1086

U16 Ifjúsági Sakkolimpia Győrben


2014. december 12-től december 22-ig Győr ad otthont az U-16-os Nemzetközi Sakk Olimpiának. A szövetség a 2020-as felnőtt világversenyre is pályázik. Az idén a felnőtt válogatott ezüstérmet szerzett a tromsői sakkolimpián, így az év végi U16-os ifjúsági versenysorozat hazai rendezése több, mint aktuális és megérdemelt.

„Győr olimpiai város lesz” – fogalmazott Borkai Zsolt polgármester, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, aki elmondta, 2017-ben az ifjúsági olimpiai fesztivált megelőzően az idén egy másik olimpiát, a sakkolimpiát rendezheti városunk. Hozzátette, Győr törekszik arra, hogy minél több rangos sporteseményt rendezhessen, amit jól mutat, hogy az ifjúsági megmérettetés épp azután kezdődik, hogy a női kézilabda Európa-bajnokság győri mérkőzéseit lejátszották.

Dr. Seszták Miklós, nemzeti fejlesztési miniszter, a Magyar Sakk Szövetség elnöke köszönetet mondott Borkai Zsoltnak, hogy Győr elvállalta a házigazda szerepét, hiszen a város már többször bizonyította, hogy nagyszerű rendezője a nemzetközi eseményeknek. Az elnök Győrben jelentette be, hogy Magyarország megpályázza a 2020-as felnőtt sakkolimpia rendezési jogát is. Mint mondta, a szövetség jó úton halad kitűzött céljai felé, hiszen a sakk újra láthatóvá vált hazánkban azzal, hogy a nemzeti alaptanterv részévé vált, a sportolóknak sikerült stabilitást adni, és talán ennek is köszönhető az augusztusi ezüstérem. Az U16-os versennyel kapcsolatban kifejtette, rekord részvételt vár, és minimum négy magyar csapat indulását, plusz egy csak lányokból álló csapat kiállítását is. A nevezések hónapokkal ezelőtt megkezdődtek, mind az öt kontinensről van induló, összességében 500-600 versenyzőre számítanak.

Dr. Simicskó István sportért felelős államtitkár hangsúlyozta, a kormányzat nem véletlenül támogatja 120 millió forinttal az ifjúsági sakkolimpia megrendezését, és általában 300 millió forinttal a sakk-sportot, hiszen az stratégiai gondolkodásra neveli a fiatalokat, fejleszti koncentrációs képességüket, taktikai érzéküket, fegyelmüket. Az államtitkár hangsúlyozta, örömteli, hogy abban a törekvésükben, melynek értelmében minél több nemzetközi versenyt szeretnének hazánkba hozni, olyan kitűnő partnerek működnek közre, mint Győr városa. Kiemelte, a sport – legyen az fizikai vagy szellemi – a fiatalok egészséges nevelkedését szolgálja, ezért fontosak az olyan utánpótlástornák, mint az U16-os sakkolimpia, amelynek mérkőzéseit a Nyugat-Magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Karán rendezik majd.

Polgár Judit, a 20. század legjobb női sakkozója, friss sakkolimpiai ezüstérmes a sakkoktatás nemzeti alaptantervbe való beemelésének fontosságáról beszélt, és annak a gyerekekre gyakorolt jótékony hatásairól. Mint fogalmazott, a sakk egy idegen nyelv, de bármerre járunk a világban, mindig találunk barátokat, akik megértik, és beszélik ezt a közös nyelvet. Polgár Judit egyébként az egyik szereplője annak a kisfilmnek, ami az U16-os sakkolimpia népszerűsítését szolgálja. A film elérhető a rendezvény honlapján, amelyen folyamatosan friss információkat olvashatunk a versennyel kapcsolatban.

2014.11.25