Víganjáró Apnoé
A győri Apnoé együttes önálló hangzást képvisel a világzene műfajában. Derűt sugárzó muzsikájukban az elektromos hangszerek népzenei hangzást produkálnak, a népi hangszerek pedig a rock nyelvén szólalnak meg. Mióta egymásra talált a zenekar és Mesics György „Mesó”, a nótákat hamisítatlan népi hegedű és férfi énekhang gazdagítja. Az Apnoé múltjáról és jövőjéről vele beszélgettünk.
Hogyan született az együttes?
Bár éppenséggel ilyen néven működött már egy ideje a zenekar, de – mivel mindegyikünk sokfelé muzsikált életében, különböző formációkban – végül aztán itt futottak össze a szálak. Az Apnoé alakulását a jelenlegi felállás létrejöttétől, 2010 elejétől datáljuk, annál is inkább, mivel stílusunk, a „powerfolk” alapjait igazából akkor kezdtük lerakni. Így a banda idén az ötödik születésnapját ünnepelte.
A jelenlegi felállás kikből áll, és hogyan alakult ki?
Takács Gergely, a zenekar vezetője, gitárosa és kobzosa Kovács Áronnal, a basszusgitárossal alkották a régi Apnoé magját, amihez Valastyán Tamás dobos és Balogh Tibor trombitás csatlakozott. Majd én is (Mesics György – hegedűs, gitáros, énekes) hozzátettem a magamét 2010-ben. Tibi egyéb elfoglaltságai miatt nem tudta hosszú távon vállalni a zenekari munkát, az ő helyére hamarosan Alasztics Balázs szállt be a szaxofonjával. Azóta ebben a felállásban dolgozunk.
Hogyan foglalnád össze az elmúlt évek legfontosabb tapasztalatait, eredményeit?
A legfontosabb tapasztalat az, hogy munka nélkül nincs eredmény. Ahhoz viszont, hogy egy zenekar dolgozni tudjon, számtalan tényezőnek stimmelnie kell. Az egyik alapvetés az – és ebben nagyon szerencsés találkozás az Apnoé –, hogy hasonló gondolkodású, beállítottságú, és hasonló munkamorállal rendelkező társakra van szükség. A zenekar mellett egyre több ember áll, akik különböző módon segítik ezt a munkát, ők szintén a csapat tagjai, rájuk ugyanúgy vonatkoznak ezek a kritériumok. Ahhoz, hogy hosszú távon sikeres legyen a banda, ennek a körnek még bővülnie kell, így szép lassan kialakul egy komplex kis brigád, akik együtt tudjuk vinni ezt a történetet. Tudom, ez most elég általánosan hangzik, szóval akkor... az elmúlt évek eredményei... Kézzelfogható produktumaink közül kiemelném két lemezünket, az első Forduló címmel jelent meg 2011-ben a Folkbeats Records gondozásában, a második tavaly jött ki a Gryllus Kiadónál, ez a Víganjárók.
A nyáron nagyon sok koncertet adtok országszerte. Milyen hangvételű, és milyen üzenetet hordoz a jelenlegi koncertanyagotok?
A koncertprogramunk címe Powerfolk – a népzene ereje. Szerintem ez beszédes cím. Ami mögötte van, az a rock’n’roll, ami mindannyiunkban közös, és a magyar népzene, amit alapvetően én hoztam a bandába. Ez két nagyon erős, lendületes, életörömtől átitatott műfaj, legalábbis mi ezt az oldalát szeretnénk kiemelni mindegyiknek. Bennünk ilyen módon kapcsolódik össze a kettő, semmi idegenség, feszengés nincs közöttük, egy tőről fakadnak. Amit hozzáteszünk még, az a saját humorunk, az általunk megélt élethelyzetek, érzések, és az a nagyon sokféle zenei indíttatás, amit ki innen, ki onnan hozott magával – ezt az egészet hívjuk mi „powerfolknak”, ezt muzsikáljuk a koncertjeinken.
Milyen terveitek vannak?
Természetesen elsősorban szeretnénk minél többet muzsikálni! Elkezdődtek a harmadik lemezünk felvételei, meglátjuk, hogy még idén megjelenik-e az új album. A nyáron klipet is forgatunk. Jövőre nekilátunk a negyedik lemeznek, és így tovább...
Mikor láthatnak benneteket a győriek?
Legközelebb július 17-én este 18.30-kor a Győri Fröccsnapokon. Várunk mindenkit szeretettel a Széchenyi térre!
Szabados Éva
A Győri zenekarok sorozatának korábbi cikkei:
- 1. rész: A Colombre Band