A sokat látott erdélyi Versailles úgy tűnik, nem süllyed el, a 2000-es évek elejétől szorgos kezek mentik a még menthetőt. Mert bizony ebből a Szamos jobb partján, a Kötelendi patak torkolatánál álló csodából sem sok maradt, a tetőt és a téglát a szél mellett a környék lakossága hordta szét, a nyílászárókat és a díszpark Európa-hírű fáit pedig egyszerűen feltüzelték. No de nézzük inkább a boldogabb időket, azt a 300 évet, amikor annyi nehézség árán, de folyamatosan épült és szépült a Bánffyak Kolozsvár melletti birodalma.

Amit még a család birtokállományát megalapozó és lendületesen gyarapító Dénes báró kezdett el rakatni 1650-ben. Ő Kolozs és Doboka megye főispánjaként, Kolozsvár és Szamosújvár várkapitányaként is működött Apafi Mihály fejedelemsége alatt, aki nem nézte jó szemmel ezt a felemelkedést, és 1674 decemberében a vérpadra is küldte sógorát. Az első épületet a viharos idők miatt négy masszív sarokbástyával, reneszánsz stílusban húzták fel a korábbi, 16. századi vár alapjain és közeli dobokai rom köveiből. A béke a kuruc idők letűntével érkezett meg tartósan a környékre, korábban a kurucok elől menekülő gubernátor, a családnak a grófi címet megszerző Bánffy György is építkezésekbe kezdett Bonchidán, de a kastély mai jellegét is megadó barokk átépítés (1748-1754) már Bánffy Dénes kolozsi és dobokai főispán, királyi főlovászmester és valóságos belső titkos tanácsos felügyelete alatt valósul meg és a kor jelentős építészei dolgoznak rajta.

És persze sokan mások, akiket a több tízezer hold földbirtokkal rendelkező gróf jól meg is fizet. Néhány év múlva a kastély keleti szárnyához, a korábbi kapu és sánc helyére „U” alakban kiszolgáló épületek, lovarda, tiszttartói és cselédségi szállások, istállók, kocsiszínek is épülnek. Az egyszintes épület párkányzatára kor vezető barokk szobrásza, a kolozsvári Szent Mihály templom szószékének és orgonájának a mestere, Johannes Nachtigall faragja ki Ovidius Metamorphosesének 36 kőalakját. Bánffy Dénes terveztette meg francia mintára Johann Christian Errassal a parkot is, amelyet négy irányban szétfutó hársfaallé határozott meg. A kertet a 19. században Bánffy József alakíttatta át romantikus angolparkká.

Erdély Versailles-ának utolsó igazi ura Bánffy Miklós volt, drámaíró és novellista, festő és grafikus, rendező, díszlettervező és színházi intendáns, felsőházi tag és 1921-22 között külügyminiszter. Aki 1919 elején az ország magmaradásáért tárgyalt Nyugaton, és amikor a pénze elfogyott, hát portréfestésből tartotta fenn magát. 1926-ban visszaköltözött a már Romániához tartozó Bonchidára, az Erdélyi Helikon vezéralakja lett, Tamási Áron köteteihez készített grafikákat, és gazdálkodott a 60 ezer holdjából megmaradt földeken.

1944 őszén a visszavonuló németek tudomására jutott, hogy titokban a kiugrásról tárgyalt, ezért kifosztják, és felgyújtják a kastélyt, a dúlást a falusiak és a környékbeliek folytatják. Bánffy Miklós 1945 tavaszán tér vissza, és néhány évig megállítja a pusztulást. A gróf végül 1949-ben kap útlevelet Magyarországra, itt is hal meg egy év múlva. A kastélyba a helyi termelőszövetkezet telepedik be, majd ismét leég egy filmforgatás alkalmával. A pusztulás olyan mértékű, hogy 1999-ben rákerül a világ 100 legveszélyeztetettebb műemlékének listájára.

A kétezres évek elején meginduló állagmegóvás során először tetőt kaptak az erre még alkalmas épületrészek, de azóta is folynak a munkálatok. Így még az is lehet, hogy külsejében újra hasonlít majd Bonchida egykori valójához, de kincseit, például Bánffy György gubernátor életnagyságú sakk készletét már csak a leírásokból ismerhetjük, ki tudja, merre fújta a korabeli viseletbe faragott figurákat a történelmi szél.

Pálffy Lajos
Forrás: mandarchiv.hu