2256

„Héé, Győr, itt vagyunk!!!”

Interjú Balla Richárddal, a RÉV Színházi és Nevelési Társulat vezetőjével

Jóleső érzés látni, hogy a RÉV Színházi és Nevelési Társulat egyre nagyobb szeletet hasít ki magának az alternatív (mint újszerű, félprofi, „önkéntes”) színjátszás és nevelés műfajából Győrben és immár Győr határain kívül is. Az Import Impro Egyesület égisze alá betagozódott társulat a Rómer Házban talált biztos otthonra, és mind szilárdabban bontogatja szárnyait, amelyre jó példa a május 22-23-i hétvége Kikötő című szakmai hétvégéje. Az alkalomtól függetlenül beszélgettünk Balla Richárddal, a társulat vezetőjével mindenről, ami RÉV.

A RÉV Színházi és Nevelési Társulat egyre nagyobb Mezsgyén érvényesül a győri kulturális életben, ráadásul nem is kizárólagosan csak a színjátszás terepén, hiszen közösségetek nevében is jelzitek a szándékot, miszerint a puszta „szórakoztatás” mellett oktatási-nevelési tevékenységet is folytattok. Miből lett a RÉV, milyen mérföldkövek és állomások koordinátái mentén építkezett, alakult, haladt, és hol tart most a társulat azon a fejlődési íven, ahová szeretnétek eljutni?

Négy nagyobb mérföldkő mellett haladtunk el az elmúlt 9 évben. 2006-ban alakult meg – Tóth Szilvia kezdeményezésének köszönhetően – a Győri RÉV TIE Társulat, amely egy színházi nevelési előadás (Vádlott) miatt jött létre, és egy 10 alkalmas projekt végén hibernálta is magát. 2009-ben egy pályázatnak köszönhetően, akkor már Varju Nándor vezetésével ébredt fel a mély álomból a csapat, aminek pár drámaóra és két színházi nevelési előadás lett a gyümölcse (Vádlott II, A digó). Jómagam az újraszerveződés első éve után, 2011-ben csatlakoztam ismét, és ekkor kezdett el kiépülni az a társulat, amely ma is alkotja a RÉV-et (Bálint Betty, Korányi Bálint, Nagy Zsolt, Szántó Dániel, Varju Nándor). 2012 végén kaptam meg a társulatvezetői posztot, és akkor tagozódtunk be az Import Impró Egyesületbe (ImE), amely azóta is biztosítja a működési hátterünket.

Az elmúlt években az vált fontossá, hogy a győri régióban iskolák számára ismertté, az országos színházi nevelési szakmában pedig elismertté váljon az, amit csinálunk és amit tudunk. Úgy látszik, hogy az utóbbi egyre inkább megvalósul, míg az iskolákkal való kapcsolatfelvétellel küzdünk, mert nemcsak minket, de sok helyen még a színházi nevelés fogalmát, jótékony, hasznos módszereit sem ismerik. Ami még nehéz, hogy hiába dolgozunk több éve, és hiába játszottunk már több ezer gyerekkel, több száz színházi nevelési előadáson, (a város, az önkormányzat), a potenciális támogatók is nehezen fedeznek fel bennünket és a tevékenységünket, bár ez, az ImE mentén erősödni látszik. Pályázati forrásokból működünk, és nagy segítség lenne, ha tudnánk másfajta anyagi oldallal is erősödni, ami lehetne anyagi, eszközbeli, infrastrukturális felajánlás szponzortól, várostól, magánszemélytől. Ennek még híján vagyunk. Sajnos úgy látszik, olyan közel vagyunk, hogy nem vesznek észre… Héé, Győr, itt vagyunk!!!

Mennyire homogén vagy heterogén a társulat tagjainak összetétele, ki honnan és hogyan érkezett, van-e mozgás, fluktuáció, cserélődés közöttetek?

2013 januárjától működünk fixen ebben a felállásban. Mindannyian diákszínjátszók voltunk, Betty Miskolcon (ArtKommandó), míg mi a fiúkkal Győrben „fertőződtünk meg” a színjátszás által. Győr 3 nagynevű műhelyében játszottunk: Bálint, Nándi és Zsolt a Révaiban, Dani a KIMI-ben, míg jómagam az Arrabona Diákszínpadban. Amikor Bálint a Zakkant ötletét hozta, akkor bővítettük a csapatot, és ez azóta is működni látszik, bár a női oldal létszámbeli erősítése évről-évre felmerül; ezt a Liliomban meghívott vendégekkel sikerült megoldani. Három hozzánk közelálló – volt diákszínjátszóst – hívtunk meg, illetve az egyesületünk elnöke csatlakozott még a projekthez. Ez az évadunk egyébként az „Együttműködések éve” nevet viseli, melynek kapcsán több budapesti szakemberrel dolgozunk együtt (Hajós Zsuzsannával, Orbán Borbálával és Tárnoki Márkkal a Mezsgyében, Romankovics Edittel pedig a Kovács Jánosban).

Amatőrnek tartjátok magatokat, félprofinak, vagy professzionális, (ki)tanult színjátszóknak és színházi nevelési szakembereknek? Van-e, lehet-e egyáltalán különbséget tenni az ilyen „címkék” között a mai szabad és nyitott kulturális világban, ahol mindenki írhat és/vagy mindenki játszhat, készíthet interaktív előadást? Bújik-e meg valódi tartalom az egyes „fokozatok” között?

Bízom abban, hogy van valódi tartalma ezeknek a „fokozatoknak”. Mi színész-drámatanároknak valljuk magunkat, ami nem egyenlő azzal, hogy színészek valamilyen drámás dolgot csinálnak. Ez egy külön szakma, amelyhez nyilván kell színészi ambíció, de a pedagógiai oldala sem elhanyagolható, sőt, legalább ugyanolyan súllyal esik a latba. Többünknek van színész végzettsége – nem színművész –, és drámapedagógiai oldalon is folyamatosan igyekszünk fejleszteni magunkat és a tudásunkat, bár azt gondolom, hogy az előadásainkon résztvevő gyerekeknél nincsen jobb tanár.
Az, hogy professzionalitásban mit gondolunk a társulatról, mindenképpen jó kérdés. Sajnos nem tudunk egyelőre csak ebből élni, így profinak ezért nem mondanám magunkat. De az igény és a törekvés megvan bennünk, hogy minőségében profi dolgokat hozzunk létre… nem az én tisztem megítélni, hogy ez sikerül-e. A visszajelzések többnyire azt mutatják. Félprofik? Talán.

Győr nem a főváros, de nem is egy lehetőségek nélküli, fizikai, szellemi és térbeli korlátok között létező település. Mennyire tudtok érvényesülni célkitűzéseitekkel a megyeszékhelyen és szűkebb-tágabb környezetében, elég terep jut-e tevékenységi körötöknek?

Minden pályázati lehetőségünknél fontos cél, hogy a már megkezdett együttműködéseink mellé újabbakat és újabbakat építsünk. Ez eddig – kis nehézségek árán, de – mindig sikerült. Színházi oldalról a következő évadban több újfajta együttműködésre van kilátásunk, Pápán és a fővárosban is, de ezekről még babonából nem mondanék többet. Érdekes, hogy inkább más városban figyelnek fel arra, hogy mi az, és hogy mennyire működő, amit csinálunk, míg – ahogy említettem – Győrben egyelőre kevesen vesznek tudomást a létezésünkről.
Az évek alatt a színházi nevelés mellett újra fontossá vált számunkra a „csupán” színházi előadások létrehozása, így szélesedett a tevékenységi körünk, illetve a társulatunk férfi tagjai az Import Impró Társulatban is játszanak, Betty pedig a szervezési részben fontos tag.

A színházi nevelési előadásaitok mennyiben térnek el a hagyományos fellépések formájától? Hogyan tudod körülírni ezt a művészeti-pedagógiai metodikát, eszközrendszert, struktúrát?

Ami mindenképpen eltérő a hagyományos színházi formáktól, hogy itt a nézők résztvevők is egyben, sőt alkotók, akik nélkül az előadás nem tud létrejönni. Eltérő a tér is, mert mi többnyire iskolákban, osztálytermi körülmények között játszunk. Az elmúlt években a Gyermekek Házában is tartottunk előadásokat, akkor a diákok jöttek el hozzánk, ott játszottunk nekik/velük. De például a Mezsgye című színházi nevelési foglalkozásunk már konkrétan épít arra, hogy tanteremben történik, hiszen a résztvevő diákok egy fiktív osztály szerepébe lépnek, a történet a saját közegükben játszódik. Az új produkciónk, a Kovács János felnövekedése és bukása 14 stációban elmesélve pedig annyiban specifikusabb, hogy nemcsak 11-12. évfolyamos diákoknak készítettük, hanem később a felnőtt közönség számára is látható lesz, repertoárban megy majd a Rómer Házban esténként. Felnőtteknek szóló színházi nevelési előadás pedig nemhogy Győrben, de még az országban is nagyon kevés van!

A színházi nevelési előadások mekkora mértékben találkoznak a középiskolai diákok, egyetemisták igényeivel? Milyen szellemi, pszichés energiákat lehet általuk mozgósítani, és milyen mélységben hajlandóak részt venni egy-egy ilyen előadásban a megcélzott korosztályok?

Mi mindannyian foglalkozunk gyermek és/vagy diákszínjátszással, így szerencsére mindennapi kapcsolatban vagyunk azokkal a korosztályokkal, akik a célközönségünk a színházi nevelési előadásainknál. Így könnyű dolgunk van. Minden esetben olyan témát helyezünk a középpontba, amelyhez egyszerűen tudnak kapcsolódni a résztvevők, akár napi szinten találkoznak a problémával, kérdéskörrel. A fiatalok aktivitása más és más, sok összetevőn múlhat a dolog: hogyan szocializálódtak, milyen iskolába járnak, mi az elfoglalt helyük a saját osztályközösségükben, vagy hogy milyen kedvük van aznap. Bátran mondhatom, hogy szélsőséges helyzetekkel nem, vagy csak nagyon ritkán találkozunk.

Az elmúlt években tevékenységetek egyre nagyobb publicitást kap, amely mind több előadásban és fellépésben nyilvánul meg a számotokra nemcsak itthon, hanem már országszerte is. Lehet mondani, hogy lassan a csúcsra pörög a társulat elfoglaltsága és foglalkoztatottsága? Említetted, hogy nem a RÉV tevékenysége a „főállásotok”, bírjátok még így erővel?

Az a vágyunk, hogy ez az elfoglaltság olyan szintre pörögjön, hogy ez legyen a főállásunk, mert igen, sajnos egyelőre még nem az. Időben és energiában már annyit kíván a dolog, de sajnos anyagi oldalról még nem találtuk meg az állandó forrást, támogatást. Fél évadról fél évadra élünk, ami sok energiánkat elfogyaszt a bizonytalanság miatt, de így legalább mindig naprakésznek és aktívnak kell lennünk. Bár jó lenne pár évre hátradőlni, és anyagi biztonságban lenni, nem bánnánk. A következő évad, úgy gondolom, vízválasztó lesz, több olyan szakmai fórum, pályázat lesz, melyeken nagyban múlhat a közeli és távoli jövőnk egyaránt. Attól nem félek, hogy az emberi energiáink, szeretetünk bármikor elmúlna, legfeljebb az anyagi körülmények eltérítenek a pályáról bennünket, de azért dolgozunk, hogy ez ne történhessen meg.

A Molnár Ferenc-i Liliom és a Tom Stoppard-i Zakkant lenyűgözően prezentált színdarabokként kerültek ki a kezeitek közül. Milyen „nagy” darabot vagy darabokat terveztek a jövőben? A Liliom és a Zakkant meddig marad „műsoron”, hiszen az – amúgy nézői szemszögből tökéletes helyszínű – Rómer Ház előadásainak befogadóképessége korlátozott, az érdeklődés viszont irántuk szerintem még sokáig megmaradhat?

Igen, ez a színházi oldalunk. A Liliomot még mindenképpen szeretnénk repertoáron tartani a jövő évben, valamint továbbra is kiajánljuk középiskolás osztályoknak. A Zakkant egyre ritkábban kerül terítékre, de egy-egy meghívásnak mindig igyekszünk eleget tenni, és kicsit leporolni, felfrissíteni az előadást, ami egyébként május 5-én ünnepelte 2. születésnapját.
Jövőre két előadás van tervben, egyiket Korányi Bálint rendezi egy kortárs drámából, az ír-angol drámaíró Martin McDonagh Párnaember című művéből. Nagyon erős anyag, nagyon erős témával, de egy jó fajta kísérlet lesz ez nekünk színházi téren. A másik produkciónk pedig előreláthatólag Moliére egyik komédiája lesz, modern fordításban.
Színházi nevelési téren pedig tovább játsszuk a Mezsgyét általános iskolásoknak, valamint középiskolásoknak és felnőtteknek a Kovács János produkciónkat, illetve ha a pályázat elbírálói is úgy szeretnék, akkor készítünk egy színházi nevelési előadást az iskolán belüli erőszak témakörében.

Szilvási Krisztián
Fotók: Bálint Viktória (1. kép), Sára Eszter (2. kép), Mezősi Kristóf (3. kép), Szabó Mátyás (4. kép)

2015.05.13