1719

100 éve hódít a színpadokon A Csárdáskirálynő


100 évvel ezelőtt, 1915. november 17-én mutatták be minden idők egyik legnagyobb sikerű és legjobban ismert operettjét, Kálmán Imre A csárdáskirálynő című művét. Az ősbemutatóra a bécsi Johann Strauss Theaterben került sor Die Czardasfürstin címmel. Az operett volt az a színházi műfaj, amely társadalmi rangtól függetlenül minden népréteget bevonzott a színházakba. Egy-egy előadást ugyanúgy megtekintettek az arisztokrácia tagjai, mint a cselédek.

Egyaránt népszerű volt „a művelt nagypolgárság és értelmiség, sőt a muzsikusok, a művészek és az írók körében is”, ahogy Hanák Péter fogalmazott írásában: az operett „a nagyvárosi tömegkultúra igényeihez igazított összművészet, Gesamtkunstwerk lett: egyfajta közös kultúrába integrálta a nagyvárosi társadalmat a felső rétegektől a művelődésre szomjas munkásságig”. Az operettszínházból kiszűrődő s a kávéházakban otthonos melódiákra az úri bálokon is, a külvárosi lokálokban is táncoltak, s azokat nemcsak inasgyerekek, hanem olyan nagy muzsikus, mint Gustav Mahler is szívesen fütyülték. A 19. század közepétől egészen napjainkig igazi népszínházi műfajnak számít az operett.

Az első operetteket két francia szerző, Ludovic Hervé és Jacques Offenbach komponálta. Az operett elnevezést 1870-től használták „az újonnan kialakult vidám, zenés, szórakoztató színpadi műfaj” megnevezésére. Miért váltak sikeressé az operettek, és miért maradtak napjainkig is oly népszerűek? Egyrészt köszönhető „a friss, szellemes-dallamos zenének, amely befogadta az opera szép szólóit, duettjeit, kvartettjeit, kórusait, de kerülte, sőt gúnyolta a fellengzős pátoszt, a mesterkélt drámaiságot. Népszerűségét fokozta a tánczene és a folklorisztikus motívumok beépítése”. Másrészt a fordulatos cselekménynek, harmadrészt a színpadi látványnak, azaz „a pompás díszleteknek, a csillogó kosztümöknek, valamint a művészi táncoknak”.

Az operettnek három fő irányzatát különböztetik meg: a francia, az angol és a bécsi operettet. A bécsi operett számos elemében eltér a francia változattól: például a történet „nem olyan kíméletlenül ironikus és politikus”, zenéjére sem „a fanyar szatirikus motívum, hanem inkább az édes-ábrándos dallamosság” a jellemző, és „a táncban pedig nem a kánkán, hanem a keringő uralkodott”.

A bécsi operetthez sorolják a magyar szerzők műveit is, annak ellenére, hogy sokak szerint ezt egy teljesen önálló irányzatnak kellene tekinteni, mivel a 20. század elején kialakuló „magyar stílusú” operettre sajátos dramaturgiai szabályok, jellegzetes szerkesztésmód jellemző. Ezért jobb lenne, ha osztrák-magyar operettről beszélnének.

Budapesten az 1880-as évek elejéig – politikai okokból – inkább a francia zeneszerzők operettjei voltak népszerűek. A 19. század utolsó évtizedeiben a színházba járó magyar közönséget azonban már meghódították Franz von Suppé, ifjabb Johann Strauss és Carl Millöcker nagysikerű operettjei. A 20. század kezdetére lezárult az operett első aranykora. Azonban ebben az időszakban vált „az Osztrák-Magyar Monarchia az európai operett játszás központjává”, és a magyar Lehár Ferenc színre lépésével, pedig új, ún. ezüstkorszak kezdődött. A Victor Léon és Leo Stein szövegére írott A víg özvegy című Lehár-operettet a Theater an der Wienben 1905. december 30-án mutattak be. Ez a darab volt „az első modern 20. századi operett, amely óriási hatással volt a műfaj további fejlődésére”. A víg özvegy egyrészt kapcsolódott a korábbi nagy komponisták munkássághoz, másrészt azonban számos új elemet, vonást tartalmazott. Olyan nyelven szólt, amelyet mindenki megértett, olyan zenei és irodalmi kódokat tartalmazott, amelyeket a korszak nézői képesek voltak befogadni és megfejteni, a színpadon olyan világot mutatott be, amelyet a nézők is ismerhettek. Ezeknek a követelményeknek feleltek meg kezdetben Lehár Ferenc, később pedig Kálmán Imre operettjei is. A művek történetei nem tértek el jelentősen a korábbi történetektől, de zenéjükben sikeresen ötvözték „az operett nemzetközi zenei világát az Osztrák-Magyar Monarchia különböző népeinek zenéjéből vett motívumokkal és a divatos könnyűzenei irányzatokkal”.

A két világhírű komponista Lehár Ferenc és Kálmán Imre mellett a 20. század első évtizedeiben „kivirágzott” a budapesti operett is. Olyan jeles alkotók, mint Huszka Jenő, Jacobi Viktor, Kacsóh Pongrác, Szirmai Albert léptek színre, akik már Zeneakadémiát végzett zeneszerzők voltak.

Kálmán Imre (1882-1953) a budapesti Zeneakadémián tanult zeneszerzést. Évfolyamtársai a zenepedagógusként is jelentőset alkotó Werner Leó, a későbbi sikeres operett szerzők, Jacobi Viktor és Szirmai Albert voltak, de néhány kurzust Bartók Bélával és Kodály Zoltánnal közösen végzett el. Kálmán első, rögtön sikeres operettjét 1908. február 22-én mutatták be a Vígszínházban Tatárjárás címmel. A bécsi premierre nem egészen egy éven belül került sor, a világsikert arató darabot még Afrikában és Ausztráliában is játszották. A világhírnév következtében Kálmán Bécsbe költözött, de magyar állampolgárságához továbbra is ragaszkodott.

Kálmán Imre Leo Steinnel és Jenbach Bélával 1914 tavaszán kezdett hozzá legújabb, Es lebe die Liebe! = Éljen a szerelem! című operettjének írásához. Az első felvonást Marienbadban írták még a háború kitörése előtt. A háborús hírek miatt azonban felfüggesztették az alkotást, egy év elteltével, Lehár tanácsára, Bad Ischlben folytatták a munkát. Az ősbemutató próbái végül 1915 őszén indultak meg. A bécsi Johann Strauss Theater igazgatója megváltoztatta azonban a bemutatandó operett címét, mivel nem sokkal korábban egy hasonló című (Rund um die Liebe) művet állítottak színpadra. Így lett a cím Es lebe die Liebe helyett Die Czardasfürstin.

1914-ben, a háború első heteiben ugyan bezártak a színházak, de néhány hét szünet után mégis folytatták az évadot. A háború idején ugyanis az a nézet uralkodott, hogy mindenképp szükség van a színházakra, különösen jelentős szerep hárult rájuk, hogy „az agyonzaklatott, agyoncsigázott idegeket néhány órára elzsongítsák és narkotizálják”. A közönség nevetni és szórakozni kívánt ilyen vészterhes időkben is.

A Die Czardasfürstin ősbemutatójának eredeti időpontja 1915. november 13-a, péntek lett volna. Kálmán Imre balszerencsésnek tartotta ezt a dátumot, azonban az igazgató hajthatatlan maradt. A sors azonban közbeszólt: az egyik főszereplő, Josef König betegsége miatt elmaradt az eredeti premier, végül november 17-én csendültek fel először a híres dallamok. A címszerepet az a Mizzi Günther (1879-1961) alakította (a címlapképen), aki a korabeli Bécs egyik vezető énekesnőjeként számos operett ősbemutatóján színpadra lépett, például ő énekelte először A víg özvegyben Glavari Hanna szerepét. Kerekes Ferkót a magyar Nyáray Antal alakította.

A nézők körében a bemutató nagy sikert aratott, annak ellenére, vagy éppen amiatt, hogy a mű története egy banális mese, egy erkölcsös orfeumprimadonna, Vereczky Szilvia (az eredetiben Sylva Varescu) és az udvari arisztokráciához tartozó Edwin Lippert-Weilersheim herceg házasságot megérő, hű szerelméről. Ezen nosztalgikus operettben azonban a szerelem minden gőgös szülői ellenkezést, cselvetést legyőz.

Az ősbemutató idején javában tartott már az első világháború. 1915-ben a központi hatalmak, így az Osztrák-Magyar Monarchia is sikereket ért el a csatamezőn, de mégiscsak háborús időszak volt. A nézők el akartak feledkezni a gyászról és a háborús hírekről, éppen ezért nevetni, szórakozni, kikapcsolódni akartak, miközben egy fordulatos, ötletgazdag, valamint dallamos operettet néztek. Erre a célra a Die Czardasfürstin tökéletesen megfelelt.

A közönségsiker ellenére a bécsi lapok kritikusai vegyesen ítélték meg az új operettet. A zenét egyöntetűen kiválónak és remekműnek tartották, ám a történetet, a librettót botrányosnak, „mivel lejáratta az arisztokráciát, amelynek tagjai a mű szerint orfeumba, azaz laza erkölcsű helyre járnak”. A magyarok pedig azt kritizálták, hogy negatív színben tünteti fel őket. Kálmán Imre már a bemutató másnapján reagált az utóbbi vádakra. Megjelent levelében azt bizonygatta, hogy „nem állt szándékában megsérteni a magyarokat, egyrészt mivel ő maga is magyar, és ezért pont ő ragaszkodott ahhoz, hogy az első felvonás Budapesten játszódjon, másrészt pedig a sértő viccek nem a szövegkönyvben szerepeltek, hanem egy-két színész saját szerzeményei voltak”.

A Die Czardasfürstin sikerének titka egyértelműen a zseniális muzsika, amelyben Kálmán Imre „a budapesti operett minden találmányát, trükkjét felhasználva, hamisítatlan orfeumi egyveleget komponált a pikáns párizsi sanzonból, az édes bécsi valcerből és a stilizált pesti cigányzenéből. Zeneileg jellemezte, gyakran parodizálta szereplőit az opera buffa ősrégi és egészen új közép-európai mintái szerint”. A Budapesti Hírlap beszámolója szerint a Die Czardasfürstin zenéje „csupa vérforraló magyar ritmus, magyar nóta, csillogó hangszerelés”. A mű „legnagyobb érdeme, hogy a magyar népdal bűvös hangulataival, lüktető szilajságával frissíti fel az operettet, amelynek vérkeringése már elernyedt... az édeskés bécsi szentimentalizmustól”.

Egy év múlva a budapesti bemutató helyszíne a 20. század első évtizedeiben a magyarországi operett játszás fellegvárának számító Király Színház volt. Itt mutatták be Kálmán Imre művét 1916. november 3-án A csárdáskirályné címmel. A fordító, Gábor Andor a dalszövegeket kicsit átdolgozta, azonban Kálmán Imre a budapesti bemutatóra komponált egy új számot is: a 3. felvonásba hangzott el először az új Hajmási csárdás.

1916 szeptemberében kezdődtek a próbák. Az igazgató, Beöthy László gondosan előkészítette a bemutatót. A korabeli színházi lapok (Színházi Élet, Magyar Színpad, Színház és Divat) segítségével fokozta a bemutató iránti érdeklődést. Egyrészt „újabb és újabb pletykákat röppentett fel arról, hogy ki is lesz a darab primadonnája”, másrészt képek jelentek meg a bécsi premierről, harmadrészt tartalmi ismertetést adtak közre a műről, negyedrészt külön cikkben mutatták be a szerzőt. A végleges szereposztás is ezekben a folyóiratokban került napvilágra először: Király Ernő (Edwin), B. Kosáry Emmi (Vereczky Szilvia) – a képen, Rátkai Márton (Bóni gróf), Latabár Árpád (Kerekes Ferkó), Szentgyörgyi Ida (Stázi). A magyarországi bemutató is nagy sikert aratott, a jelenlévők nagy ovációval fogadták az előadást. Maga Kálmán Imre is úgy vélte, hogy A csárdáskirályné pesti előadása „tüzesebben, melegebben” hangzott, mint a bécsi, a szereplők teljesítményével is nagyon elégedett volt: „Hiába … ez A csárdáskirályné legjobb előadása! Jól játsszák, szépen játsszák mindenütt, de Budapesten a legszebben, a legjobban”. A bemutatóról az újságok is jó kritikákat közöltek.

A háborús évek legnagyobb sikere kétségtelenül A csárdáskirályné volt Magyarországon és külföldön egyaránt. 1917 februárjára Bécsben már a 400. előadásnál tartottak, játszották Hamburgban, Boroszlóban, Kölnben, Magdeburgban, Münchenben, Lipcsében, Stuttgartban, Wiesbadenben, Darmstadtban, Königsbergben, Frankfurtban, Augsburgban, Aachenben, Linzben, sorra mutatták be az európai és a magyar városokban is. Egyértelmű bizonyítéka a sikernek, hogy számos, még a Monarchiával hadban álló országban is bemutatták, így például Moszkvában, Pétervárott és New Yorkban is. Ezért írhatta az egyik bécsi kritikus: „Az egész világ két dologtól visszhangos: az ágyúdörgéstől és A csárdáskirálynő sikerétől”.

De nemcsak professzionális színházakban játszották Kálmán remekművét. Az első világháború során Európa-szerte működtek front- és hadifogolyszínházak. 1919 novemberében például magyar hadifoglyok Szibériában adták elő A csárdáskirálynét, amelynek mind a szövegét, mind zenéjét ők maguk jegyezték le emlékezetből. A női szerepeket is férfiak játszották.

Nagy sikerek esetében elkerülhetetlen, hogy előbb vagy utóbb paródia is készül az eredeti mű ihletésére. Feld Mátyás a Városligeti Színkörben nyaranta saját darabjait, nagy sikerű színpadi darabok paródiáit vitte színre. 1917. július 6-án Csámpáskirályné címmel megtartott előadás a Csárdáskirályné mellett még több akkoriban játszott darab paródiája is volt.

A csárdáskirálynő Kálmán Imre talán legismertebb és legnépszerűbb operettje, amelyet az elmúlt száz évben számtalan országban mutattak be nagy sikerrel, például 1915 és 1932 között kb. harmincezerszer játszották a világban. Magyarországon is rekordot döntött azzal, hogy ez volt az első olyan operett, amelynek a bemutatóját ekkora érdeklődés előzte meg, és amelynek jegyei a premier előtt több, mint egy héttel elfogytak, és nem volt korábban olyan darab sem, amelyet kétszázszor játszottak egyhuzamban. Ezek után nem meglepő, hogy megdöntötte a jegybevételi rekordokat is. Kálmán egy kortársa így írt: „Kétségtelen, hogy a modern operettszerzők közül Lehár mellett Kálmán muzsikájában van a legtöbb mesterkéletlenség, a legtöbb tűz, a legtöbb magyar szín, talán a legtöbb invenció is”.

A neves rendező, Szinetár Miklós szerint „az operett üldözött műfaj volt és maradt”. A kezdetektől vita folyik esztétikai értékéről: egyesek úgy gondolják, hogy „az operett értéktelen silányság, amely nélkülözi a mélyebb tartalmat”, ezzel szemben mások úgy vélik, hogy bizony vannak értékei. Mindezektől függetlenül azonban kétségtelen tény, hogy A csárdáskirálynő története sikertörténet. Túlélt világháborúkat, forradalmakat, rendszerváltozásokat. Ahogy Gerő András-Hargitai Dorottya-Gajdó Tamás: A csárdáskirálynő című könyvében szerepel: „A csárdáskirálynő igazi közép-európai hungarikum. Más szóval: monarchikum. Azaz a miénk”. Amíg Magyarországon, amíg a világban játszanak operetteket, mindig fel fognak csendülni A csárdáskirálynő gyönyörű dallamai.

Ősze Mária

Források:
Gerő András-Hargitai Dorottya-Gajdó Tamás: A csárdáskirálynő : egy monarchikum története
Budapest Habsburg Történeti Intézet-Pannonica Kiadó, cop. 2006.
Nagy Ildikó: A Király Színház p. 605-631. In: Magyar színháztörténet 1873-1920 szerk. Gajdó Tamás Bp. Magyar Könyvklub – Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, 2001
Hanák Péter: A bécsi és a budapesti operett kultúrtörténeti helye. Elérhetőség: http://epa.oszk.hu/00000/00003/00014/hanak.htm

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a kép készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép; 3. kép.

2015.11.17