1185

200 éve született Laborfalvi Róza

Sulyok Attiláné írása

Nemcsak Arany János, hanem Laborfalvi Róza is éppen 200 évvel ezelőtt született: 1817. április 8-án, Miskolcon látta meg a napvilágot a realista magyar színjátszás úttörője, a 19. század kiemelkedő színésznője, Jókai Mór felesége. A magyar színház történetének egyik legkiemelkedőbb drámai színésznőjeként vált ismertté.

A székely származású, laborfalvi Benke családba született, Benke Judit néven, később változtatta meg a nevét Laborfalvi Rózára. Apja laborfalvi Benke József, erdélyi színész-nemesember volt, édesanyja pedig Rácz Zsuzsanna színésznő. A művészt nem elégítette ki hivatása, és a benne rejlő feszültséget zajos kitöréseivel vezette le, ezért Juditnak elég szorongó gyermekkora lehetett, apja valósággal rettegésben tartotta családját. Sudár alakja és kellemes beszédhangja miatt apja már nagyon fiatal korában alkalmasnak találta színpadi megjelenésre, általa akarta megvalósítani saját ambícióit. Már a 12 éves Juditot színésznőnek akarta taníttatni, de erről lebeszélték. 16 éves korában Kántorné Engelhardt Annához került, a kor nagy drámai színésznőjéhez, 16 évesen pedig már szobalányt játszott. Anyja korai halála után apja egyre durvábban bánt vele, megismerte az anyagi gondokat és az éhezést.

Édesapja rendszeresen látogatta az előadásait, viszont soha nem dicsérte, hanem korbáccsal várta, ha valamit elhibázott, ezért megszakította kapcsolatát a családjával. Ekkor változtatta meg a nevét, 1835-ben már mint Laborfalvi Róza szerepelt a címlapokon. Az új névvel érdekes módon sorsa is jobbra fordult. Nagyon tehetséges volt a zenében, hallás után énekelt el operákat.

A pályán történő első lépéseiben Döbrentei Gábor támogatta, az ő biztatására lépett színpadra a budai Várszínházban 1833-ban. A Nemzeti Színház 1837-ben szerződtette le, amelyben a véletlen szerencse is szerepet játszott, ugyanis Kántorné különböző félreértések miatt nem jelentkezett a színházban, és a helyére 3 nap alatt kellett beugrania Laborfalvi Rózának. Kénytelen volt ilyen rövid idő alatt betanulni és eljátszani a szerepet. Hatalmas sikert aratott, lassan komoly elismerést szerzett, a közönség egyre jobban kedvelte. Állandóan tanult, estéről estére csiszolódott, és fokozatosan bontakozott ki tehetsége.

A színésznőt klasszikus szépség, gyönyörű alak és kifejező fekete szemek jellemezték, királynői megjelenése nagyon jól mutatott a színpadi jelmezekben. Vörösmarty Mihályt is elbűvölte a szépsége, Az Árvízi hajós című versét neki írta, amit Róza mondott el először.

Élete nagy fordulópontját az 1848-as forradalom hozta el. Március 15-én, Katona József Bánk bán előadásán merániai Gertrúd királyné szerepét alakította, majd találkozott Jókai Mórral, s regénybe illő jelenet játszódott le a színpadon. Váratlanul kokárdát tűzött a nála lényegesen fiatalabb férfi kabátjára, még egy csók is történt, melyet a közönség lelkesen tapssal és éljenzéssel jutalmazott. Hamarosan – ugyanabban az évben – feleségül ment hozzá az író családja és barátai legnagyobb tiltakozására, akaratuk ellenére. Nagy botrányt kavart a házassága, mert a környezete csak nehezen fogadta el ezt a kapcsolatot; közéjük tartozott Petőfi Sándor is, aki kalandornak tartotta barátja feleségét. Laborfalvi Rózának ekkor már volt egy házasságon kívül született 12 éves lánya Lendvay Mártontól, a kor ünnepelt színészétől. Ő volt élete első nagy szerelme és egyben az első nagy csalódása is. A kis Rózát anyja maga nevelte, felvállalva a törvénytelen gyermek miatti kedvezőtlen társadalmi megítélést.

Jókai Mór nagyon szerette Rózát, de a kapcsolatban – akárcsak a színpadon – Laborfalvi játszotta az uralkodói szerepet. A kortársak beszámolója szerint valósággal félelemben tartotta férjét és környezetét. Akadt olyan színész, aki inkább külföldre ment szerencsét próbálni, mert mellette nem tudott érvényesülni. Jókai feleségéről mintázta hősnőinek jelentős részét. Egy alkalommal ezt írta neki: „Isten áldjon meg, tudósíts, hogy vagy, addig is ezerszer csókollak”. A világosi fegyverletétel után egy bükki falucskában rejtegette a férjét. Házasságuk a viharok ellenére a színésznő haláláig tartott.

Legjobb szerepei a parancsoló királynői alakok voltak, valamint emlékezetesek még a Jókai-drámák hősnő-alakításai. Ő volt az első a magyar színésznők közül, aki tiszta hangsúlyozással mondott verset; Vörösmarty költeményein tanult, de ő vitte elsőnek színpadra Arany balladáit. Nem volt könnyű abban az időben a Nemzeti Színház első hősnőjének lenni, mert még a pesti színészek is anyagi nehézségekkel küzdöttek. Sokan olcsóbb szállást kerestek a pestiek helyett a Svábhegyen. Jókaiék is gyakran költöztek nagyobb lakásból kisebb lakásba, saját házból bérházba.

Laborfalvi Róza pályája szépen ívelt felfelé, egyre nagyobb elismerést kapott a sajtóban is. Művészi teljesítményének magas fokát Shakespeare alakításaiban érte el: szerepformálásai közül kiemelkedik a Hamlet Gertrúd anyakirálynéja, a III. Richárd Margit királynéja, Lady Macbeth és lenyűgöző volt Kleopátraként. Legjelesebb szerepe Gertrudis a Bánk bánból, ezt kizárólag ő játszotta abban az időben. A „világszép Róza” 32 éven keresztül volt a színház vezető tragikája – egyeduralkodó módon. 1857. szeptember 3-án nyílt meg szülővárosa, Miskolc színháza az ő vendégjátékával.

Jókainé az ötvenes-hatvanas években nagyon sokféle szerepet játszott. Történelmi hősnői alakokat formált meg, mint pl. Zrínyi Ilonát, tehetségével hozzájárult a drámák sikeréhez. Vígjátékokban is megállta a helyét, de szívesebben látták inkább tragédiákban. 52 éves korában vonult vissza a színpadtól, Szigligeti Ede művében Predszlavát alakította, ezután elsősorban jótékony célú előadásokon lépett fel. 1859-es visszavonulásáig meghatározta a magyar színházi életet.

Jókaival kötött házassága legendássá vált, az író így vallott szerelmükről és kapcsolatukról: „Huszonhárom éves koromban egy év alatt csináltam forradalmat, háborúba mentem és megházasodtam; egyiket se bántam meg… A sors összehozott egész életemnek jó nemtőjével, a feleségemmel, akkor még Laborfalvy Rózával. Maga is egy rendkívüli tehetség: az előadóművészetben párját nem találó alak; erős, önálló lélek; amellett széles tanulmánnyal, ismeretgazdagsággal megáldva: akarata aczél, a szíve arany.”

Laborfalvi Róza 1886. november 20-án halt meg, sírja a Kerepesi-temetőben található. Művészi tevékenységét végül Jászai Mari nagysága borította árnyékba: a Nemzeti Színház egészen az ő megjelenéséig nem tudta a keletkező űrt betölteni. Bartók Lajos Jókainé halálára írta versében:

Most sírjatok! Az a valódi vég,
Kik százszor tapsoltátok a művészit!
Való gyász sebzi a haza szívét,
S a forrása bútól elvesztvén színét,
Halvány könnyekben felbuzogva vérzik!

Sulyok Attiláné

Források: szineszkonyvtar.hu, nembulvar.hu, wikipedia.hu

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a kép készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép.

 

2017.04.08