Gyönyörűek és különlegesek, egyetlen olvasni szerető embert sem hagynak hidegen, s bár napjainkban egyre több a digitális olvasnivaló, mindig szükség lesz rájuk, a könyvtárakra. Világszerte rengeteg van belőlük: lehetnek nagy múltú, patinás létesítmények, vagy a legmodernebb, már-már futurisztikus építmények – a könyveket szerető emberek otthon érezhetik magukat a falaik között. Sorozatunkban néhány valóban csodálatos, szemet gyönyörködtető bibliotékát mutatunk be – most a prágai Klementinum könyvtárát.

Talán már el is készültek a türjei premontrei templom és klastrom restaurálásával, amely éppen olyan nemzetségi monostor volt, mint Ják, vagy éppen Lébény és Zsámbék. A barátok gazdasága, vagyona aztán hamar felkeltette egyesek érdeklődését, emiatt sokat szenvedett Türje is, amely egy időben szerzetesek nélkül, végvárként is óvta a maradék Magyarországot.

A falvakat járó, vándorló cigányok közül talán a legismertebbek a teknővájók, akikkel még a múlt század vége felé is találkozhattunk. Aztán megszűnt a portékáik iránti kereslet, így más foglalkozás után kellett nézniük. Pedig egykoron fontos mesterség volt az övék.

Zalaszentgrót várát 1299-ben említik először, de igazából csak a török időkben épült jobban ki. A Szentgróti család birtokolta többnyire, aztán hozományként a Hajmásiaké is lett. Végül Hagymási István végrendeletében Batthyány Ádámra hagyja az erődítést.

„Fiúk! Ki lenne egy szőke, magas hivatalnoklány partnere a Balatonon. Férjhez szeretnék menni. Jelige: Vitorlás 1” A rövid, de lényegre törő szöveg a Színházi Élet apróhirdetések rovatában jelent meg, kilencven évvel ezelőtt. Ismeretlen feladója valószínűleg két célt tűzött ki maga elé. Nyári vakáció a Balatonon, és férjhez menés. Ki tudja, az évtizedek távlatából, vajon eredményes volt-e a hirdetés?

A Salzburgból induló kb. 450 km-es Alpok – Adria kerékpárút osztrák szakasza Bad Gasteinnél szó szerint „tetőzött”. Igaz, a hegy másik oldalán „füstölgő” fékekkel legurulni is elég hajmeresztő volt. De inkább ez! Részvéttel néztünk azokra, akik épp az ellenkező irányba, felfelé tekertek. Ezek után az olasz szakasztól valamiféle dolce vitát vártam. Nem is csalódtam, persze ezért is meg kellett dolgoznunk.

Zalalövő kicsiny várát pedig Perneszy András uram építtette a Szigetvár eleste utáni években. Az biztos, hogy 1576-ban már állt az erősség, egy vastagabb falú várkastély, vizesárokkal és palánkkal körülvéve. Hogy aztán Perneszy uram leszármazottjai kapitánykodjanak benne majd egészen a török idők végéig.

Idén nyáron Ausztria volt az elsődleges „nyaralási” célpont – igaz, elsősorban túrázás miatt –, így kerültem pár hete Stájerországba. Szerencsére sikerült rávennem a barátaimat egy rövid gráci kitérőre is, amely során eljutottunk a stájer rendek által 1642 és 1647 között felépített fegyvertárba, a Landeszeughaus-ba.

Jól összeszokott bringás csapatunk évek óta vágyott célja volt az Alpok – Adria kerékpárút teljesítése, szépségeinek felfedezése. A Salzburgban kezdődő teljes útvonal hossza a tengerig kb. 450 km, zömében aszfaltozott, végig jól jelölt és védett kerékpárutakon, valamint gyér forgalmú mellékutakon. Hogy ez milyen jól hangzik! De vigyázat! Nem véletlenül (hanem a Bad Gastein környéki emelkedők miatt) sorolták közepes nehézségű kategóriába.

Arról, hogy milyen is volt a zalai Pölöske vára, megint csak keveset tudunk. Az viszont bizonyos, hogy szép, hosszú története van, mint ahogyan a tulajdonosai is hosszan sorakoznak. De mostanra már semmi sincs belőle, Tüzép-telep lett végül ez a váracska is.

Gyönyörűek és különlegesek, egyetlen olvasni szerető embert sem hagynak hidegen, s bár napjainkban egyre több a digitális olvasnivaló, mindig szükség lesz rájuk, a könyvtárakra. Világszerte rengeteg van belőlük: lehetnek nagy múltú, patinás létesítmények, vagy a legmodernebb, már-már futurisztikus építmények – a könyveket szerető emberek otthon érezhetik magukat a falaik között. Sorozatunkban néhány valóban csodálatos, szemet gyönyörködtető bibliotékát mutatunk be – most az olaszországi Fermóban található Romolo Spezioli Polgári Könyvtárat.

Aztán majdnem meg is feledkeztünk Döbrököz váráról, amit a jogtudós és diplomata Werbőczy István Imre nevű fia tett Tolna vármegye védelmének központjává. Döbröközből ugyan már csak egy-egy falcsonk mutatja, hogy hajdanán bizony kővár állott itt. De ez legalább megvan, nem úgy, mint számtalan más vár esetében, ahol csupán néhány kőhányás és mélyedés jelzi a dicső múltat.

Mivel cigányok magyarországi, tömegesebb megjelenése a török időkre tehető, hát éppen a Habsburg uralkodók voltak azok, akik rendezni igyekeztek jelenlétüket. Kiváltképp Mária Terézia, majd fia, II. József munkálkodott az ügyön, a „cigánykirálynak” is nevezett József főherceg pedig a cigány nyelvet is megtanulta, leírta annak nyelvtanát, és szótárt is szerkesztett.

A ma ismert legrégebbi csillagtérképek felfedezése dr. Michael Rappenglück, a Müncheni Egyetem német kutatójának nevéhez fűződik. Lascaux (a képen), Tête-du-Lion és Ach-völgy – ezek a barlangok őrizték meg az értékes leleteket, melyek közül a legfiatalabb is minimum 15.000 éves.

Simontornyát, pontosabban annak várát pedig Salamon fia Simon alországbíró építtette valamikor 1272 és 1277 között. Így tehát éppenséggel beletartozhatott IV. Béla nagy, várépíttető programjába is. Igaz, a „második honalapító” 1270-ben, hatalomra éhes fia legnagyobb örömére, jobblétre szenderült.

A magyar nyelv értelmező szótára szerint az állandó lakóhely nélküli, helyét sűrűn változtató cigányokat takarja ez a fogalom, de nem árt tudnunk, hogy hosszú évszázadokon át a sokszor országhatárokat sem ismerő vándorlás a cigányság sajátossága volt. A két világháború között gyakran, de még azután is sokáig lehetett találkozni a magyar falvakban vándorló romákkal. Sőt, Erdélyben még a napjainkban is felbukkannak az utakon az ekhós szekereik.

Gyönyörűek és különlegesek, egyetlen olvasni szerető embert sem hagynak hidegen, s bár napjainkban egyre több a digitális olvasnivaló, mindig szükség lesz rájuk, a könyvtárakra. Világszerte rengeteg van belőlük: lehetnek nagy múltú, patinás létesítmények, vagy a legmodernebb, már-már futurisztikus építmények – a könyveket szerető emberek otthon érezhetik magukat a falaik között. Sorozatunkban néhány valóban csodálatos, szemet gyönyörködtető bibliotékát mutatunk be – most a svájci Sankt Gallen-i kolostor könyvtárát.

Ozora vára, vagy inkább várkastélya valamilyen furcsa véletlen folytán épen maradt. Talán köszönhető ez utolsó birtokosainak, az Esterházyaknak, akik a török idők után újjáépítették, és tiszttartói lakot alakítottak ki benne. De aztán volt vármegyei börtön, no és gabonaraktár is.

Válaszoljuk is meg akkor nyomban a címben feltett kérdést: a kupec leginkább olyan állatkereskedő volt, aki egészen a múlt század legvégéig járta a falvakat, helyi és országos vásárokat, és igyekezett egy állatot olcsón megvenni, majd még ugyanott vagy távolabb, drágábban eladni.

Dombó vára pedig a mai Dombóvártól délre, a Kapos mellett, annak árterében egy dombocskára épült. Mocsár és vizesárok vette körbe, a falak és a négy sarkán lévő tornyok mellett ez volt a legfőbb védelmezője. Aztán a török ellen ez sem védte meg, végül pedig bécsi robbantómesterek tettek pontot a történetére.

Aztán nem is kell annyira visszamennünk az időben, hogy találkozhassunk a falvakat járó szódásokkal, fagylaltárusokkal. Oltott meszet és dinnyét pedig a mai napig kínálgatnak a lassan haladó, megafonnal felszerelt autók a magyar vidéken.

A dombóvári szőlőhegytől nyugatra, Jágónak és Kapospula között található Dáró vára, pontosabban egy árok és némi téglafalak maradványai. Egy 170 méter magas dombon állt a hozzávetőlegesen 20x50 méteres alapterületű erősség, ahol Tinódi is eltöltött egy esztendőt.

A vándorkereskedők pedig nemcsak a sötét középkorban voltak, hanem sok helyen még a mai napig is megjelennek az utakon, a falvakban. Az 1900-as évek első felében már megérkezésükkel színesítették a falu hétköznapjait, látták el sokszor olcsó iparcikkekkel a falusi lakosságot.

Márványkő várát, vagy inkább várkastélyát pedig fából építették fel a gersei Pethők, mégpedig a mai Petőmihályfa területén. A nevét egyes feltételezések szerint a kapuzatának anyagából kaphatta, de azt is tudni lehet, hogy állapota miatt végvárként már nem jött számításba. A Pethők inkább Keszthelyt és Kemendet építették ki ilyen célra.

Májusi eső aranyat ér, legalábbis ezt gondolhatta Charles Mackintosh, amikor számos kudarcba fulladt kísérlet után felfedezett egy új módszert a vízálló ruhák készítéséhez. A skót kémikus glasgow-i üzemében két réteg szövet közé folyékony gumit öntött, majd a furcsa elegyből létrehozott egy olyan anyagot, ami ellenállt a víznek, miközben rugalmas és hordható volt. Charles Mackintosh 1823-ban tett felfedezése nemcsak a zord időjárású Skóciában változtatta meg az eső és az emberek viszonyát, hanem az öreg kontinensen is.

Mauritánia második legnagyobb városa, Nouadhibou öböljében több mint 300 hajó rozsdásodja (forgalomból kivont) örök álmát, a világ legnagyobb hajótemetőjeként számon tartott területen mind a vízben, mind a szárazföldön hatalmas roncsok nyugszanak. A hajótestek azonban egyúttal új élőhelyet is biztosítanak a halaknak és a tenger alatti világnak, valamint jelentős bevételi forrást a helyi lakosságnak.

A kemendi várat pedig a mai Kemendolláron kell keresnünk. A zalai falu nevében pedig nem az amerikai fizetőeszközt kell keresni, mert az 1895-ben Kemendből és a szomszédos Ollár nevű településből lett létrehozva. De a vár, az mindig is Kemendhez tartozott.

A két világháború közti falvak meglehetősen zárt társadalmában különleges szerepet kaptak a vándorlók, vándorok. Az ilyen emberek, többnyire fiatal férfiak, tanulás vagy éppen megélhetés céljából hagyták el a lakóhelyüket, és dolguk végeztével nagy valószínűséggel vissza is tértek oda. Ugyanakkor voltak olyan közösségek, amelyek kifejezetten vándorló életmódot folytattak még a 20. század első felében is, mint például a magyarországi cigányság egy meghatározó része.

Gyönyörűek és különlegesek, egyetlen olvasni szerető embert sem hagynak hidegen, s bár napjainkban egyre több a digitális olvasnivaló, mindig szükség lesz rájuk, a könyvtárakra. Világszerte rengeteg van belőlük: lehetnek nagy múltú, patinás létesítmények, vagy a legmodernebb, már-már futurisztikus építmények – a könyveket szerető emberek otthon érezhetik magukat a falaik között. Sorozatunkban néhány valóban csodálatos, szemet gyönyörködtető bibliotékát mutatunk be – most az Osztrák Nemzeti Könyvtárat.

A zalai Nagykapornakon, avagy akkoriban csak Kapornakon hajdan szép kolostoruk és háromhajós, nagy templomuk és hiteles helyük volt a bencéseknek. Aztán ide is eljött a török, és végvár lett a kolostorból. Az utolsó szerzetesek 1571-ben kaptak utasítást arra, hogy szekerezzenek át az összes iratokkal Vasvárra, így a vár már tisztán a katonák céljait szolgálta.