Az biztos, hogy a Révkomárom melletti Izsán, a Kelemantia erődben állomásozó légionáriusok sarujának talpa is meg volt vasalva, amire szükség is volt, hiszen a római légiók voltak tán a hadtörténet legtöbbet gyalogló alakulatai. A bőr cipőtalpat óvó eljárás aztán egészen a 20. század közepéig, végéig valamilyen formában létezett Magyarországon is. Így kerültek a csizmák, bakancsok aljára azok a patkók és spiccvasak, amik szép számmal ott szerepelnek a sírleletek között, de az utolsó nagyüzemi szériákból egészen biztosan még jópár dobozzal rozsdásodhat belőlük a halálozás miatt megüresedett suszterműhelyekben is. Mert a múlt században mindenek előtt a suszterok dolga volt eme fém alkatrészek cipőtalpakra való felerősítése, felszegelése. Tehát ők is voltak azok, akik beszerezték a patkókat és spitzvasakat a talpnak való bőrökkel együtt.

A patkók és a csizmák, bakancsok, cipők orrát védő spitzvasak pedig már a 19. század végén is nagy présgépekkel lettek előállítva. A rákóczifalvi Macimúzeum gyűjteményében szereplő, és 3D-ben a MaNDA adatbázisába is feltöltött magyar és német feliratú doboz, amit most megvizsgálhatunk, a csepeli Weiss Manfréd gyárban készített 100 darab patkósarkat tartalmazott 1915-ben. A Weissek Csehországból érkeztek hazánkba, az 1857-ban született Manfréd testvérével együtt 1882-ben kapott engedélyt az első magyarországi konzervgyár megalapítására. S mivel a katonának a konzerv mellett lőszerre is szüksége volt, ezért a fivérek ilyen holmikat is kezdtek gyártani a Lövölde téren álló gyárukban. Amit egy 1890-es robbanás után voltak kénytelenek kiköltöztetni a Csepel szigetre, de ez csak elősegítette a gyarapodásukat olyannyira, hogy 1914-re az ország legnagyobb hadiüzemévé nőtték ki magukat. Hogy aztán a különféle űrméretű töltények és egyéb pusztító eszközök mellett, talán a maradék vasakból még patkósarkakat is előállítottak, az jó üzleti érzéküket is dicséri.

Pálffy Lajos
Forrás: mandarchiv.hu