1646

Elizabeth Adler: Gyilkosság a tengeren

Horváth Gábor majdnem-könyvkritikája

Krimifanatikus kastélydolgozónk könyvétvágyát nem köny(v)ű kielégíteni, s így ha éppen nem érkezett új kötet, néha arra fanyalodok, hogy pótoljam valamivel, mint amikor háború esetén kávé helyett cikóriát iszik a nép. Persze, aki ivott igazi kávét, majd pótkávét, az tudja, hogy nem ugyanaz. Olyan, mint foci EB után az MTK-meccs.

Nem kevés bátorságot gyűjtve, és kitéve magam az eljövendő szitokesőnek, egy Elizabeth Adler könyvet adtam neki pótkrimi gyanánt. Pontosan az is lett belőle, amit sejtettem. Noha más olvasók rendszerint azt nyilatkozták Adler könyveiről, hogy „nagyon jó”, „tetszett”, „aggyá még!”, gyanítottam, hogy kolleginámnak nem lesz benne elegendő: vér, hulla, sorozatgyilkos, et cetera. Végül a következőkkel hozta nekem vissza két nap múlva: „Nem tudtam elolvasni, túl sok benne a vörös hajkorona!” Ennyit a pótkávéról...

Minthogy azonban a vörös hajkorona mindig is gyenge pontom volt, vettem magamnak a bátorságot, bedobtam egy sört, és magam vettem kézbe a Gyilkosság a tengeren című művet, amelyet már a borítókép miatt sem lett volna szabad a közelembe engedni. Röviden: Nem olvastam el, sőt igazából még ötven oldalon sem jutottam túl. Hogy miért? Klasszikusokat csak szó szerint:

A szülei fantasztikusan néztek ki: a magas, sötét hajú, klasszikusan jóképű James Edward Patron… Nagy halványkék szeme… derűsen csillogott, kacagása csilingelve szállt az éjszakában…

Marco Polo Mahoney [sic!]: „Harmincöt éves, vonzóan markáns arcú és pillanatnyilag szakállas… hátrasimított, tengeri sótól merev barna haj; a napsütésben összehúzott sötétkék szem, amely mintha mindig mindent látna.” (Marco Polo Mahoney? Gondolom, szegény az után született, amikor a híres velencei utazó összejött a Rendőrakadémia főszereplőjével…)

Milyen jól néz ki, gondolta Marco, és újra lenyűgözte a kék szem, a lobogó szőke hajzuhatag és a formás test, amit oly jól ismert. Martha pont olyan magas volt, hogy elférjen a karja alatt, amikor sétáltak…

Manhattan volt számomra minden, és vonzó fiatal lányként, a „vörös sörényemmel”… az orrom apró szeplőivel, amelyet alapozóval próbáltam elfedni, mogyoróbarna szememmel, amely bizonyos fényviszonyok közt zöldesnek tűnt, és karcsú, feszes testemmel, amelyet heti öt, reggeli edzésnek köszönhettem, tudtam, hogy jól nézek ki.

Ahmet Ghulbiannal; szexi, sötét, egzotikus pasi.” „Tizennyolc éves volt, sűrű fekete üstökű, olajbarna bőrű, aki mágnesként vonzza a nőket…” „Király volt a férfiak között és isten a nők szemében; irigyelte a világ.

Pontosan az történt velem ezeket olvasva, amit el tudtok/tudnak képzelni! Cukorbeteg lettem a sok finomságtól. Először azt akartam írni, hogy szirupos, de a kanadai juharfák bizonyosan tiltakoznának. Ennyi tökéletességtől még egy Miss World verseny sminkesei is agyvérzést kapnának, nemhogy szegény, rendszerint monitor előtt ülő könyvtáros. Elizabeth Adler szerintem túl sokat nézte a Gazdagok és szépek-et. Ezek után a történet már nem is érdekelt, mert olyan hiteltelen. Nem vagyok kíváncsi egy ilyen bagázsra, tőlem mind ugorhat a cápatúltengéses tengerbe!

Megjegyzés rovat: Egyébként sem értem, hogy miért van mostanság minden regényben (mint legutóbb Caleb) valami arab telivér fickó. Pontosabban érteni vélem, de akkor azt fogják mondani, hogy ez összeesküvés-elmélet. Habár nem árt észben tartani, hogy noha nem minden konteo igaz, attól még tényleg léteznek összeesküvések!

A könyv értékelése: nem olvastam el, mert számomra túl csöpögős. Akik szeretik a szerelemszerűséggel nyakon öntött „majdnemkrimiket”, azok bátran vegyék a kezükbe, mint a vörös sörényű Angie Ahme... azaz a sorsát. De ez a könyv egyértelműen nem férfikézbe való. Ez viszont megmagyarázza az eredeti címet: One Way or Another. Szigorúan szőkéknek! (teliszáj-vigyor smiley)

Horváth Gábor

Az írás az Egy könyvtáros viszontagságai a XXI. század hajnalán blogjáról származik.

2017.04.07