Ihász Anna a beszélgetőtárs szerepében mindenekelőtt Bauer Barbara „eredettörténetét” vázolta fel a közönségnek, aki korábban újságíróként, televíziós szerkesztőként‒műsorvezetőként tevékenykedett, majd egy váratlan döntéssel stewardess-nek állt, hogy aztán a légiutas-kísérő évekből 2012-ben megszülessen első könyve, a Légikisasszonyok – amely végül trilógiává bővült. A szerzőnő bibliográfiája a történelmi(‒romantikus) történetektől – amelyekben végtelenül „emberi” családok sorsain keresztül kontúrozódik a múlt históriája – a valós élet- és mély lélekregényekig terjed, magukba foglalva misztikus, belső, önismereti utazásokat is. A győri Ünnepi Könyvhéten bemutatásra került Ketten az élet immár a 27. könyve.

Bauer Barbara elárulta, hogy mindig két történetet ír: egyrészt a cselekmény történelmi hátterét, amely rendkívüli módon izgatja (például holokauszt, Don-kanyar, középkori boszorkányság… stb.), másrészt hozzá egy szerelmi sztorit. Az író mindig olvasó is egyben – ő pedig elsősorban olvasóként ír, mert számára mindig szükség van feloldásra, kapaszkodóra, kiútra, „fényre”, amely reményt ad, reményt nyújt. Ahogyan viccesen elárulta: „nem hiányzott a happy end-órákról”. A történetek hátteréhez, az információk összegyűjtéséhez rendre komoly kutatómunkát folytat, amelyben férje, dr. Valastyán Pál is a segítségére van. Mindez egy-egy könyv esetében másfél-két évig tartó folyamat, ahol a levéltári, könyvtári forrásokon túl mindenekelőtt beszélgetéseket is folytat az idősebb generációk tagjaival saját és elődeik emlékeinek feltárása érdekében.

A Ketten az élet roppant érdekes szerkezetű regény, Bauer Barbara saját bevallása szerint imád a térrel és idővel játszani: a két főhős története a regényben egyedien formálódik egymásba. A koncepció ezúttal úgy jött létre, hogy a meglévő, teljes két cselekményszálat puzzle-szerűen darabolta fel és keverte össze, amely az olvasó részéről jóleső megfejtést, összeállítást igényel a lapokon keresztül. A cselekménnyel összefüggésben szó esett arról is, hogy a történelmet, elődeink sanyarú múltját akár tudattalanul is „hátizsákként” hordozzuk magunkban, egyaránt „genetikai és érzelmi örökségként” ‒ ezek pedig rendre megjelennek szereplőinek sorsaiban.

A regény pillérei a „nő kibontakozása”, az anya szerepe, mindezek továbbadása, üzenetei, tudatos boncolgatásuk, felismerésük problémái mentén formálódtak. „Engem jól szerettek? Én jól szeretek?” ‒ központi kérdések, amelyekre Bauer Barbara megoldásként azt vallja, hogy igenis kérdezni kell, akitől még lehet, legyen az a szűkebb család, rokonok vagy ismerősök. „Ha megértjük a múltunkat, nagy szabadságot kapunk, és elkezdjük magunkat is megérteni.” Mindezekre a kérdésekre próbál választ adni a regény, amelyhez út lehet a szeretet és az őszinteség.

Szilvási Krisztián
Fotók: Márné Tóth Krisztina