972

A pákozdi csata

Ezen a napon történt

Magyarország a tragikus Mohácsi csata óta mindig malomkövek között őrlődött, folyamatosan szabadságharcot volt kénytelen vívni, hogy legalább minimális önállósága megmaradjon. A Rákóczi-szabadságharc idején hat csatában küzdött a császári seregek ellen 1703 és 1711 között, ám egyet sem sikerült megnyernie. Önálló magyar haderő a XVII. századtól egészen 1848. szeptember 29-ig nem volt képes nyerni ellenséges fősereg ellen. Ekkor megtörtént a csoda. 

1848 szeptembere belpolitikai káoszt hozott a magyar kormány számára, ráadásul a vele szemben nyíltan lázító horvát bán, Joszip Jelasics szeptember 11-én nagyszámú seregével átlépte a Drávát és Buda felé nyomult előre. A támadás iránya egyértelművé tette, hogy a törvényes magyar kormány felszámolására törekszik fegyveres erővel. A mintegy 40-50 ezer fős horvát sereg megállítására az első napokban semmi remény nem látszott, a vele szemben álló és sokkal kisebb magyar sereg folyamatosan hátrált, parancsnokai közül némelyik egyszerűen átállt az ellenséghez. Végül a Velencei-tónál maga Batthyány Lajos miniszterelnök látogatta meg a fokozatosan erősödő honvédsereget, hogy annak parancsnokát, Móga János altábornagyot rávegye egy csatára. Végül Móga a szeptember 28-án este a sukorói templomban tartott haditanácson belement abba, hogy ha másnap megtámadják a horvátok, visszaveri azokat.

Móga jól választotta ki a csatateret, csapatait a Pákozd és Pátka közötti hegyek magaslatin alakította ki, míg a völgyekben lovasságát helyezte el. Bár a horvát sereg létszámát tekintve csaknem kétszeres túlerőben volt, lovassága nem állt a helyzet magaslatán, ráadásul felkelőinek jelentős része inkább csak a fosztogatásban jeleskedett. Ugyanakkor a honvédek jelentős része szintén nem szagolt még puskaport.

Szeptember 29-én a délelőtti órákban Jelasics balszárnyával megpróbálta átkarolni a magyar arcvonalat, hogy kimozdítsa erős állásaiból, de rövid közelharc után a magyarok visszaverték. Jelasics ezt látva középen a Velencei-tóra támaszkodó magyar balszárny ellen is támadásba lendült, ám erői összeomlottak a magyar tüzérség tüzében. A csata ezt követően kölcsönös ágyúzásba torkollott, amely egészen estéig tartott, melyben a honvédek lényegesen kisebb veszteségeket szenvedtek el. Az ütközet nem volt túl véres, még a szabadságharc mértékével mérve sem: a horvátok körülbelül 200, a magyarok 40 főt veszítettek. Az első hivatalos jelentésben Móga mindössze 7 halottról tett említést, de ekkor még nem minden egység vesztesége volt ismert számára. Valószínűleg a magyar történelem egyik „legolcsóbb” csatája volt. Ugyanakkor fontossága hamarosan bebizonyosodott, hiszen a kért fegyverszünet alatt Jelasics „megszökött” és Győrön át Bécs felé vonult, belátva, hogy a magyar kormány szétverésének terve kudarcot vallott. A szabadságharc megkezdődött.

Horváth Gábor 

Felhasznált irodalom: Hermann Róbert: Az 1848-1849-es szabadságharc nagy csatái. Bp.: Zrínyi, 2004

A képek a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével itt találhatók: 1. kép, 2. kép.

2015.09.29
7