2964

Sikersorozat

Tévésorozatok – 4. rész

„Na mi a helyzet?” Akinek nem ismerős a kezdőmondat – mosollyal, apró bólogatással, fejdöntéssel – előadott kérdése, az nagy valószínűséggel vagy nem ezen a bolygón élt az elmúlt (most már) 20 évben, vagy pedig egyszerűen fogságban tartották Földünk legmélyebb bugyrában, távol minden embertársától és minden televíziós készüléktől.

Szóval Joey Tribbiani-t a Jóbarátokból mindenki ismeri. Minden idők egyik legsikeresebb szitkomja hat zseniális karaktert termelt ki 1994 és 2004 között, melyek közül Joey volt a naiv, gyerekes, nőcsábász, kissé együgyű figura, aki színészkedéssel akart – sikertelenül – karriert csinálni magának. A Friends lezárultával csakis őrá szabott spin-off sorozatot is kapott (szimplán Joey címen), amely közel sem tudta megismételni a karakter korábbi sikerszériáját, két évadot ért meg csupán. Míg aztán el nem jött 2011, hogy a Sikersorozat kulisszái között maga a színész Matt LeBlanc támadjon fel Joey poraiból, saját magát alakítván a vígjátékban. Na mi a helyzet?

Vicces lehetett, amikor az ötszörös Primetime- és Golden Globe-jelölt (egyet megkapott, pont saját maga alakításáért) Matt LeBlanc-ot azzal az ötlettel keresték meg, hogy indul egy új szituációs komédiasorozat, ahol önmagát kellene alakítania. Hát még az milyen vicces lehetett, amikor az első felvételek közben (nem élő közönség előtt, mint a Jóbarátoknál) Matt elsütötte az első, majd a második, a harmadik és a negyedik poént, s miután semmi reakció nem történt, csalódott-nyűgösen csattant fel, „hogy én már nem értek ehhez, nem vagyok vicces”, mire elhangzott a csapó szó, és a stáb végre nevetni kezdett. Ám az Episodes nemcsak emiatt érdekes sorozat. Az angol-amerikai koprodukciós széria atyjai, David Crane és Jeffrey Klarik egyfajta médiakritikát, a szórakoztatási iparágazat szatirikus mondanivalóval spékelt velejét szerették volna megragadni ezzel a majdnem ál-reality-vel. A Sikersorozat 2011 januárjában, egyszerre startolt az USA-ban (Showtime) és Angliában (BBC Two).

A történet szerint Sean és Beverly Lincoln sorozatíró angol házaspár, akiknek a Lyman’s Boys címre hallgató, csúcsnépszerű vígjáték tévészériája BAFTA-díjat nyer hazájában. Hát persze, hogy Hollywood tárt karokkal importálja őket a filmezés fővárosába: csinálják meg ugyanazt és ugyanúgy, mint Albionban – némi apró változtatásokkal. Nem számít, hogy az eredeti sorozat lényege pont az angol viselkedésminták, hagyományok és humor. A csatorna Lincolnék akaratával ellentétben kierőszakolja, hogy egy fiúiskolai hokicsapat, és annak trénere álljon a középpontban, no meg a könyvtáros kisasszony méretes mellei. Nesze neked, intellektuális humor. Merc Lapidus, a csatorna igazgatója, valamint stábja (a helyettes, a pénzügyes meg a kitudjamilyenposztotbetöltő jóképű, valószínűleg meleg srác) felkérik a főszerepre a sztárszínész Matt LeBlanc-et. Ettől a ponttól kezdve aztán bonyolult, szakmai-, érzelmi-, sőt szexuális háromszög alakul ki Sean, Beverly és Matt között, amely kiegyensúlyozott házasságukat is próbára teszi. A Pucks (pakk, azaz hokikorong, a magyar szinkronban Jeges) sorozata a folyamatos változtatások miatt (vagy éppen ellenére) nézettségben zuhanórepülésbe kezd (a beszélő kutyás sorozat például folyamatosan kenterbe veri), így erősen kérdéses, hány tavaszt is ér még meg az amerikai televíziózásban.

Akárcsak maga a Sikersorozat. A BBC 2010. májusában rendelte meg az Episodes 7 részes első évadát. Akkor még úgy volt, hogy Beverly Lincoln szerepét Claire Forlani játssza majd, de a(z egyébként szintén angol) színésznő még az előmunkálatok közben lelépett. Így ugrott aztán be helyette Tamsin Greig, hogy Stephen Mangan-nel alkossák meg az Episodes végtelenül karakteres, vicces és összeillő írópárosát (korábban játszottak már együtt a Green Wing című sorozatban). Matt LeBlanc kissé feltupírozott önmagát kellett, hogy adja (sikerben és gazdagságban mindenképpen), míg Merc Lapidus szerepére (a kiválasztott Thomas Haden Church helyett) John Pankow-t választották. Habár a sztori Los Angeles-ben játszódik, a teljes első évadot Angliában forgatták. A második széria annak rendje és módja szerint került képernyőre 2012 tavaszán-nyarán immár 9 résszel, 2013 azonban kimaradt, de az Episodes mégis kapott egy harmadik évadot 2014-ben (január-március) újabb 9 résszel, sőt, a Showtime berendelte a negyedik felvonást is 6 epizóddal, amely talán 2015-ben köszön majd vissza a tévében.

A sorozat már a kezdetektől vegyes kritikai fogadtatásban részesült: egyesek szerint „a legjobb új sitcom”, amely „fél óra valódi örömöt” jelent, ám mások úgy vélték, hogy egyáltalán nem vicces, és hogy soha nem jut majd el szélesebb közönséghez. Talán pro és kontra is elfogadhatók a vélemények bizonyos elemei, hiszen a Sikersorozat helyenként jól megírt, ugyanakkor nem szurkál éles impulzusokkal, s bár – talán nem nyíltan kimondva, de – valóban egyfajta szatíra kíván lenni, kevés témabeli éllel dolgozik. A fő karakterisztika és egyben fundamentum az ellentétes kultúrák (angol és amerikai) jegyeinek, beállítódásainak ütköztetése, amely rendkívül viccesen valósul meg a Lincoln-házaspár, valamint LeBlanc, Lapidus (aki csak az első két évadban központi karakter) és Carol (a csini, de szőke, viszont műnyafka, éppen ezért kiváló Kathleen Rose Perkins) között. Jól áll továbbá a sorozatnak Matt játéka (már említettem, Golden Globe-ot kapott érte), aki vissza-visszautalgat Jóbarátok-beli sikereire, kicsit önironikus módon ragadván meg saját magát. Az egyes szituációk nagy százalékban tökéletesen működnek: viccesek, helyesek, rendkívül erősen megírt dialógusokkal operálnak, azonban a történet néha mintha mégsem állna össze egységessé fércelések nélkül.

A pálmát vita nélkül Tamsin Greig és Stephen Mangan viszik. Előbbi zseniális, iszonyatosan erős komikusi és érzelmi vénával bíró színésznő, utóbbi bődületesen fanyar, zavart, kiábrándult játékával teremt egyéniséget. Matt LeBlanc is tud színészkedni, ha akar, itt pedig kell is neki: az édes-mázos, szexmániás (titkos, később már nyílt partnere, Lapidus vak felesége, Jamie, azaz Genevieve O’Reilly csodálatosan elegáns és szép nő), csupán sekélyes érzelmi hullámzásra képes „önmaga” jól áll a képernyőnek, még ha ezúttal halványabb is a figurája az írópáros testes alakítása mellett. Érdekes lehet amúgy önmagát alakítania Matt-nek, akit természetesen nem fosztottak meg a kérdéstől, hogy „mi a legnagyobb különbség a karakter és valódi önmaga között?” A válasz így hangzott: „Erre nem tudok válaszolni.” „Nem tudsz?” „Oké – vigyorgott. – Tudok, de nem akarok”. Akkor hagyjuk is ennyiben, és csak nézzünk a szemeibe, hogy mit látunk bennük igazán. Na mi a helyzet?

Eredeti cím: Episodes
Műfaj: vígjáték
Gyártó tévécsatorna: Showtime (+ BBC)
Amerikai adásba kerülés: 2011-
Eddigi évadok száma: 3
Eddigi részek száma összesen: 25

Szilvási Krisztián

A Tévésorozatok korábbi cikkei:

- 1. rész: Befutó (Luck)
- 2. rész: Jim szerint a világ (According to Jim)
- 3. rész: Gyilkosság (The killing)

2014.04.18