Felkészülésre Győrbe érkeztek a berlini olimpia magyar úszói
1936. július 21-én Győrbe érkeztek a korszak legjobb és legnevesebb magyar úszói. Lengyel Árpád, Abay Nemes Oszkár, Gróf Ödön és Csik Ferenc az augusztus 1-jén kezdődő berlini olimpiára történő felkészülés jegyében utolsó tíznapos „tréningjüket” tartották a városban.
Ők négyen az olimpián nem csupán egyéni számokban indultak, hanem 4x200 méteren is képviselték az országot. A választás pedig azért esett a győri helyszínre a sajtóértesülések szerint, mert a városi uszoda rendkívül hasonlít ahhoz a medencéhez, amelyben majd a berlini versenyeket rendezik.
Az 1936. július 22-én közölt újságcikkből kiderül, hogy az olimpikonokat többek között a város helyettes polgármestere, valamint a győri sportvezetők fogadták. A versenyzők a Royal Szállóban szálltak meg, és népszerűségükre utalva említi, hogy rengeteg autogramot osztottak a rajongóknak. Elmondásuk szerint tíznapos győri tartózkodásuk során az edzéseket délelőtt 10 és 11, illetve délután 4 és 5 óra között tartják, ugyanis az olimpiai versenyek is ekkor zajlanak majd. A Győri Hírlap a korszak népszerű sportolóinak jelenlétében pedig meglátta a „marketing” lehetőségét is: „Ebéd után rövid pihenőre tértek a fiúk, délután pedig kiadós, komoly edzést tartottak az uszodában, amelynek váratlanul nagy vonzóerőt jelent Csik és társasága. Mert ugyan melyik vidéki uszodában láthat a közönség egyszerre négy ilyen úszót, mint amilyen Csik, Lengyel, Gróf és Abay-Nemes. Az Európa-rekorder magyar 4x200-as staféta a medencében – nem rossz reklám bármely uszodának…”.
A magyar úszók a berlini olimpián sikeresen szerepeltek. Csik Ferenc 100 méter gyorson aranyérmet szerzett, míg a 4x200 méteres gyorsváltó bronzéremmel tért haza. A győri felkészülés tehát eredményesnek bizonyult!
Győr, medencés uszoda (Glück József felvétele)
A folyóirat és a fénykép a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Helyismereti Gyűjteményéből származik. A Győri Hírlap 1936. július 22-i lapszáma megtekinthető és letölthető a Digitális könyvtárból.
Címlapon: Csik Ferenc olimpiai aranyérmes látható az olimpiai döntőben. A képen továbbá a második helyezett japán Jusza Maszanori, mellettük Hóman Bálint kultuszminiszter és ifjabb Horthy Miklós, a Magyar Úszó Szövetség társelnöke szerepel. (Kép forrása: Friss Ujság, 1936. augusztus 23.)
Borbély Tamás