye, ehhez képest pedig szokatlanul kiforrott stílus jellemzi, ami engem már az első oldalakon megfogott. Írt popkulturális témájú cikkeket, tevékenykedett szellemíróként, illetve megjelent több – elsősorban horror témájú – novellája, majd 2014-ben első regénye, a Forsaken.

Sorsfordítók a magyar történelemben címmel könyvsorozat látott napvilágot a Kossuth Kiadó gondozásában. Szerzői a kor avatott szakértői, vékony kötetekben rajzolják meg az adott korszak arcélét. Az egyes periódusok jeles államférfiúinak tevékenysége jelöli ki az epocha vezérfonalát. Ma az Árpád-kor két nagy formátumú uralkodóját mutatom be a kötetek alapján (nem kronológiai a sorrend, hanem a művekhez való hozzáférés alapján történik a válogatás), a többit folyamatosan ismertetem.

Tóth Krisztina Zseblámpás meséi megfelelnek a mese örök időktől való céljának: világképet alakítani, generációs tapasztalatot és tudást átadni. Gyermekeknek szóló urbánus legendákról, világmagyarázó történetekről van szó. Akárcsak előző kötete, a Felhőmesék, tanít és szórakoztat egyszerre, gyerek és felnőtt olvasó egyaránt élvezheti.

Guillame Musso regénye érdekes lelki utazás, egy fiatalember küzdelme önazonosságáért, elvesztett lelki egyensúlyáért, szerelmi történet és izgalmas thriller is egyben.

Azt, hogy Bruce Dickinson a komplett könnyűzene egyik legsokrétűbb egyénisége, eddig is tudtuk, hiszen szinte már közhely, mennyi mindent képes belezsúfolni az életébe. A nemrég Mire való ez a gomb? címmel itthon is megjelent önéletrajza pont olyan, amilyenre a kivételesen mozgalmas életpálya alapján következtethetünk: sokszínű, szórakoztató, izgalmas olvasmány.

Murai András és Tóth Eszter Zsófia könyve történelmi utazásra csábít: a közelmúlt historiográfiai események fókuszába vezet. 1968 az ifjúsági lázadás címen vonult be az adott korba, kulcsesemények sorozata rázta meg a "szabad„ (a vasfüggöny nyugati oldalán lévő) jóléti társadalmakat, de a rengés hullámai áthatoltak a kelet-európai régióba is. Egyaránt fémjelzett életmódbeli forradalmat, és hordozta a nagyobb politikai szabadság szellemét. Nyugaton és keleten mégis mást jelentett a fiatal generáció lázadása.

Naomi Alderman A hatalom című tudományos-fantasztikus regényében eljátszik azzal a gondolattal, hogy mi történne, ha a hatalom egy nap hirtelen és visszafordíthatatlanul a nők kezébe kerülne...

Juhász Tibor Salgó blues című, karcsú novelláskötetéhez a Scolar L!ve szerkesztőjének illett volna mellékelnie egy doboz antidepresszánst vagy egy üveg whiskyt, esetleg mindkettőt. A tábla csokoládéról se feledkezzünk meg, hiszen jól jön minden hangulatjavító, amikor tizennégy novella acélbetétes bakancsban rugdos a legmocskosabb salgótarjáni falraköpködős reménytelenségbe, aztán a vécékefét is megforgatja a fejünk fölött.

Fiatalon az ember általában meg van győződve róla, hogy a világ élhető hely, hogy az életerejét azért kapta, hogy valamit alakítson vele a világon, és hogy éppen ezért minden, ami vele történik, különös jelentőséggel bír. Az erdélyi származású szerzők valamiért különösen szeretik ezt a fajta életérzés- és emberábrázolást. Valami hasonlókat gondol az Égéstermék egyes szám első személyben mesélő főhőse is, aki, mint valami huszadik század végi Ábel, nekivág a „rengetegnek”, hogy megtanulja, hol is van a helye.

A XX. századot végigélt kortárs elmondhatja magáról, hogy legalább öt rendszerváltást ért meg. Ha a történelemben visszatekintünk, láthatjuk, hogy minden kor embere több, legalább alrendszerváltásnak lehetne tanúja, csak - mai mércével mérve- szűkebbre szabott élete jelölte ki intervallumos korlátait.

Böszörményi Gyula az egyik kedvenc magyar ifjúsági íróm (nincs sok…), érdekes módon azonban nem a közismert Álomfogók-ciklus, hanem a Rémálom-trilógia okán. Böszörményi ugyanis képes volt egy olyan antiutópiát létrehozni a 9…8…7…-tel magyar célközönségnek, amely rendkívül hangulatos, budapesti helyszíneken játszódik, s a fiatalok tényleges problémáira koncentrál. Kockázatos vállalás volt, de szerintem nagyon sikeres

Helen épp akkor akar szakítani a pasijával, amikor az bejelentette, hogy otthagyja a feleségét és Helenhez költözik. Mit tehet ilyenkor a nő?  A Szabadulj meg a pasitól! Jean Fallon első magyar nyelven is megjelent regénye.

Szeretem a Holdon játszódó történeteket. Nem túl meglepő hát, ha érdeklődéssel fordultam egy olyan sci-fi felé, amely egyben krimi is, márpedig Anthony O’Neill regénye, A sötét oldal ezt ígérte, noirral vegyítve.

Harry Hole 1965-ben született a norvég fővárosban. A rendőrakadémia mellett jogot is tanult, és részt vett az FBI egy képzésén. A főnöke szerint ő Oslo legjobb nyomozója.

Egy meg nem valósult utópia - akár ezt a címet is viselhetné Majtényi György Egy forint a krumplis lángos című könyve. A Kádár-rendszer világába vezet be a történész-szerző, s ad róla árnyalt korrajzot. A mű  hűen tükrözi az első titkár országlásának Janus-arcát: a mérleg egyik serpenyőjében a diktatúra, a szabadságjogok hiánya, másik oldalát a viszonylagos jóléti társadalom egyensúlyozza.

Éppenséggel nem osztrák közúti hupni nagyságú az a kupac könyv, amelyet beterveztem a közeljövőre –s rendszerint a halom inkább dagadni szokott, mintsem zsugorodni -, ám mégis olyan könyveket olvastam az elmúlt napokban, amelyek nem voltak részei az eredeti elképzelésemnek. Egyik szekrényem tetején ugyanis gyermekkorom fantasyjai bukkantak föl, akár Unicum reklámban a vizes ember...

200 évvel ezelőtt, 1818. július 30-án született Emily Brontë Angliában, a yorkshire-i Thorntonban. Családja 1820-ban Haworthba költözött, mert édesapja ott kapott kápláni állást. Szüleinek összesen hat gyermekük született: öt lány (Maria, Elizabeth, Charlotte, Emily Jane, Anne) és egyetlen fiú (Patrick Branwell). Édesanyja 1821-ben meghalt rákban, a gyermekek nevelésében egy nagynéni segédkezett.

Ifjabb Alexandre Dumas (Párizs, 1824. július 27. -  Marly-le-Roi, 1895. november 27.) tulajdonképpen az idősebbik Dumas fiának nevezte magát, így: Alexandre Dumas fils. Tette ezt annak ellenére, hogy nem az apja árnyékában alkotott, hiszen drámaírói hírneve életében még az apjáét is fölülmúlta.

George Bernard Shaw 1856 július 26-án született Dublinban. 1885-től negyven éven át folyamatosan dolgozott. Írt színdarabot, esszét, újságcikket, és mindenféle témában szónoklatokat tartott. Első színművét csak 1892-ben, 36 éves korában mutatták be.

Kir Bulicsov életműsorozatot indított a Metropolis Media, és egy olyan Philip K. Dick-regényt adott ki az Agave Könyvek, amelyet magyarul még nem olvashattatok. Három nagyszerű science fiction-regényt vehetnek a kezükbe a műfaj rajongói 2018 nyarán. Íme!

Befejeztem William R. Forstchen trilógiáját, így nem maradhatott ki, hogy az utolsó kötetet is véleményezzem. A történet Ariadné fonalát 920 nappal az Egyesült Államokat érő elektromágneses támadás után veszi fel, hogy a sorozat végére valamelyest kijuthassunk a pokoli labirintusból, melybe a felkészületlenség és a balga remény juttatta az amerikaiakat.

Amikor 1989-91 tájékán a történelmi folyamat új irányt vetett (véget ért az úgynevezett rövid XX. század), a nyugati politikusokat és az egykori Vasfüggöny mögötti népeket túláradó optimizmus töltötte el. Annus mirabilis: így aposztrofálták 1989-et, ahol Jalta meghaladásával egypólusú, amerikai domináló világrend kibontakozása ígérkezett. Egyes kortársak úgy vélték, hogy a problémák alapból megoldódtak, eltűnt a kelet-nyugati ellenségkép.

A Brooklyni balgaságok szereplői szerethető alakok, tőlük életszagú a regény. Elbuknak, felállnak, összetörnek, újrakezdenek, szeretnek, gyűlölnek.

Annak idején már írtam Alridge sorozatának első részéről, amely a fenséges Ecc, pecc nevet kapta keresztségében, s most itt a második Helen Grace kötet, az Üsd, vágd. Úgyhogy most ütöm, vágom, ha már mégis úgy döntöttem, hogy a zavaros első rész után kell nekem ez is.

Ha valaki egy eredeti, izgalmas, jól megírt konspirációs thrillerre vágyik, akkor az valószínűleg csalódni fog az Eredetben – hacsak nem elfogult Dan Brown-rajongó. A történetben Robert Langdon, a szimbolika és a vallási ikonológia harvardi professzora, barátja és egykori tanítványa meghívásának eleget téve érkezik a bilbaói Guggenheim Múzeumba. Edmund Kirsch, a negyvenéves számítógépguru, jövőkutató, feltaláló és vállalkozó, akinek találmányai és előrejelzései világszerte nagy vihart kavarnak, egy olyan felfedezés bemutatására készül, amely nemcsak a tudományok, hanem a vallás jövőjére nézve is komoly következményekkel járhat.

Benedek Szabolcs szeretheti a különleges számokat, hiszen 2015-ben a Librinél megjelent könyve, A kvarcóra hét dallama után, némi fiumei kitérővel ismét előjött a misztikus szám, ezúttal a Helikon gondozásában Kádár hét napja címmel boltokba került friss köteténél. És ha már számoknál tartunk, a Kádár hét napja 28 fejezetre tagolódik, és mint tudjuk, kétszer huszonnyolc az nem kevesebb, mint ötvenhat, azaz a forradalom, és Kádár árulásának éve.

A Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum a 2014-es Rómer-emlékév kapcsán tematikus Arrabona számmal emlékezett meg névadójáról. Az összegyűlt anyag azonban megtölt egy újabb számot is. A karcsú kötetben található tizenkét tanulmány mindegyike a XIX. századi tudós gazdag életművének egy-egy érdekes mozzanatával foglalkozik.

A Talán bizony mégsem sava-borsát az adja, hogy Jannah Loontjens rávilágít arra, milyen mértékben alakítja manapság a mindennapi életünket a közösségi média. Az internet hatása nagy témája a kortárs szerzőknek, a chat pedig, mint olyan, szinte beláthatatlan rengeteg, amelynek mélyén számtalan regénybe kívánkozó kedves vagy ironikus, tanulságos vagy rémes történet lapul.

Totth Benedek Holtverseny c. regénye után Az utolsó utáni háborút mindenképpen el kellett olvasnom. Amíg a szerző Margó-díjas első kötete mondhatni hétköznapi történet, amelynek sajátos brutalitását az adja, hogy az olvasóban (legalábbis bennem) egy percig sem merül fel, hogy itt esetleg túlzással, elszabadult fantáziával van dolgunk, az esemény, annak szereplői, azok „működésmódja” hihető, ugyanakkor a bulvársajtón és elkapott triviális szófoszlányokon edzett gyomrunkat mégiscsak megszorongatja.