„Ha én csúnya is vagyok, az élet szép”

150 éve született Henri de Toulouse-Lautrec

Henri de Toulouse-Lautrec 1864. november 24-én született Albiban, Franciaország egyik legelőkelőbb grófi családjának sarjaként. Szülei első unokatestvérek voltak, testi hibái genetikai okok következményeként alakultak ki. Édesapja, miután megtudta, hogy fia nem lesz képes vele vadászni, lovagolni és más férfias játékokat űzni, többé szinte tudomást sem vett róla. Anyja viszont végig a betegágyánál állt: ekkor alakult ki közöttük a festőt egész életén végigkísérő mély szeretet.

Már gyerekkorában érdeklődni kezdett a képzőművészet iránt. Első mestere, René Pierre Charles Princeteau, aki ismert állatképfestő volt, a lovak rajzolására tanította. 1882-ben édesanyjával Párizsba utazott. Itt L. Bonnat-nál majd F. A. P. Cormon műtermében tanult, ahol együtt dolgozott Van Gogh-gal. Első megbízását egy Victor Hugo mű illusztrálására kapta. Korai stílusára főleg Whistler, Degas és a japán fametszetek hatottak. 1884-től saját montmartre-i műtermében dolgozott, abban a házban, ahol példaképe, Degas is lakott.

A Montmartre környéki mulatók állandó vendége volt: az ottani éjszakai életébe Aristide Bruant költő és sanzonénekes vezette be; a nyolcvanas évek közepétől Toulouse-Lautrec szinte csak éjjel élt. Állandó látogatójaként a kabaréknak a szórakozóhelyeken ámulva nézte a divatos kánkánt, megismerte a híres táncosnőket, énekesnőket, akikről festményeit, litográfiáit készítette. Leghíresebb műveinek témája a lokálok, kabarék (Moulin Rouge, Chat Noir), nyilvánosházak világa, modelljeit gyakran a kokottok, kánkán-táncosnők közül választotta. Portréi, amelyeken kíméletlen őszinteséggel, pszichológiai mélységgel, groteszk hangsúllyal elemzi modelljeinek személyiségét, a korabeli társadalom visszáságait is tükrözik. A 19. század végén az art nouveau stílusához közel álló, dekoratív, litografált plakátjai tették a nevét széles körben ismertté. Közülük a Moulin Rouge, La Goulue volt az első, amelyet kb. 300 mű követett. A műfaj egyik jelentős megújítója volt.

1892-től szívesen foglalkozik a prostitúció témájával, s prostituáltakat választ modellnek. Ezek az istennők szerepelnek nagyszerű színes litográfia-, és plakátsorozatán. Megjelenik rajtuk a vidám Jane Avril, a hosszú fekete kesztyűs énekesnő, Yvette Guilbert, akinek 1895-ben olyan sikere volt a nagyközönség és az értelmiség körében, mint Greta Garbónak 1930-ban vagy Brigitte Bardot-nak 1960-ban; az ír származású May Belfort, aki perverz módon csecsemőnek öltözve jelent meg a színen, egy kis fekete macskával a karján; a vörös hajú angol May Milton és még sokan mások. Illusztrátorként dolgozott különféle folyóiratoknak, például az L’Escarmouche-nak, a Figaro Illustré-nek és a Le Rire-nek. 1893-ban kiállítást rendezett a Goupil Galériában, ahová meghívta Degas-t. 1894-ben még szobát is vesz ki a rue des Moulins egyik „házában”. A lányok szerették emberségéért, gyengéd együttérzéséért.

Egész sor tanulmányt készít Elles című litográfia-sorozatához, amely 1896-ban jelenik meg, s itt készülnek a Harisnyát húzó nő vagy a Nő a házból című képei és nagy kompozíciója, amely összefoglalja akkori tanulmányait: A rue des Moulins szalonjában. 1895-ben pannókkal díszítette azt a pavilont, amit La Goulue a Foire de Trőne-ban állított fel. Ezek a képek jelenleg az Orsay Múzeumban találhatók. 1896 elején a párizsi Manzi-Moyant Galéria nagy kiállítást rendezett képeiből. 1897-ben megismerkedik Suzanne Valadonnal, aki előbb a híres festő modellje, később kedvese volt, majd maga is festő lett. De a tíz éven át tartó éjszakázás, egészségtelen életmód nem maradt következmények nélkül. Egy 1898-as londoni utazása után, amelyre képeinek ottani kiállítása alkalmából került sor, gyakrabban panaszkodott általános gyengeségre, egész télen át krónikus alkoholmérgezésben szenvedett, depresszióssá vált és hallucinációi voltak. Egyre kevesebbet dolgozott. 1899-ben egy súlyos krízis után beszállították a neuillyi ideggyógyintézetbe. Itt rajzolta meg krétával a híres Cirkusz című sorozatát. Májusban kiengedték az ideggyógyintézetből.

Betegsége végső stádiumában összeszedte minden erejét és tudását, és kiváló műveket alkotott. Utolsó műve, a Vizsga az orvoskaron befejezetlenül maradt – a kép megrázóan expresszionista. Élete vége felé felszámolta műtermét, egyes műveit megsemmisítette, másokat szignálta, majd leutazott a tengerpartra. Augusztus közepén Taussat-ban szélütés érte, melynek következtében félig lebénult. Édesanyjához vitette magát a malroméi kastélyba. 1901. szeptember 9-én hajnalban eltávozott az élők sorából. Édesanyja összegyűjtötte a műtermében maradt összes festményt, tanulmányt, és felajánlotta Albi városának, hogy múzeumot rendezzenek be belőlük a berbie-i püspöki palotában.

A budapesti Szépművészeti Múzeumban egy festménye (Ezek a hölgyek az ebédlőben), a kréta-tempera technikával készült Bálterem a Moulin Rouge-ban, valamint számos színes litográfiája és plakátja található. 2014-ben a múzeum egy nagyszabású kiállítással tisztelgett Toulouse-Lautrec művészete előtt.

Roger Marx így jellemezte őt: „Régen nem találkoztunk olyan tehetséges művésszel, mint Toulousse-Lautrec. A mélyreható elemzés összhangban áll a kifejezési eszközök egységével. Nem tartozik semmilyen iskolához, klikkhez, korán leküzdötte az őt ért hatásokat, hogy teljesen önmaga legyen.”

Nagy Mária

 

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével ezeken a linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép.

2014.11.24