1213

Hogyan írjunk szerelmet – The Rewrite

Szilvási Krisztián 1 perces filmkritikája

Annyira már nem jó az öreg a háznál, de mindenképpen beleillik a vonulatba, hogy jó az öreg a katedránál, meg a katedra előtt, a hallgatói széksorokban. Már Rodney Dangerfield is sikeresen ment Vissza a suliba (ráadásul most ki is derült, hogy egykor alumíniumeladásból élt), az elmúlt pár évben pedig divatba jöttek azok a filmek, ahol ilyen-olyan lecsúszott és/vagy kilátástalan, egykori sikerszakemberek kezdenek új életet egyetemi oktatóként/hallgatóként.

A Larry Crowne (nekem) bejött, az Így jártam én is efféle hangulatkeltésként hatott, valamint Hank Moody is lehúzott egy szemesztert irodalomtanárként, bármennyire is terep- és erkölcsidegenként mozgott oktatói gúnyában. Nos, talán ez utóbbiból merített ötletet Mark Lawrence (Két hét múlva örökké, Zene és szöveg, Hova lettek Morganék), aki nem tud szabadulni Hugh Grant-től. Pedig most biztos az előnyére vált volna. Mármint a film előnyére. Na de vissza a gyökerekhez: a Hogyan írjunk szerelmet (Magyar cím? Inkább nem mondok semmit…) tényleg tökig másolja a Kaliforgia 3. évadának azon sztorivonalát, hogy az egykor sikeres (forgatókönyv)író, aki felett évekkel ezelőtti (egyetlen) blockbustere lebeg mumusként, egzisztenciális végnapjait élvén elfogad egy egyetemi tanári állást. Pedig ő nem oda való, mert szeret inni, csajozni, etcetera.

Szóval M. Lawrence bátran nyúl a nem is olyan zavarosból, és megpróbál belőle egy erkölcsi alapokra erőszakolt, jellemfejlődéssel járó, mindinkább sótlanodó szerelmi történetet csiholni. Nos, hibázik ezzel igazán? Vegyük a filmbéli Keith Michaels végül csak megtanított alap-téziseit. Egy: a három felvonásos, három osztatú sztori – rendben van, a főhőst szőrén-szálán, de felvezetik, a „tárgyalásban” megpróbálják kifordítani, a lezárásban viszont mégis megalapozatlanul és rapidgyorsan varrják el. Kettő: a protagonista ne elszenvedője legyen a cselekménynek, hanem ő irányítsa a cselekményt – pipa, erre rendesen figyeltek. Három: a karakterek legyenek életszerűek, de érdekesek – itt vannak fenntartásaim. Hiba, hogy Hugh Grant a szokásos „önmagát” jelenítette meg Keith Michaels bőrében, mert egyáltalán nem illik a történethez ez a figura, más kérdés, hogy a történet annyira íztelen és nulla, hogy csakis a hughgranti vonások miatt érdemes végignézni.

A további karakterek azonban szinte mind tényleg semmilyenek: Holly (Marisa Tomei) bűn unalmas, Jim (Chris Elliott) tökéletesen felesleges, Mary (Allison Janney) kirívóan sablonos. Egyedül Dr. Lernerben (J.K. Simmons) éreznék erőt, ha lenne tere, valamint a közösségi oldal portfóliója alapján összeválogatott forgatókönyvírói „osztály” nyer valamelyest testet a cselekmény előrehaladtával. Maga a The Rewrite így a sterilitásig kitaposott storyline-on lépkedő, évtizedek óta legyártott panelekből építkező (még csak) romkom (sem), ahol Hugh Grant annyira már nem jó, viszont tényleg öreg a háznál. Mindenesetre tanulságként elmondható, hogy mindig van remény (a visszatérésre, a kiugrásra), hiszen „Jézus harminc éves koráig ácsként dolgozott, és mostanra az egyik legjobb a területén”. Gyerünk utána csinálni!

2014, amerikai, 107 perc
rendező: Marc Lawrence
forgatókönyvíró: Marc Lawrence
szereplők: Hugh Grant, Marisa Tomei, J.K. Simmons, Allison Janney, Bella Heathcote, Chris Elliott, Aja Naomi King

Szilvási Krisztián

2017.03.10