1180

Mihályi Balázs: Budapest ostromkalauz 1944-1945

Könyvajánló

Bár 2014 óta a magyar könyvkiadás a történelem szempontjából az első világháború lázában ég, azért szerencsére a második világégésről is jelennek meg kiadványok. Most Dr. Mihályi Balázs könyve akadt kezembe, melynek címe Budapest ostromkalauz 1944-1945.

A szerzőnek nem ez az első, Budapest ostromával foglalkozó kötete, hiszen szintén 2014-ben jelent meg a Dél-Buda ostroma 1944-1945 című műve, amelyben naplószerűen mutatja be a főváros e területének eseményeit a vészterhes napokban, valamint kiemelten foglalkozik a németek Glückspiel néven tervezett Budaörsi repülőtér megszerzését célzó hadműveletével. Egy egészen jó kötetnek találtam, amely források idézésével színesítve mutatja be az ottani harcokat, azonban kétségtelenül az ostromkalauz az érdekesebb könyv.

Ennek oka az a szempont, amely szerint megközelíti Budapest 100 napos agóniáját. Valahányszor a budai vár környékén járok, mindig felmerül bennem, hogy milyen érdekes lenne összegyűjteni azokat az épületeket, amelyek a mai napig viselik az összecsapások nyomait, mert bizony vannak még ilyenek. Ennek akár első lépcsőjének is lehet tekinteni az ostromkalauzt, amely utcánként írja le röviden, milyen fontos harci cselekmények zajlottak ott. Első fejezetében rövid összegzést olvashatunk az ostromról, majd egy következőben a felek által alkalmazott harci eljárásokról esik szó. Ezt követi a főváros egyes térségeinek (pl. Észak-Buda, Gellért-hegy, satöbbi) közterületekre bontott bemutatása.

Vannak egészen közismert részletek, mint a hidak sorsa, de akadnak teljesen elfelejtett események (most kinyitottam valahol találomra), mondjuk a XI. kerületi Előpatak utca, ahol 1945. január 2-án indítottak sikertelen ellentámadást. Az egyes földrajzi térségekhez az utcák elhelyezését színes térképvázlat segíti, így az is lehetővé válik, hogy Budapest utcáin sétálva gyorsan felidézhessük a könyv segítségével a harcokat. A kötet használatát a végén elhelyezett utcanévmutató könnyíti meg.

A szöveget kis életrajzi betétek színesítik, amelyek a fontosabb katonákat mutatják be az olvasónak. Hogy még inkább a 44-45-ös világba képzelhessük magunkat, Mihályi Balázs a Fortepan kiváló fotóanyagából válogatott fényképekkel mutatja be a helyszínek akkori állapotát. Nekem mondjuk különösen tetszett a 84. oldalon lévő bizarr fotó, ahol a Szent Gellért teret láthatjuk lerombolt épületekkel és egy frissen emelt szovjeteket dicsőítő emlékművel. Hát ugye, a prioritás… Szóval lehet csemegézni.

Szóval összefoglalva: ha valaki egy időutazást akar tenni a budapesti katlanba zárva, már megteheti e könyvecskével a zsebében. Már csak a gyalogátkelőknél kell vigyázni, nehogy pirosnál akarjunk átkelni az úton, mert belemerültünk az olvasásába. A szerző amúgy egy figyelemreméltó honlapot is vezet, amelyen szintén rengeteg érdekességet találhatnak az érdeklődők a második világháború számunkra oly fájó csatájáról.

Horváth Gábor

Az írás az Egy könyvtáros viszontagságai a XXI. század hajnalán blogjáról származik.

2015.07.08