Mára óriási közhely, de roppantul igaz, hogy az amerikai Steven Soderbergh munkáira illik odafigyelni. Aki első nagyjátékfilmjével (Szex, hazugság, video) Oscar-jelölést kapott, utána pedig gyakorlatilag „találomra” vál(t)ogatva a műfajok között, mindig valamilyen szempontból újat tett fel a mozivászonra, ez a legkevesebb. A Traffic-ért honorálta is őt az Akadémia (abban az évben az Erin Brockovich-ért is jelölték!), továbbá jelöléshalmozó Berlinben és Cannes-ban is. Egyéni filmes témaválasztásai és perspektívái után a kettőt 2014-ben integrálva a tévébe vonult, és megszületett A sebész (The Knick), mi meg csak ámulunk és bámulunk.

Érdekes, hogy A sebész 2 kreátora, Jack Amiel és Michael Begler nevéhez eddig ugyan csupa közös, de fajsúlytalan, limonádé-hatású és -értékű mozis és tévés produkció fűződik, 2014-ben azonban valami elképesztően egyedit alkottak. S bármilyen varázslatos ötlet is került kidolgozásra ez idáig két évadon keresztül (még mindig várjuk a folytatást bejelentő híreket, de erről később), van kettő további olyan komponens, amelyek megléte nélkül a Knick nem lehetne az, ami: az egyik a már taglalt Steven Soderbergh, aki a tévésorozatos attitűddel szemben az eddigi 2x10 részt mind maga rendezte, fényképezte és vágta, valamint a főszerepet játszó, bámulatos Clive Owen (Golden Globe-jelölés alakításáért).

De miről is szól konkrétan A sebész? A borzalmasan leegyszerűsítő magyar címen, Dr. John W. Thackery munkásságán és életén túl a század legeleji, New York-i Knickerbocker kórház (a „Knick”) orvoslásáról, személyzetéről, valamint a kor társadalmi sajátosságairól és jellemzőiről. 1900-ban járunk, az említett általános közkórház tehetséges és többnyire haladó szellemiségű személyzete (orvosok, vezetők, nővérek) próbálnak anyagi és technikai korlátaikat minél eredményesebben leküzdve javítani a kor roppant magas halálozási arányain. Dr. John Thackery-t (akit részben a William Stewart Halsted nevű valós személy ihletett) éppen kinevezik a sebészet vezetőjének, ám senki nem gyanítja róla, hogy a rendkívül tehetséges orvos intravénásan beadott kokainfüggőségben szenved. A helyzet akkor kezd bonyolódni, amikor a Harvardon végzett, haladó franciaországi tapasztalatokkal rendelkező, színes bőrű (valószínűleg a szintén létezett Daniel Hale Williams és Louis T. Wright nyomán formált) Dr. Algernon Edwards (André Holland) alkalmazást kap a kórházban. A fiatal, fekete sebésznek szinte reménytelen küzdelmet kell folytatnia a faji előítéletek ellen, főleg úgy, hogy képzettsége folytán rengeteg fehér orvost simán lepipál felkészültségben és innovációban.

A második évad – az első zárórészét követő cliffhangert követően – tulajdonképpen zökkenők nélkül vezeti tovább a korábbi 10 részben felskiccelt és kidolgozott század eleji világot, egyforma mértékben koncentrálva az orvosi társadalmi beállítottságokra és kérdésekre. Mindemellett pedig az eddigi 20 epizódban terítékre kerül még például a villanyvilágítás (és összességében az elektromosság) térnyerése, a gazdag kontra szegény pacientúra feloldhatatlan ellentéte, a „betegszerzés” és „holttest-megkaparintás” problematikája, a törvényileg tiltott, apácák által végzett abortuszok világa. Ám a legsúlyosabb vezérszál az egyre akutabbá váló mentális és fizikai állapotú Dr. Thackery, aki kokain és ópium koktéloktól történő függőségével keresi az addikcióért felelős agyi területeket. A második széria lezárása aztán minden döbbenetet felülmúló naturalizmussal teszi fel a kérdést: vajon lehetséges-e folytatás mindezek után…?

Az egyszerre karakterközpontú és történetvezérelte dráma rendkívül élesen megrajzolt figurái tökéletesen lettek megtervezve. Az ász a pakliban mindenekelőtt persze Dr. John W. „Thack” Thackery, a Knickerbocker kórház vezető sebésze, akit megállíthatatlanul haladó gondolkodással és tehetséggel áldott meg a sors... no meg a vénáiban keringő kokain, melyet naponta többször lő be magának, hogy aztán a műszak fáradalmait a kínai negyed ópiumbarlangjában feledje delíriumba. Thackery személyét az 1852 és 1922 között élt William Stewart Halsted ihlette, egy kirívóan innovatív orvos, aki valóban drogfüggő (kokain és morfium) volt. A szerepbe az Oscar-jelölt (Közelebb, 2005), brit Clive Owen bújt szédületes, sőt mi több, brutális hitelességgel. Példa minderre a szó szerinti, fizikai method acting hozzáállása, amely szerint állítólag a második évadra úgy akarta még jobban megérteni a figurát, hogy heroin-kokain koktélt tervezett belőni magának, hogy még jobban átélhesse a drogfüggőséget, mire a producerek szinte sokkot kaptak, és kénytelenek voltak durván közbelépni, majd szembesíteni őt elképzelésének őrültségével. Szóval Owen „Thack” miatti Golden Globe-jelölése nagyon-nagyon kevés az alakításához képest!

A sorozat másik végpontja Dr. Algernon C. Edwards figurája, az afroamerikai sebész, aki az erőteljes faji megkülönböztetés következtében az első évad során kénytelen a Knick alagsorában titkos éjszakai „rendelőt” berendezni a szegény néger pácienseknek, akiket a kórház elutasít. Sem a fehér orvosok, sem a fehér betegek nem ismerik el, emiatt frusztrációját sokszor verekedésekkel vezeti le, amelynek a második évadban súlyosan meg is issza a levét. Ahogyan Thackery, úgy Edwards karakterét is valós személy inspirálta: Louis T. Wright (1891-1952), egy briliáns afroamerikai sebész, aki a Harvard Medical School-ban diplomázott, méghozzá osztályelsőként, majd 1921-ben a Harlem kórház első fekete sebésze lett. Az André Holland által életre keltett Edwards kinézetét, viselkedését, öltözködését a szociológus, történész, író, polgárjogi aktivista W.E.B. Du Bois-ról (1868-1963) mintázták, smink és hajviselete pedig erős hasonlóságot mutat a Harvardon első afroamerikaiként, 1970-ben végzett Richard Theodore Greener (1844-1922) megjelenésével. Holland játéka megfelelő dinamikai hatással bír Clive Owen mellett ahhoz, hogy hiteles feszültséget gerjesszen a tévéképernyőn, a köztük fellépő társadalmi konvenciók versus szakmai perspektívák pedig kitűnően demonstrálják a kor „ostoba” attitűdjét.

Már mondtam, hogy A sebész okosan épít a karakterek kidolgozott különbözőségeire, ezt bizonyítják a rendkívül kontúrosan formált további szereplők. A Knick tulajdonosi tanácsát képviselő gazdasági vezető, Herman Barrow (a kiváló alakítást nyújtó, ellenszenvet szülő Jeremy Bobb) szintén összetett személyiség: a magánéletében tartozásokkal küzdő, emiatt sikkasztani kénytelen aktakukac folyamatosan a gazdag befektetők és betegek kegyeit keresi, rendíthetetlenül törekszik az előkelő sznobok világába, miközben egy olcsó prostituált (Rachel Korine) iránt táplál „igaz” szerelmet. Az egyik invesztor, a hajózási-fuvarozási vállalkozó Captain August Robertson (Grainger Hines) lánya, Cornelia Robertson (az intelligens és kemény Juliet Rylance) a szociális jóléti osztály irányítója a kórházban, aki a tulajdonosok érdekeit képviseli a Knickben. Régi és nagyon jó barátja Edwards-nak (akinek a szülei Robertsonéknál szolgálnak), sőt, még egy terhességet eredményező liezon is megtörténik közöttük. Hozzámegy Phillip Showalter-höz (Tom Lipinski), a második évadban pedig fontos szerep jut bátyjának, Henry-nek is (Charles Aitken).

Eve Hewson (a U2-s Bono lánya) játssza a megfejthetetlen, kissé furcsa motivációktól hajtott, fiatal Lucy Elkins nővért, akivel az első évadban Thack többszörös értelemben is „összefonódik”. Azonban nemcsak John áll közel hozzá, hanem az ifjú sebész Dr. Bertram „Bertie” Chickering, Jr. (Michael Angarano) is, aki neves orvos apja árnyékában választotta a Knickerbockert. A kórház „sofőrje” (beteg- és hullaszállítója) és amolyan biztonsági embere a keménykezű és -szívű (valójában mély érzésű) Tom Cleary (Chris Sullivan szenzációs játékában) a sorozat egyik legnagyszerűbb karaktere. Ő az a tipikus „egyszerűnek” tűnő, durva külsejű figura, aki persze belül nem az, aminek mutatja magát. Sokkal több és sokkal pozitívabb. Furcsa, különös, és lassan-lassan szívet melengető kapcsolat veszi kezdetét közte és Harriet nővér (Cara Seymour roppant hiteles alakításában), egy katolikus apáca és bába között, aki titokban „angyalcsinálással” foglalkozik. Kettejük üzleti viszonya az idők során valami egészen mássá transzformálódik, ahol szerintem nyugodtan kijelenthető, hogy a kétezres évek leginkább össze nem illő, ugyanakkor mégis leghihetőbb párosát alkotják. Dr. Everett Gallinger (Eric Johnson) szintén sebész, akinek leginkább a magánélete kerül terítékre a sorozatban. Mereven rasszista beállítottságú, aki elől pont Edwards kaparintja meg a vezető sebészi beosztást. Felesége, Eleanor (az ijesztően élethű Maya Kazan) érthető módon megbolondul, miután csecsemő gyerekük agyhártyagyulladás következtében meghal. David Fierro játssza az egészségügyi nyomozó Jacob Speight-et, aki pökhendi és lekezelő személyisége ellenére remek kapcsolatot ápol Cornelia Robertsonnal a járványok megfékezése során.

A sebész első évadának 2013-ban kezdődött a forgatása New Yorkban. Az epizódok többségét Jack Amiel és Michael Begler írta, s hogy a sorozat mekkora mértékben Steven Soderbergh gyermeke, jól jelzi, a már említett összes rész rendezése mellett ő volt az operatőr és a vágó is (szokásos álnevein: Peter Andrews és Mary Ann Bernard)! A projekt hitelességének egyik kulcsa az orvosi szakmai tanácsadó Dr. Stanley B. Burns volt, a The Burns Archive alapítója és vezetője, aki végig szorosan együttműködött a stábbal és a színészekkel, hogy a századelő autentikus képét (díszlet, eszköz, orvosi kellékek, betegségek, kezelési módok… stb.) reálisan teremtsék és jelenítsék meg. A fotóarchívum rendkívül fontos és pontos referenciaként szolgált például az antiszeptikus porlasztó készülékektől kezdve a műtőkön és korai röntgengépeken át az orvosi viseletbeli szokásokig. Burns azt is elmondta, hogy az orvosok körében a kokainfüggőség teljesen általános volt abban az időben, mivel az új gyógyszereket és eljárásokat sokszor önmagukon próbálták ki, a kokain pedig az érzéstelenítés új dimenzióit nyitotta meg az orvostudomány előtt, és még nem voltak tudatában a függőségi veszélyeinek. A kokain így csak 1922-ben, a heroin pedig csupán 1924-ben lett illegális az USA-ban.

Az első széria forgatása 73 napig tartott, és ahogyan Clive Owen egy interjúban elmondta, az egész évad forgatókönyve előre készen volt, s emiatt, no meg a részek azonos rendezője miatt a részeket és a jeleneteket, amennyire a helyszínek engedték, kronológiai sorrendben vették fel. A második évad újabb 10 része után, 2015 decemberében a Cinemax bejelentette, hogy leadta a rendelést a harmadik szezonra, de pontosabb hírek, sőt mi több, negyed év elteltével, 2016 márciusáig még egy 100%-os bizonyosság sem érkezett a folytatásról. Ami viszont tényként könyvelhető el, és most hatalmas SPOILER következik, Steven Soderbergh a tavalyi év végén egy interjúban megerősítette, hogy Dr. Thackery valóban meghalt a második évad végén; a kezdetektől úgy volt tervezve, hogy Clive Owen kétéves szerződést kap a sorozat indulásakor. Azt nyilatkozta: „Megmondtam a Cinemaxnak, hogy végigcsinálok két szezont, aztán lezárom a sztorit, a 3-4. évadra pedig megpróbálunk keresni egy másik rendezőt, vagy rendezőket, akik folytatják ezt az utat.” Miután eleve hat évadban gondolkodtak, azt tervezték, hogy kétévente bekövetkezik egy váltás, amellyel – akárki is érkezik folytatni – nagyobb szabadság áll rendelkezésre megalkotni ezt a világot.

A sebész kritikai fogadtatása többségében pozitív volt, a minőségét tekintve nem is lehetett volna másként! „A Knick olyan őszinte, érzelmekkel teli sorozat, amely földhöz vág, és rendkívüli megközelítése egy alapvető témának.” „Hatásos, intenzív televíziós műsor lenyűgöző, gyakran ijesztő témákkal, amelyet Soderbergh kegyetlen módon tálal. Időnként kemény nézni egyrészt a vér, másrészt a depresszív tartalom miatt, de mindezt elgondolkodtatóan és hihetetlenül jól teszi.” „A Knick egy függőséget okozó második szezont rakott elénk káprázatos vizualitással, kiütést okozó alakításokkal, és olyan felkavaró pillanatokkal, amelyek egy drámában összesítve mindennek nevezhetők, csak nem idejétmúltnak.” A három kritikából kiragadott idézet pedig nagyjából teljességgel összefog(lal)ja a sorozat jellegét.

A The Knick tehát mind a témáját, mind a megvalósítását, mind pedig a művészi értékét tekintve kuriózum a modern tévésorozatok palettáján. Steven Soderbergh átfogó vállalkozása egy hangulatilag és képi látványát tekintve zseniális műsort eredményezett, ahol a fő hangsúly talán valóban a disszonancián van: a nyugtalanságot, rossz érzést keltő audiovizuális eszköztár azonban végső soron nem a néző ellensége, hanem olyan atmoszférát teremt, amelyen nehéz kívül maradni. Soderbergh operatőri munkája a szín- és fénykezeléssel hátborzongatóan egyedi (a derékmagasságú, kézikamerás, nem optikailag, hanem térben mozduló svenkek kivételesek), illetve a Cliff Martinez által szerzett filmzene (S.S. állandó zeneszerzője) valami bámulatos módon használja a kort teljesen ütő gépi hangokat, hogy diszharmonikus lüktetést teremtsen. Itt meg is lehet hallgatni, miről beszélek. Így válik minden (érzék)szervünket felhasználóan kerekké a történet, amely hol elborzaszt, hol taszít, hol viszolyogtat, hol pedig gyomor- és lélekforgat. Csak egyet nem csinál: nem hagy érzéketlenül bennünket!

Eredeti cím: The Knick
Műfaj: dráma
Forgalmazó tévécsatorna: Cinemax
Amerikai adásba kerülés: 2014-
Eddigi évadok száma: 2
Eddigi részek száma összesen: 20

Szilvási Krisztián

A Tévésorozatok korábbi cikkei:
- 1. rész: Befutó (Luck)
- 2. rész: Jim szerint a világ (According to Jim)
- 3. rész: Gyilkosság (The killing)
- 4. rész: Sikersorozat (Episodes)
- 5. rész: The Walking Dead
- 6. rész: Amerikai Horror Story (American Horror Story)
- 7. rész: Helix
- 8. rész: Gyilkos hajsza (The Following)
- 9. rész: Bates Motel: Psycho a kezdetektől (Bates Motel)
- 10. rész: Hannibal
- 11. rész: Orphan Black
- 12. rész: Hemlock Grove
- 13. rész: A törvény nevében
- 14. rész: Legends – Beépülve
- 15. rész: Cheers (I. rész)
- 16. rész: Cheers (II. rész)
- 17. rész: Homeland – A belső ellenség (I. rész)
- 18. rész: Homeland – A belső ellenség (II. rész)
- 19. rész: The Affair