A Cheers 11 évada alatt az eddig bemutatott hat karakter további főszereplőkkel, illetve helyettesítő szereplőkkel bővült. A pszichiáter Dr. Frasier Crane a harmadik évadban került a társaságba, Diane szerelmeként, jegyeseként, majdnem férjeként, s bár Chambers kisasszony 5 évad után távozott a sorozatból, a rendkívül karakteres és kiapadhatatlan potenciált rejtő Frasier, köszönhetően Kelsey Grammer remek megformálásának, állandó törzsvendégként rögzült a show-ban. Jó kérdés, hogy vajon így lett volna-e, ha az eredeti választás szerinti John Lithgow nem utasítja vissza a szerepet, mondván, a filmes karrierjére akar koncentrálni? (Persze azóta zseniálisan játszott a Dexterben, ami szintén sorozat volt…) Grammer nem jött ki jól a Diane-t alakító Shelley Long-gal bizonyos „szerepkonfliktusok” miatt, ám saját spin-off-jában, a Frasier, a dumagépben (erről később) végül békét kötöttek. Ken Levine amúgy tagadja Grammer-nek azt a „városi legendáját”, miszerint az írók szándékosan adtak a szájába rossz szövegeket, kíváncsian várva, tud-e belőlük poént faragni Dr. Crane. Állítólag mindig tudott. Nos, Frasier, tényleg kinőve magát, később társat is kapott: feltűnt ugyanis a színen Dr. Lilith Sternin pszichiáter kolléga. A Bebe Neuwirth játszotta márványmerev és -fehér, fádnak és frigidnek tűnő „robothölgy” Dr. Crane-nel való tűz-víz kapcsolata idővel kettejük házasságává érett, ahol sajátos ásó-kapa-nagyharang viszonyt folytattak a sorozat legvégig. Neuwirth az utolsó évadban már alig tűnt fel, mivel inkább arra koncentrált, hogy a Broadway színházaiban fusson be karriert.

Máig a legnagyobb név a Cheers-ben, illetve rosszul fogalmazok: ma már a legnagyobb név az egykori Cheers-ből a fiatal, jóképű és végtelenül „egyszerű” csapos Woody Boyd-ot alakító Woody Harrelson (2 Oscar- és 4 Golden Globe-jelölés), aki a Mester helyére érkezett. Annak ellenére, hogy szerintem Woody az első 1-2 évadában eléggé halovány és erőltetett volt, a végére rendesen beérett, és közel került a nézők szívéhez (vagy csak megszoktuk). Végezetül került be a törzsgárdába Diane Chambers helyett a hol kevésbé, hol fokozottan neurotikus, önértékelési problémákkal küzdő, párkapcsolatot összehozni képtelen Rebecca Howe, méghozzá egyenesen a Cheers élére, üzletvezetőként. A bevételi szempontból ultrasikeres Nicsak, ki beszél utáni lefelé ívelő mozis pályafutását (Kitúr-lak; Házinyúlra nem lövünk; Nicsak, ki beszél még) sorozatföldjére menekíteni próbáló Kirstie Alley-vel nekem hasonló volt a problémám, mint Woody-val: nem adtak dimenziókat a karakterének. Ennek persze oka lehetett, hogy egy évet meghaladó szerződést (a többiek 5 éveket láttak el a kézjegyükkel) nem volt hajlandó aláírni filmes karrierje miatt (ami akkor már haldoklott, csak ő nem tudott róla), és emelt gázsiért volt csak kész hosszabbítani. Pláne úgy tűnt üresnek a figurája, hogy Diane „helyére” érkezett, akivel Sam remek dinamikával működött. Ugyanezen irányba próbáltak vele izzást lehelni az írók, de az izzadságszaggal együtt a sorozat már közel sem lett olyan, mint előtte. Azért egy párhuzamos univerzumban megnézném, hogy a Rebecca szerepére pályázó többi színésznővel milyen lett volna a frigid üzletasszony: Sharon Stone-nal, Kim Cattrall-lal, Marg Helgenberger-rel?

Egy 11 évados, népszerű sorozat kiváló terep a neve(zete)s cameo-fellépéseknek, a Cheers 275 epizódja alatt pedig bőven volt erre lehetőség. Nézzük. Illetve néz(het)tük, hogy a sztori szerint Sam volt baseballcsapatának, a Red Sox-nak olyan valódi játékosai tűntek fel a kocsmában, mint Luis Tiant vagy Wade Boggs, illetve Kevin McHale a Boston Celtics-ből. Aztán belefűztek a történetbe tévés személyiségeket is: Alex Trebek, Arsenio Hall, Dick Cavett, Robert Urich, George „Spanky” McFarland és Johnny Carson népszerűsíthették magukat, de nem maradt el mögöttük a politikai színtér sem: William J. Crowe, Gary Hart, Tip O’Neill, John Kerry, Michael Dukakis, Raymond Flynn. A filmes sztárok közül megjelent egy-egy epizódszerepre Glynis Johns (Oscar-jelölés a Csavargókért); Nancy Marchand (Globe-jelölés a Maffiózókért); Harry Connick, Jr. (Grammy-díjas énekes és színész is); John Cleese (Oscar- és Globe-jelölés A hal neve: Wanda-ért); Emma Thompson (be kell mutatni?); Christopher Lloyd (be kell mutatni?); Marcia Cross (Melrose Place, Született feleségek); John Mahoney; Peri Gilpin; Kate Mulgrew; az énekesduó The Righteous Brothers, Bobby Hatfield és Bill Medley; valamint Tom Berenger (Golden Globe-díj és Oscar-jelölés A szakaszért).

A harmadik évad végén, illetve bennünket, nézőket a negyedik elején roppant módon megrázott Nicholas Colasanto halála. Már a széria közben rosszabbodott a Mestert alakító színész 1970-es évek közepén diagnosztizált szívbetegsége, fogyni kezdett, és légzési nehézségei támadtak. Az évad forgatásának lezárulta előtt kórházba került tüdőgyulladással, amelyből felépült, de nem lehetett tudni, képes lesz-e visszatérni a munkába. Ellátogatott a forgatásra, amelynek ugyan mindenki örült, de rossz volt látni az állapotát. „Annyira itt akart lenni! Nem akart beteg lenni, de szinte alig kapott levegőt, mégis egész végig dolgozott.” – mesélte el később Rhea Perlman. 1985. február 12-én bekövetkezett halála mégis mindenkit sokkolt. Mivel évad közben a forgatást Shelley Long terhességéhez igazították, így eshetett meg, hogy a halála idején bizonyos részekben még benne lehetett a Mester (a többiben meg nem nevezett okok miatt volt távol). A negyedik széria előtt dönteni kellett a karakter történetéről. Azt gyorsan elvetették, hogy a Mester elköltözött, mert soha nem lett volna képes elhagyni a barátait, ezért úgy határoztak, hogy az évadnyitó részben őszintén vallanak a haláláról, s egyben bevezetik a „helyére” érkező Woody karakterét.

Nicholas Colasanto Rhode Island-i temetésén egyedül a Cliff-et játszó John Ratzenberger vett részt (képviselvén a stábot), mert az NBC nem járult hozzá a forgatás szüneteltetéséhez, a színészek és a készítők Los Angeles-ben tartottak megemlékezést a Cheers kulisszái között. A legszebb történetként talán az marad meg róla kolléga-barátai emlékezetében, hogy mivel Colasanto nagyon nehezen tanulta meg a szerepbeli szövegét, mindig leírta azt, és lépten-nyomon elhelyezte a díszletben. Az egyik sort a bejárati ajtólécre jegyezte fel, s mintha így még halála után is a többiekkel lett volna, a kollégái minden forgatás előtt, belépvén a Cheers ajtaján, megsimogatták a feliratot. Később aztán, amikor lefestették a díszletet, eltűnt az ajtófélfáról a szöveg. Ted Danson elmondta: mindannyian olyan haragra gerjedtek, hogy többen azzal fenyegetőztek, kilépnek a sorozatból. Nos, így volt velük végig a Mester a „hátralévő” nyolc évadon keresztül is…

A sorozat kezdetben egy helyszínen játszódott (a kocsma, annak irodája, a mosdók, valamint a hátsó biliárdhelyiség), és a téma is csupán Sam nőkkel való kapcsolatára korlátozódott annak minden közhelyszerű velejárójával. Később aztán nemcsak a helyszínek bővültek, hanem a Sam és Diane közti kapcsolat is mélyülni kezdett, egy nagyobb és átfogóbb, epizódokon végigvonuló történet körvonalazódott, miközben megmaradtak a kisebb, egy-egy rész központi irányvonalát képviselő témák is. Sok Cheers epizód témáját adták így különböző szociális kérdések, problémák, mint az alkoholizmus, a homoszexualitás (ami akkor még ritkaságnak számított a televízióban), vagy éppen a házasságtörés. Természetesen a morális aspektusok (barátság, hűség, igazság-hazugság… stb.) didaktikus jellege – ahogyan az ilyen jellegű sorozatokban lenni szokott – időről időre kidomborodott, de szerencsére vicces és humoros gegekben öltvén testet.

Jól ki- és felhasznált, alapvető ütközési pontot jelentettek a társadalmi osztályok sztereotípiái: a felső középosztályt képviselő karakterek (Diane, Frasier, Lilith és kezdetben Rebecca) univerzuma ütközött össze a munkásosztályt demonstráló Sam, Carla, Norm és Cliff világával. Ennek egyik extrém példája volt a „földönfutó” Woody és a multimilliomos Kelly Gaines (a bájos-naiva Jackie Swanson) házasságig fajuló kapcsolata. A feminizmus is visszatérő témaként jelent meg – a fő zászlóvivő Diane emberére talált Sam-ben, aki mindent képviselt, amit ő megvet: promiszkuitás, dekadencia, sovinizmus. A nők szerepének képviselőjeként Carla vérig- és az érintetteket velejükig sértő magatartással demonstrálta a kemény, szellemes és hatalommal szembeszálló (néha semmibe vevő) attitűdöt.

A cheersiek ilyen-olyan, egymással történő szembenállása során azonban volt egy olyan pont, amikor vállt vállnak vetve, tántoríthatatlanul közös állásponttal fejlődtek (h)arcvonalba: ha Gary Belvárosi Csehóját kellett legyőzni. (Az átmeneti „oldalváltások” erősen spoileresek, úgyhogy ezekről nem beszélek.) Évadokon átívelő, véget nem érő csatákat vívtak a konkurens kocsma ellen, amelyek hol fogadásokban, hol sportversenyekben, hol pedig üzleti rivalizálásban öltöttek testet. A csatározás aztán egészen odáig fajult, hogy Gary (nem egyedül, de erről csitt) még a saját ál-halálát sem volt rest megszervezni, illetve lerombolni a csehóját, hogy felültesse Sam-et. A „Bár Wars” epizódjai szinte kivétel nélkül a Cheers legviccesebb, legkreatívabb és leggördülékenyebb részei közé tartoztak. S ha már viszály, semmiképpen sem maradhat ki Saaaaam (ejtsd: Szeeeeem) Malone szembenállása a Cheers feletti étterem, a Melville’s Fine Sea Food későbbi tulajdonosával, John Allen Hill-lel (Keene Curtis). Sam birodalmát egy belső lépcső is összekötötte Melville „előkelő” (na jó, sznob) éttermével, s a házon belüli konkurálás szintén emlékezetes poénokat szült nekünk, nézőknek. Főleg, amikor az ellenség Hill „titokban” összejött a megvetett (oda és vissza) Carla-val.

Végezetül néhány mondat a Cheers „továbbéléséről”. A sorozat végeztével néhány színész megpróbálta saját karakterét átörökíteni más televíziós produkciókba „vendégszereplés”, vagy úgynevezett spin-off formájában. (Spin-off: amikor egy sorozatfigura kiválik az anyaprojektből, és mellékhajtásként, új történeti szállal, vele a középpontban indul másik széria. Ilyen volt például a Jóbarátokból kivált Joey Tribiani – Matt LeBlanc – köré épült Joey című sorozat.) A Cheers összetevőiből táplálkozó leghíresebb projekt Frasier – A dumagép címmel indult 1993-ban, és egészen 2004-ig tartott, stílszerűen 11 évados folytatást érvén meg. Aki nem ismerné, is könnyen kitalálhatja, hogy központi karaktere Dr. Frasier Crane (Kelsey Grammer), a Cheers törzsvendéggé váló pszichiátere lett. A sztori szerint Frasier, otthagyván Bostont, és Lilith-re bízván fiuk, Frederic felügyeletét, Seattle-be költözik apjához, hogy rádiós pszichiáterként boldogítsa a hallgatókat. A széria évtizedet is meghaladó futamideje alatt 257 filmes jelölésből 127-et váltott díjakra, köztük Golden Globe- és Primetime Emmy elismeréseket. A dumagép epizódjaiban a Cheers őslakosai közül Sam, Diane (négyszer) és Woody is fel-feltűntek, Lilith pedig pontosan tucatnyi alkalommal. A kilencedik évad egyik részében („Cheerful Goodbyes”) Frasier visszatér Bostonba Cliff nyudíjasbúcsúztatójára, hogy újra találkozzon a régi bandával.

Habár a Frasier – A dumagép sokkal sikeresebbnek bizonyult, az első spin-off a Cheers-ből az 1987-ben indult (és aztán akkor is végződött) The Tortellis volt Carla exférje, Nick Tortelli (Dan Hedaya) és butuska felesége, Loretta (Jean Kasem) főszereplésével. A sorozatot azonban, amely egy sztereotípiákra épülő amerikai-olasz famíliát ábrázolt, 13 rész után törölték is. A két mellékhajtáson túl számos Cheers karakter feltűnt más sorozatokban, illetve maga a széria jelentkezett hivatkozásként más tévéshow-kban: Wings; Egy kórház magánélete („Cheers” című epizód); A Simpson család („Fear of Flying”, ahol feltűnt Sam, Carla, Woody, Cliff és Norm is); Dokik („My Life in Four Cameras”); Kalandra fel! („Simon & Marcy”); valamint a 2012-es Ted című mozifilm (Mark Wahlberg és a játékmackó).

És akkor a remake-ekről. 2011 szeptemberében debütált a spanyol televízióban a Plural Entertainment szintén Cheers címre hallgató szitkomja, amely egy ír pub-ban játszódott Sam Malone koppintott latin változatával, a Nicolás „Nico” Arnedo névre hallgató csapossal (Alberto San Juan játszotta). Még az eredeti főcímdalt is felhasználták maguknak, amelyet Dani Martín rögzített újra spanyolul „Dónde la gente se divierte” címmel (íme), de koppintás ide, reanimálás oda, a széria szerény 7 rész után búcsúzott. 2012 decemberében a The Irish Film and Television Network bejelentette, hogy már folyik a szereplőválogatása egy ír nyelvű Cheers-verziónak Teach Seán próbacímen, amelynek a fő karaktere – Sam Malone után tényleg szabadon – egy visszavonult hurling-játékos (kelta eredetű, ütővel és labdával játszott csapatsport) és gyógyulófélben lévő alkoholista bártulajdonos. A projektre keresve az Interneten a nagy bejelentést követően azonban semmit nem találni (azaz 3 és fél éve), szóval töröljük ki a könnyet a szemünkből, de valószínűleg az ötlet hamvába, illetve zavaros ír sörbe holt.

Cheers. Sokunknak olyan nosztalgia, amelyet évtizedekkel később is jólesően emlegetünk, s amelyről valahogy nem lehet eleget írni, mert egyrészt biztosan kimarad valami, másrészt pedig mindig van egy újabb történet, amely az eszünkbe juthat. Szóval a legjobb, ha most már tényleg elengedem a szavakat, hadd éljenek tovább az emlékezetünkben. Úgyhogy belököm azt az ajtót, sóhajtok egy nagyot, és vidáman kiáltok a többiek felé: ’Napot, emberek!

Eredeti cím: Cheers
Műfaj: vígjáték
Forgalmazó tévécsatorna: NBC
Amerikai adásba kerülés: 1982-1993
Évadok száma: 11
Részek száma összesen: 275

Szilvási Krisztián

A címlapkép az everystockphoto.com szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.

Az utolsó kép a cheersboston.com honlapjának vágóképe.

A Tévésorozatok korábbi cikkei:
- 1. rész: Befutó (Luck)
- 2. rész: Jim szerint a világ (According to Jim)
- 3. rész: Gyilkosság (The killing)
- 4. rész: Sikersorozat (Episodes)
- 5. rész: The Walking Dead
- 6. rész: Amerikai Horror Story (American Horror Story)
- 7. rész: Helix
- 8. rész: Gyilkos hajsza (The Following)
- 9. rész: Bates Motel: Psycho a kezdetektől (Bates Motel)
- 10. rész: Hannibal
- 11. rész: Orphan Black
- 12. rész: Hemlock Grove
- 13. rész: A törvény nevében
- 14. rész: Legends – Beépülve
- 15. rész: Cheers (I. rész)