A 18. századi Londonban az olasz opera iránti szenvedély dominált. Két szoprán primadonna és díva uralta a színpadokat, és mindketten gyorsan fanatikus híveket és rajongókat szereztek maguknak. Ők voltak talán a barokk kor leghíresebb énekesnői. A szoprán Francesca Cuzzoni és a mezzoszoprán Faustina Bordoni között a londoni King’s Theatre-ban zajló versengés ugyanis valódi színpadi harccá fajult.

1727. június 6-án Giovanni Battista Bononcini Astianatte című operáját játszották éppen a két nagyszerű olasz énekesnő főszereplésével. Ezen az előadáson a walesi hercegné is részt vett, aki a többi nézővel együtt szemtanúja volt a skandalumnak. Az előző évad folyamán már mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy a két énekesnő közötti konfliktus egyre jobban erősödik. Természetesen kettejük rivalizálását – tán nem meglepő módon – tovább szította egyrészt a közönség, másrészt a sajtó is. Ezen az estén azonban a konfliktus egészen odáig vezetett, hogy a két énekesnő a nyílt színen összeverekedett, sőt híveik is vitába keveredtek egymással: egyik részről sziszegés, másik részről közbetapsolás zavarta a rivális énekesnő produkcióját.

Ki is volt ez a két hírhedt énekesnő? Mindketten Itáliában születtek az 1600-as évek végén. Mindketten szülővárosuk operaházában debütáltak 18, illetve 19 éves korukban. 1718-ban Velencében léptek először közösen színpadra, később Milánóban és Londonban ismételten együtt szerepeltek.

A pármai születésű Francesca Cuzzoni (1696-1778, jobbra a képen) 1714-ben debütált szülővárosában énekesnőként. 1718-ban lépett fel először Bordonival, amelyet az 1720-as években még számos alkalom követett. Cuzzoni 1723-ban ment Londonba, ahol olyan nagy sikereket ért el, amelyek egészen Bordoni megérkezéséig egyedülállónak számítottak. Cuzzoni Händel Ottone című operájában debütált óriási sikerrel. Temperamentumát jól tükrözi a következő anekdota, amely vagy megtörtént, vagy nem: Händel keményen bánt azokkal az énekesekkel, akik problémásak voltak. Például Cuzzoni nem akarta elénekelni az Ottone egyik áriáját, mert „túl egyszerűnek találta”. A zenei anekdota szerint Händel így kiáltott: „Asszonyom, tudom, hogy ön valóságos ördögök főnöke”. Majd hirtelen megragadta az énekesnőt, és azzal fenyegette, hogy kidobja az ablakon. Händel valójában három operájának női főszerepét is Cuzzoni számára írta, például a Giulio Cesare-ban Kleopátra nagyszerű szólamát, vagy épp a Rodelinda címszerepét. Az énekesnő 1728-ban visszatért Itáliába, ahol például Hasse, Leo és Caldara operáiban is fellépett. Karrierjének hanyatlása után azonban elszegényedett.

Faustina Bordoni (1697-1781, a képen alul) velencei mezzoszoprán 1716-ban lépett először színpadra, és egészen 1725-ig szülővárosában énekelt. 1726 és 1728 között Londonban a korszak egyik leghíresebb kasztrált énekesével, Senesinoval és vetélytársával, Francesca Cuzzonival lépett színpadra. Bordoni 1730-ban feleségül ment a zeneszerző Hasse-hoz, akinek számos Drezdában bemutatott operájában fellépett. 1751-ben vonult vissza, 1773-ban pedig férjével együtt Velencében telepedett le.

Bordonit az 1725/26-os évadra szerződtették le Londonba. A Royal Academy of Music számára Georg Friedrich Händel 1726-27 folyamán írt operákat, amelyekben mind a két énekesnő fellépett. Bordoni és Cuzzoni itáliai fellépéseiket követően Londonban először Händel 1726 májusában bemutatott Alessandro című operájában léptek közösen színpadra. Ebben a műben Nagy Sándor egymással rivalizáló szerelmeit játszották, ezért rögtön rájuk akasztották a „Rival Queens”, azaz a rivalizáló királynők jelzőt. Händelnek külön figyelnie kellett arra az Alessandro komponálása során, hogy a két énekesnő számára azonos számú áriát írjon, hogy mindketten egy-egy kettőst énekeljenek a Nagy Sándort alakító Senesinoval, sőt még egy kettőst is komponált Bordoni és Cuzzoni számára, amelyben szinte azonos számú hangot kellett biztosítani a primadonnáknak. A színház vezetősége valószínűleg tudatosan választotta ezt az operát Bordoni debütálására, a teátrum ugyanis saját céljaira akarta kihasználni az esetleges rivalizálást. Az Alessandro sikere igazolta is az előzetes várakozásokat. A publikum egyes énekesnőt támogató klikkjei már az első estén is saját kedvencüket ünnepelte.

Kisugárzásuk és művészi képességük révén mindenesetre Bordoni és Cuzzoni egyaránt alkalmasnak bizonyult arra, hogy az operák női főszerepeit elénekeljék. Mindkét, ugyanazon társulaton belül működő nagyszerű és azonos képességű énekesnőnek azonos rangú és színvonalú szerepeket kellett biztosítani, amennyire a lehetőségek ezt engedték.

A Bononcini művének előadása alatt bekövetkezett hírhedt botrány miatt azonban a két énekesnő kibékülése és kibékítése lehetetlenné vált. Ezen este után soha többé nem léptek egyszerre ugyanarra a színpadra. Az eset után tudósítások, pamfletek és karikatúrák egyaránt megjelentek, amelyek az örök haragot végképp megpecsételték.

Egy kortárs szem- és fültanú szerint Cuzzoni és Bordoni utánozhatatlanul egyedülállók voltak, kivételes tehetséggel rendelkeztek, gyönyörű hang, különleges intonáció, kifejezőerő és briliáns színpadi jelenlét egyaránt jellemezte őket.

Cuzzoni erőssége a kifejező éneklés, Bordonié pedig ezzel szemben a bravúrkészség volt. A rajongókat ez a két különböző képesség osztotta külön táborra. Az általuk énekelt szerepek „partitúráinak áttekintése után megállapítható”, hogy Bordoni inkább lassú áriákat énekelt, amelyek nem annyira virtuóz énektechnikát, hanem inkább nagy kifejezőerőt igényeltek. Ellenben Cuzzoni olyan énekszámokat adott elő, amelyben virtuóz koloratúrtechnikáját csillogtathatta. Azonban a két énekesnő sokoldalúsága megmutatkozik abban is, hogy mindketten el tudták énekelni ugyanazokat az áriákat. Például ilyen az albumon is szereplő, eredendően a kasztrált énekesnek, Farinellinek Porpora által komponált Nobil onda kezdetű ária, amit Bordoni és Cuzzoni egyaránt repertoárján tartott. Azonban ezeket az énekszámokat valószínűleg különböző és személyes felfogásban énekelték az énekesnők.

A Rival Queens című album segítségével megismerhetjük a két legendás énekesnő művészi örökségét, akiknek „boszorkányosan virtuóz művészete a korszak zeneszerzőinek versengéséhez vezetett, valamint számos zeneszerzőt ihlettek nemegyszer elénekelhetetlennek hitt áriák írására”. Természetesen Simone Kermes (jobbra a képen) és Vivica Genaux (alul a képen balra) nem tudják életre kelteni a két egykori énekesnőt, de talán művészetük segítségével sikerül felidézni azokat a remek dallamokat, amelyekben az énekesnők egykoron csillogtathatták képességeiket. Kermes és Genaux interpretációja elvarázsolja a 21. századi hallgatókat is: magával ragadóan interpretálják ezeket a gyönyörű dallamokat, „szenvedély, démoni erő, sodró lendület” egyaránt jellemző rájuk.

Ezek az elhangzó operarészletek „az ihlet és inspiráció csúcspontjai”. A német zeneszerző Johann Adolf Hasse például Artaserse című operájának Va’ tra… kezdetű áriáját két változatban is megkomponálta, az egyiket 1730-ban Cuzzoni Velencében, a másikat pedig Bordoni 1740-ben Drezdában adta elő teljesen különböző stílusban.

Az énekesnők egykori repertoárját áttekintve megállapíthatjuk, hogy azoknak az operáknak a szerzői, amelyekben pályafutásuk során felléptek – Händel kivételével – kevéssé ismertek. A Rival Queens című albumon ezen kevésbé ismert, mégis nagyszerű zeneszerzők által komponált áriák és duettek szerepelnek. Az album zenei anyagának összeállítói egyaránt válogattak a botrányt megelőző és követő időszak zenei terméséből. A 1720-1739 közötti időszakból választott áriákat és duetteket a velencei iskola képviselői (Ariosti, Bononcini, Giacomelli, Pollarolo) és a nápolyi iskola képviselői (Arena, Hasse, Leo, Porpora, Sarro, Vinci) komponálták.

Giuseppe Arena (1713-1784) olasz zeneszerző és orgonaművész első operáját 1738-ban mutatták be Achille in Sciro címmel. Összesen 7 operát írt. A CD-n az 1738-ban bemutatott, a híres librettista, Metastasio szövegére írt La clemenza di Tito című operából a női főszereplő, Vitellia áriája hangzik el. Giovanni Bononcini (1670-1747) színpadi zeneszerzőként 1694-ben írt két operájával „alapozta meg” hírnevét. Velencében, Bécsben, Rómában és Londonban hol nagyobb, hol kisebb sikereket ért el operáival. Astianatte című operáját 1727-ben mutatták be, a két énekesnő okozta botrány miatt azonban a siker elmaradt, és a zeneszerző sem írt több operát. A CD-n ebből a műből található egy-egy eredetileg Cuzzoninak és Bordoninak írt ária. Johann Adolf Hasse (1699-1783) német zeneszerző, aki Itáliában Porpora és Alessandro Scarlatti tanítványa volt, első sikereit is Itáliában aratta. 1730-ban vette feleségül Faustina Bordonit, akivel együtt Drezdában éltek és működtek. Hasse a szász udvari olasz operának dolgozott 1733 és 1766 között. Utolsó színpadi művét, a Ruggiero-t 1771-ben állították színpadra Milánóban. 1777-ben Velencében telepedtek le feleségével együtt. Élete folyamán összesen 56 operát komponált.

A CD-n Cleofide (1731), Artaserse (1730) című operáiból egy-egy kettős, Issipile (1732) című operájából pedig egy ária szerepel. Geminiano Giacomelli (1692-1740) olasz zeneszerző első operáját, az Ipermestra-t 1724-ben mutatták be. 1724 és 1740 között 19 színpadi művet komponált. 1730-ban Pármában került először színpadra a Scipione in Cartagine nuova című operája, amelyből egy ária szerepel a lemezen. Domenico Natale Sarro (1679-1744) nápolyi zeneszerző 1714 és 1741 között számos operát komponált, például a híres librettista Metastasio első jelentős szövegkönyvét, a Didone abbandonata-t is Sarro zenésítette meg először 1724-ben. Élete utolsó évében már semmit sem írt. Pályafutásának virágkora 1718-1725 volt. Ebben az időszakában, 1722-ben mutatták be Lucio Vero című operáját, ebből egy ária hallgatható meg. Leonardo Vinci (1690-1730) Nápolyban tanult zeneszerzést, első operájával ugyanebben a városban debütált 1719-ben. A város legjelentősebb és meghatározó operakomponistájaként kezdetben vígoperákat, később opera seria-kat írt. Ez utóbbiakkal az 1720-as években óriási sikereket ért el. A Rival Queens albumon az 1725-ben bemutatott Ifigenia in Tauride című operából a címszereplő áriája találhat meg. Munkássága nagy hatással volt Pergolesire, Hassera és Händelre is.

Nicola Antonio Porpora (1686-1768) nápolyi születésű olasz zeneszerző első operáját 1708-ban mutatták be szülővárosában Agrippina címmel. A barokk korszak két legjelentősebb kasztrált énekesének, Farinellinek és Caffarellinek is Porpora volt a tanára. 1733 és 1736 között Londonban élt és alkotott. Ő is az első zeneszerzők egyike, aki Mestastasioval közös operákat írt. 1723-ban Rómában mutatták be Adelaide című operáját, amelyből a Nobil onda kezdetű híres ária szerepel a CD-n. 1726-ban Velencébe, 1733-ban Londonba költözött, ez utóbbi városban a „nemesség operája”-nak igazgatója lett. A színház az ekkor komponált Arianna in Nasso című operával nyílt meg. Ebből a műből énekel egy duettet a két művésznő. Porpora 1737-től a velencei és nápolyi színházaknak komponált, az 1740-es években Drezdában játszották műveit. Bécsben még Haydnt is tanította. Végül utolsó éveiben nagy szegénységben élt Nápolyban. Attilio Ariosti (1666-1729) bolognai születésű szerzetes és zeneszerző. A mantuai herceg udvarában élt zeneszerzőként, majd 1697-től Berlinben Poroszország királynőjének szolgálatába lépett. Ariosti élete folyamán 23 operát komponált, melyek közül a Lucio Vero, imperator di Roma című operájának ősbemutatója 1727-ben Londonban volt. Ebből a műből egy ária hangzik el. 1703-ig maradt Berlinben. Első operáját Velencében mutatták be 1697-ben. 1716-tól Párizsban és Londonban ért el óriási sikereket.

Leonardo Leo (1694-1744) olasz zeneszerző Nápolyban tanult zeneszerzést, és élete jelentős részét is ebben a városban töltötte orgonistaként és egyházi zenészként. Első operáját 1714-ben mutatták be. 1723-ban Velencében is bemutatkozott operakomponistaként. A nápolyi iskola egyik legjelentősebb képviselője, különösen az opera buffa, azaz a vígopera és az egyházzene területén alkotott nagyszerű műveket. Az opera buffa műfaját „elsőként ismertetett el teljes értékű művészi formának”. Milánó, Torino és Bologna színházainak is egyaránt komponált. Ciro riconosciuto című operáját 1739-ben Bolognában játszották először. Ebből a műből hangzik el egy ária.

Giovanni Antonio Pollarolo (1676-1746) olasz orgonista és zeneszerző első operáját 1700 körül mutatták be Velencében. Lucio Papirio dittatore című művének ősbemutatójára 1720-ban Velencében került sor. Ebből a műből Papiria áriája hangzik el az albumon.

A két énekesnőt a régi zenére specializálódott, historikus hangszereken játszó Cappella Gabetta kíséri, vezényel Andrés Gabbetta.

Ősze Mária

Források:
Alexander Busche: Die Mutter aller Theaterskandale és Giovanni Andrea Sechi (Übersetzung: Salka Klos): Der neue Orpheus im Wettstreit mit der neuen Siren (A CD kísérőfüzetében található írások)
Opera : képes enciklopédia összeáll. Stanley Sanie Bp. Kossuth, cop. 2005.
Brockhaus Riemann zenei lexikon 1-3. kötet Budapest, Zeneműkiadó, 1983-1985.
https://www.mupa.hu/program/barokk-divak-parbaja-2014-12-01_19-30-bbnh
https://it.wikipedia.org/wiki/Giuseppe_Arena_(musicista)
https://en.wikipedia.org/wiki/Geminiano_Giacomelli
https://de.wikipedia.org/wiki/Domenico_Sarro
https://en.wikipedia.org/wiki/Attilio_Ariosti
https://de.wikipedia.org/wiki/Antonio_Pollarolo
https://de.wikipedia.org/wiki/Alessandro_(Oper)

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a kép készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 2. kép, 3. kép, 4. kép, 5. kép.