3362

Örökkévalóság és mulandóság

Költészet a Könyvszalonon

Költészet mindig is volt, amióta ember az ember. És mindig is lennie kell. De hogyan élhet túl a fogyasztói társadalomban? Egyik módja mindenképp az, ha a költők találkozhatnak az olvasókkal. Ha minél több formában igyekszünk közvetíteni a verseket, hogy az emberekben felébresszük az igényt arra a lelkiállapotra, amit csak az élet lényegét kutató lírai nézőpont adhat. Erre adott lehetőséget a Győri Könyvszalon, amely évről évre vendégül látja a magyar irodalom színe-javát.

Az idei Szalon-díjas Czigány Györggyel november 7-én pénteken, 16 órától Antall István beszélgetett a Győri Nemzeti Színház nagyszínpadán. A győri emlékeket is csokorba fűző beszélgetésen olyan dolgokat tudhatott meg a közönség, melyek közelebb hozták a városhoz szorosan kötődő költőt.
Antall István egyik lényegre tapintó kérdése így szólt:
- Mit tudott ez a város, ami miatt annyira a szívedhez nőtt?
- Győr számomra a világ közepe volt – fogalmazta meg Czigány György –, eszmélésem városa. Révfalu, ahol még az utca túloldalán lévő kútból hordtuk a vizet...
Itt kezdődtek a költészet útján tett első lépések is, ötévesen, csasztuskákkal. Az író hatéves volt, amikor a Batthyány téri fákat szemlélve megérintette az elmúlás misztériuma. Már akkor elhatározta, hogy ezt egyszer szeretné formába önteni. És azóta ír, alkot...

November 9-én vasárnap, 15 órakor Pusztai Zoltán költővel Gülch Csaba beszélgetett száz szonettet tartalmazó Körfolyosó című kötetéről és sok más egyébről, például az Aurora nevű punkzenekarban betöltött szövegírói szerepéről. Ennek kapcsán egy váratlan pillanatban az író dalra is fakadt, ami csak annak volt meglepő, aki még nem ismerte a szavakat, mondatokat bolondos játékban egymásba fűző poétát. Játékossága rejtőzködés is, meglepetést tartogat azok számára, akik nem állnak meg a felszínnél.

Gülch Csaba, aki kettős szerepben ült Pusztai mellett, költőként és beszélgetőtársként, a művészet, a vers jövőjéről kérdezte, felemlegetve azt az értékes mozgalmat, ami fiatalok százait mozgatja és gondolkodtatja. A slam poetry egy új kifejezési forma, modern költészeti stílusnak is nevezik, amely csakis szóban és leginkább élőben hatásos. Dióhéjban összefoglalva: kicsit rap, kicsit színház és kicsit vers, mert többnyire van benne rím, hasonlat, metafora és egyéb költészeti elemek.

Egy hordozó, ami megújulást jelenthet, ha sikerül megfelelő tartalommal telíteni. Pusztai Zoltán felidézte saját, nem slam-nek, inkább performance-nak nevezett emlékeit, terveit. Például egy jégkockából épült vízlépcső képét, amely egy környezetbarát vízlépcső lett volna. Sokféle műfaj születhet, a lényeg: egyszerre az örökkévalóság és a mulandóság tudatában alkotni. Ezt akár mottónak is tekinthetjük, mely sok mindent megragad a győri költő ars poeticájából.

November 9-én vasárnap, 17 órakor találkozhatottunk Zalán Tibor író-költő-dramaturggal a Pódiumszínpadon. Az idén 60 éves íróval Gülch Csaba beszélgetett. Az első kérdésére, miszerint hogyan határozná meg magát, Zalán kicsit kesernyés humorral válaszolt:
- Eltévelyedett embernek, aki 60 évesen se tudja, mi akar lenni.
Azután a folytatásból kibontakozott a kesernyésség oka is. Ma költőnek lenni, sajnos, még vagy már, nem számít egy komoly hivatásnak.
Gülch Csaba kérdésére, amelyben az elmúlt 60 év legfontosabb mérföldköveiről érdeklődött, Zalán kiemelte a család fontosságát. Az életmű fontos pillanata a két lánya és pár hónapos unokája, Szabó Zalán Árpád, akinek már 16 verset írt.
- Megihlet ez a nyüzsgő kis alak... – a költő így fogalmazta meg a sok csalódás után mégiscsak reményt sugárzó emberi jóságba vetett hitét, amely még mindig ott tartja az íróasztal mellett.

A legifjabb nemzedék inspirálja Varró Danit is, aki november 7-én pénteken mutatta be sorozata következő darabját, az Akinek a kedve dacos című mondókás kötetét a Könyvszalon közönségének. A gyermeki lélek rezdüléseit értőn közvetítő költőt most is szeretettel fogadták a győriek, aki a jövőre nézve felnőtt verseskönyvet és apukanaplót ígért. Várjuk a felnőttlekű gyermekek és gyermeklelkű felnőttek lírai táplálékát a költő apától!

A versek a zene szárnyán gyakran több emberhez el tudnak jutni, ezért nagyon fontos küldetést töltenek be azok a zenekarok, akik a megzenésített költészetet közvetítik. A Könyvszalonon a Holokauszt Emlékévhez kapcsolódóan a Túlpart együttes szólaltatta meg Radnóti Miklós gyönyörű verseit.

A 2003-ban alakult zenekar az énekelt verseket játszó zenekarok újabb generációjához tartozik. Nevüket Nagy László „Ki viszi át a Szerelmet” című verse ihlette, de a túlsó part motívuma a népmesei Óperenciás tengeren túlra is utal. Játékukat lendületes népzenei ritmikák, változatos hangszerelés, érzékeny hangulatfestés jellemzi. A dúdolható dallamvilág pedig lehetővé tette, hogy a közönség valóban magával vihessen néhányat az örökérvényű Radnóti sorok közül.

Szabados Éva

 Fotók: Szabó Béla (1., 2.)
és Csendes Richárd

2014.11.14