694

Augusztus 13. – A világosi fegyverletétel

Ezen a napon történt

1849. augusztus 10-én, Aradon mind Görgei, mind Kossuth epedve várta a Temesvári csata kimeneteléről szóló híreket, ugyanis most minden ettől függött. Kossuth kérdésére Görgei azt válaszolta, amennyiben Bem győz, ráveti magát az ellenségre, de ha vereséget szenved, akkor leteszi a fegyvert.

Aztán megérkezett Guyon Richárd, jelentve a Temesvári csata tragikus kimenetelét és a déli hadsereg megsemmisülését. Görgei ezt követően haditanácsot tartott, és kikérte a jelen lévő tábornokok véleményét az esetleges kapitulációról. Az eredmény elég egyértelmű volt, a 80 tiszt közül mindössze ketten szavaztak a fegyverletétel ellen. Nem igaz tehát, miszerint Görgei egymaga döntött úgy, hogy az egyetlen megmaradt mezei hadsereg megadja magát. Mindenki látta, hogy semmi értelme egy újabb csatának; egyfelől a túlerő nagysága miatt, másfelől már lőszer sem nagyon volt a katonáknál. Egy ütközet pusztán újabb özvegyekkel gazdagította volna az országot, miközben eredményt már nem lehetett remélni. A döntést követően Kossuth és a kormány lemondott, a hatalmat pedig átadta Görgeinek, hogy zárja le a szabadságharcot. Ő ezt megtette.

A lemondó nyilatkozat jelzi, hogy a Kossuth ugyanúgy tisztában volt a bukással, mint Görgei, ha később ezt nem is így állította be. A nyilatkozat így kezdődött: „A szerencsétlen harcok után, amelyekkel Isten a legközelebbi napokban meglátogatta a nemzetet, nincs többé remény, hogy az egyesült osztrák és orosz nagyhatalmasságok ellen az önvédelem harcát siker reményével folytathassuk”. Görgei átvette a hatalmat, s erről igen férfias és egyenes proklamációt tett közzé, amely ezzel zárult: „Polgárok! Mit Istennek megfejthetetlen végzése reánk fog mérni, tűrni fogjuk férfias elszántsággal, s az öntudat azon boldogító reményében, hogy az igaz ügy örökre veszve nem lehet. Polgárok! Isten velünk!”.

Kossuth, miután elhagyta Görgei táborát és már Törökország felé tartott, azonnal a felelősség áthárításába kezdett, és a bekövetkező dolgokért a tábornokot tette felelőssé. Egy nyílt levelében megkezdte Görgei árulózását: „Én árulásnak tartanám, ha minden okszerű lehetség meg nem kísértenék a nemzet megmentésére. Árulásnak tartanám, ha Ön nem a nemzet, hanem csak a hadsereg részéről, nevében és számára bocsátkoznék alkudozásba.”

Pedig Kossuth tökéletesen tudta, hogy itt már szó nem lehet alkudozásról, nemhogy Magyarország államiságával kapcsolatban, de a hadsereggel kapcsolatban sem. Mind Windischgrätz 1848 decemberében, mind Paszkievics orosz herceg 1849. július végén félreérthetetlenül kijelentette, hogy pusztán a feltétel nélküli fegyverletétel jöhet szóba. Ráadásul az exkormányzó ekkor már pontosan ismerte az előző napon meghozott haditanácsi döntést a kapitulációról. Nem gondolhatta komolyan, hogy maradt más opció! Ha nem nemzetünk egyik legnagyobb alakjáról lenne szó Kossuth személyében, akkor valószínűleg a történészek az egyik legpofátlanabb bűnbakteremtésnek tartanák a magyar történelemben, ami ekkor történt… Ezzel Kossuth megágyazott a Görgeit árulónak kinyilvánító politikai stratégiának, amely azt szolgálta, hogy a nemzettel elhitesse: nem a túlerő győzött le minket, hanem pusztán egy ember árulása. Kétségtelen, hogy ez életben tartotta az emigráció hitét abban, hogy még újraindítható lesz a szabadságharc, de nem volt egy emberséges cselekedet. Érthető, de etikailag nem menthető.

Görgei valóban megpróbált alkudozni az oroszokkal, de azok egyértelműen megmondták, szó sem lehet róla. Görgei azért egy döfést még bevitt Ausztriának, mikor eldöntötte, hogy az oroszok, és nem Haynau előtt teszi le a fegyvert. Ezen ugyan nem múlt semmi, de jelzésértékű volt, mindenkinek tudtára adta a világban, hogy nem az osztrák sereg verte le a magyar szabadságharcot. Görgei augusztus 13-án a Bohus-kastélyban írta alá a kapitulációt, míg serege Magyarvilágos és Románvilágos között a mezőn elképesztően szomorú jelenetek között lerakta a fegyvert. Tisztek törték össze kardjukat, hogy ne legyen az ellenségé, zászlókat rejtettek el a honvédek, hogy darabjait szétosszák egymás között, s huszárok búcsúztak sírva lovaiktól. Görgei felelős döntést hozott, és volt mersze a következményeket sztoikus nyugalommal fogadni, bármi is lett légyen az. Nem rajta múlt, hogy a fővezér megúszta a kivégzést, míg mások nem. Görgei Artúr 1867-ig Klagenfurtban osztrák őrizet alatt élt, de a Kiegyezés után hazatérve is sokszor érték atrocitások, olyanoktól is, akiknek talán éppen a fegyverletétel mentette meg az életét.

Horváth Gábor

Felhasznált irodalom:
Kossuth Lajos és Görgei Artúr levelezése 1848-1849. Szerk.: Hermann Róbert. Bp.: Osiris, 2001
1849. augusztus 13. | A világosi fegyverletétel

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a kép készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép.

2016.08.13
5