Utóbbiak elismerésének fontosságát nem kell külön hangsúlyozni a győri Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórházban sem: a júliusi Semmelweis-napi ünnepségen az 51 éves Korábik Edina, a Központi Műtőszolgálat vezető szakasszisztense Nyári László-díjat vehetett át. Több mint három évtizedes munkásságáról beszélgettünk vele.

Milyen feladatoknak kell megfelelnie a munkakörében?

Két részre bontanám a feleletet. 1998 óta dolgozom a Központi Sterilizálóban, amelynek 2010-ben neveztek ki a vezetőjévé. Igazából az operatív szakmák eszköz körforgását kell koordinálnunk. Napi szinten kapjuk az intézmény huszonöt műtőjéből az elhasznált eszközöket tisztításra, fertőtlenítésre. Különböző műszertálcákat állítunk össze a különféle műtéti típusokhoz, melyeket a megfelelő csomagolással ellátva sterilizálunk, és visszajuttatjuk őket az illetékes műtéti helyszínekre. Mellette az osztályokról leérkező, a betegellátáshoz szükséges anyagok csíramentesítését végezzük. Lényegében ezek szervezése tartozik a sterilizálóban betöltött munkakörömhöz, és ehhez kapcsolódik a Központi Műtőszolgálat vezetése, melyre 2015-ben kértek fel.

Ennek lényegét is össze tudná foglalni?

Ez a tevékenység százhúsz dolgozónak, a műtőszolgálat humánerőforrásának a munkaszervezése, valamint a műtétekhez szükséges anyag- és eszközpark rendelkezésre bocsátása. Ahhoz, hogy egy műtétet el tudjanak végezni, nagyon sok háttérmunka tartozik. Szakmailag felkészült csapatot irányíthatok, ezért szerencsésnek mondhatom magam. Szeretem a munkámat, ezt a szeretetet a génjeimben hordom. Édesapám, édesanyám és a nagypapám is a kórházban dolgozott. Ma is a fülemben cseng nagyapám bölcsessége a pályaválasztás előtt: „Legyél nővér, hisz beteg, sajnos mindig lesz.” Apám pedig megtanított arra, hogy a problémát nem pánikként kell kezelni, hanem a lehetőségek mérlegelésével hozzálátni a lehető legjobb megoldáshoz.

Eleve elrendeltetett Korábik Edina egészségügyi életpályája?

Szüleim és a nagyapám is az akkori Zrínyi utcai kórházban dolgoztak, így szinte természetesnek számított, hogy merre tanuljak tovább. A Petz Lajos Egészségügyi Szakközépiskolában végeztem 1993-ban mint általános ápoló, fel is vettek a kórházba, de megszületett a kislányom, így csak két évvel később léptem be a munkahelyemre, amely akkor a baleseti B-osztályon volt. Jól éreztem magam ott, szerettem a betegeket, a szigorú, de emberséges vezető ápoló, Ili néni mellett sok mindent megtanultam: a kötelezően elvégzendő feladatokat, a betegek és a szakma iránti alázatot. Munka mellett elvégeztem a felnőtt szakápolói képzést, majd egy év múltán kerültem fel a Központi Műtőrészlegbe, akkor még tanfolyamos műtős szakasszisztensként. Két évre rá Budapesten megkaptam az ehhez szükséges bizonyítványt is. Azóta is rendszeresen igyekeztem fejleszteni a képességeimet, több külföldi tanulmányúton vettem részt; a tanultak hozzájárultak ahhoz, hogy meg tudtam felelni az újabb kihívásoknak.

Elégedett a fordulatokat nem nélkülöző élete alakulásával?

A sors hozta úgy, hogy műtőasszisztens lettem, de ápolóként dolgozni is szép időszak volt, szívesen álltam a műtőasztal mellett is, és nincs ellenemre a hétvégi ügyelet sem. Mindezt úgy, hogy 2007-ben a Széchenyi-egyetemen átvehettem a közgazdász diplomámat, melynek azért vettem hasznát, mert ekkora részleg hatékony működtetéséhez, mint a miénk, szükség van a más típusú rálátásra is. A magánéletben pedig megvannak a megújulásomhoz szükséges források. Szívesen olvasok, elsősorban történelmi témájú könyveket, különösen érdekelnek a második világégésről és az 1956-os forradalomról szóló írásművek. Lányom harminckét éves, Finnországban találta meg a számítását. Párommal két kedves kis kutyát nevelünk, és nagyon szeretünk kirándulni, utazni, az ország apró ékköveit felfedezni. Aligha ismerik sokan az olyan kedves helyeket, mint Makkoshotyka, Babosdöbréte vagy Tarnaszentmária…

Mohay Gábor