1251-ben a kurultajon nagykánná választott Möngke testvérét, Hülegü kánt bízta meg a mongol hatalom kiterjesztésével a Közel-kelet felé, és 1256-ban át is kelt az Amu-darján. A kán hadat üzent az Alamút fellegvárában székelő asszaszinok szektájának, s erődjüket bevéve gyakorlatilag megsemmisítette a hírhedt bérgyilkosok csoportját. Hülegü mongoljai ellentmondást nem tűrve vágták át magukat Perzsián, majd elérték Irakot. Hülegü apja – Dzsingisz kán fia – Toluj volt, anyja pedig egy nesztoriánus keresztény a kereit törzsből, így sokkal jobban szimpatizált a kereszténységgel, mint az iszlámmal. Hülegü felesége szintén nesztoriánus volt. A Bagdadban székelő abbászida kalifa tehát joggal félhetett a mongolok visszatértétől, mivel korábban 1244-ben már jártak a térségben. Al-Musztaszim alatt a kalifátus ugyan már csak árnyéka volt az egykor Ibériától Indiáig nyúló birodalomnak, de így is az iszlám világ fejének számított. A kalifa nem támaszkodhatott nagy hadseregre, de Bagdad városa igencsak jól megerősített hely volt, s igyekeztek jól felkészíteni a várható ostromra. A mongol hadsereg a hozzá csatlakozott örmény erőkkel 1258. január 29-én érte el a fővárost. A haderő meghaladhatta a 10 ezer főt, a védők száma talán a fele lehetett a város védelmére felsorakozott városlakókkal. Ez még nem is lett volna baj, de a mongol hadsereg korának legjobbja volt, kiváló hadvezérekkel és felszereléssel. A hadseregnél kínai mérnökök ostromszereket működtettek, melyek koruk legjobbjai voltak, s egész más léptékű hadviselés volt ez, mint Nyugat-Európa néhány ezer fővel vívott háborúi.

A 29-én megkezdődő ostromműveletek gyorsan eredményt értek el. Február 5-re mongol harcosok foglalták el a városfal több kulcsfontosságú pontját. A helyi lakosságot felhasználva aláaknázták a városfalat (ez akkor nem robbanó aknát jelentett, hanem egyszerűen aláástak a fal alapjának, hogy az összeomoljon), míg követőik távol tartották a falaktól a védőket. Al-Musztaszim egyezkedni próbáló küldötteit Hülegü egyszerűen lemészároltatta. Nyilvánvaló volt, példát akar statuálni az iszlám fővárosával, hogy mi fog bekövetkezni, ha valaki ellenáll a mongoloknak. Február 10-én a védők, belátva az ellenállás reménytelenségét, megadták magukat. Hülegü mongoljai és az örmények azonban csak 13-án vonultak be a meghódított városba, nem is akárhogyan. Egyes történetírók szerint Hülegü megígérte, hogy a magukat megadóknak nem ontja vérét, s hogy szavát állja, sokakat élve temettetett el. A behatolók szinte mindenkit megöltek, egy héten át a terror tombolt a civilizáció egykori fellegvárában, melynek áldozatul estek az évszázados mecsetek, fürdők és a híres bagdadi könyvtár is. Al-Musztaszim is a kán kezére került, végig kellett néznie, ahogy városát porig rombolják, s kényszerítették, hogy árulja el, hol tartja kincseit, melyeket aztán kocsik hosszú lánca szállított át a kán táborába. Még ezen az áron sem sikerült megvennie az életét. Egyetlen fiát kivéve (akit a mongolok megtartottak esetleges későbbi felhasználás céljára, s akit Karakorumba küldtek) minden rokonát lemészárolták, majd végül rá is sor került tíz nappal a város bevételét követően.

Hülegü serege ezt követően egészen az Egyiptom határát jelentő Rafahig hatolt, ám az Egyiptomban székelő szultánnak szerencséje volt. Akárcsak Batu kánnak Magyarországon 1241-ben, úgy Hülegünek is azt a hírt hozták, hogy a nagykán elhalálozott, s azonnal siessen haza az új kán megválasztására. Palesztinában csak egy kisebb sereget hagyva, elhagyta a térséget. 1260. szeptember 3-án aztán az egyiptomi szultán, Kutuz nagy túlerőben lévő serege képes volt legyőzni a mongol hadat. Hülegü később visszatért a térségbe, és megalapította dinasztiájának új államát, amelyet a történészek az Ilkánok birodalmának hívnak.

Horváth Gábor

Felhasznált irodalom: Regan, Geoffrey: Döntő csaták. Budapest, 1993

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.