Arrivederci, Nápoly, lendületesség
KIhanemMi: Balhéé

A pezsgő olasz élet bizonyára valamennyiünket vonz, így hát semmiképp se halasszuk el a KIhanemMi csoport által kínált lehetőséget, amely által belecsöppenhetünk az itáliai hangulatba.

A figyelmemet rögtön megragadta a térben hosszában felállított, kezdetben szárítónak tűnő tárgy, amelyre egy fekete szövet volt felcsavarva, és előtte négy lány tett-vett. „Teregetnek vajon?” – fogalmazódott meg bennem a kérdés, ám nem tudtam sokat gondolkodni a dolgon, hiszen míg az egyik pillanatban nyugalom honolt a nők között, a másikban már össze is kaptak. A darab intenzitása végig fennmarad: minden egyes karakter olyan lendülettel szólal meg, hogy a néző egy másodpercre sem unatkozik.

Az említett lányok teljesen különbözőek: míg az egyik gőgös, makacs dáma, addig a másik ártatlanabb és kislányos karakter. Viszont egyvalamiben megegyeznek: mindannyian ízig-vérig olaszok, vagyis tüzesek, szenvedélyesek, gyönyörűek, és egy kivételével bizony házasodni készülnek. Ám egy elfogadott sült tök mindent a feje tetejére állít: a férfiak és a nők szembekerülnek egymással.

Ekkor lép képbe a rejtélyes szövetdarab: a szereplők az igazságszolgáltatást Izidorotól kérik, aki a helyi jegyző. A leengedett lepedő mögé belépő játszók adják Izidoro lelkét: mindenki más-más személyiséggel ruházza fel őt, és ezzel válik az egyik legszínesebb karakterré.

A pergő dialektusok és jól időzített poénok olyan löketet adnak a darabnak, amitől a közönségnek is felpezsdül a vére. Legyen szó lassított jelenetekről vagy jól érthető hadarásról, a csapatnak nem okoz problémát. Minden egyes karakter újabb szín, és közösen olyan előadást hoztak létre, amely rögtön megragadta az embert, és berántotta őket az események sűrűjébe.

A darab ezenkívül teret ad a nézői kreativitásnak: a felállított tárgynak a szerepe igazából sose derül ki, de egyaránt lehet használni halászásra, teregetésre vagy szövésre. Ezért nyerhette el a Tóth Szilvia által vezetett csoport a zsűritől a „Legötletesebb kellékhasználatért” oklevelet, illetve a tagok közül Hermann Brigi „a legjobb karakter” megformálásáért kapott különdíjat.

Halom, értelem, keresés
Nameless: Semmi

A Nameless csoport már nem idegen a Regionális Diákszínjátszó Találkozó színpadán, hiszen csoportvezetőjükkel, Bauer Ildikó Nessie-vel tavaly is magasra tették a lécet, ám a csapat gond nélkül megugrotta azt a Semmivel. A Janne Teller által írt regény mély gondolatokat dolgoz fel. A csoport feszültséget teremtett a színpadon, amelyet egy kis szarkasztikus humorral fűszerezett. Az egy-egy poén után felcsendülő nevetés-hullámon kívül síri csend uralkodott a nézőtéren, hiszen a szereplők érzelmei átragadtak a nagyérdeműre is. Nem csoda, hogy ilyen hatást gyakoroltak a közönségre, hiszen a játszók kitűnő munkát végeztek mind egyénileg, mind csapatszinten. Ezt bizonyítja, hogy a zsűri „A csoport kiváló együttműködéséért” díjjal jutalmazta őket.

„Semminek sincs értelme, ezt már régóta tudom” – jelenti ki egy nap Pierre Anthon. Az osztálytársai hitetlenkedve fogadják állítását, hiszen nem létezik, hogy az életnek nincs értelme. A fiatalok, hogy bebizonyítsák igazukat, összegyűjtik a számukra fontos értékeket, és ezáltal létrejön a Fontos Dolgok Halma. Eleinte számunkra jelentéktelen dolgok kerülnek a kupacra, ám a tárgyak elvesztése miatt érzett düh arra készteti a birtokosát, hogy a következő áldozatot még nagyobb veszteség érje. Így kerül a kupacba többek között egy hörcsög, egy feszület, egy lány ártatlansága, egy halott öcs koporsója, illetve egy tehetséges gitáros ujja. A média, a fiatalok iránti érdeklődés ellenére Pierre flegma marad, amiért súlyos árat kell fizetnie.

A történet azt a kérdést veti fel, ami az embereket mindig is foglalkoztatta: mi is valójában az élet értelme? Az emberi természet nem képes elfogadni azt a feltevést, hogy talán egyáltalán nincs, s a kamaszok sem tudnak ezzel megbirkózni. „Az életnek kell, hogy legyen értelme!” Az igazuk bebizonyításához pedig bármilyen eszközhöz hajlandóak folyamodni.

A játszók izgalmat és feszültséget teremtettek, amit az egész előadás alatt végig fenntartottak. Mindenkin látszott, hogy a szíve mélyéről játszik, így átadták azt a szorongás-érzetet, amit az eredeti mű is hordoz. Az érzelmektől – más nézőkkel egyetemben – borsózott a hátam, a lehető legpozitívabb értelemben.

Simon Anna
Fotók: Már Bálint

A XXVI. Nyugat-Dunántúli Diákszínjátszó Találkozó (RDT) további beszámolói:
- Karácsonyi ének, A stég – Labanc Dániel
- Indul a görög aludni, Vérnász – Lőrincz Marianna
- A magunk megvalósításának néhány változata, .!? – Kövesi Csenge