„Aki a zenét szereti, soha nem lehet igazán boldogtalan” – vallotta Schubert. A lejegyzések szerint sokan derűs emberként ismerték, pedig gyakran küzdött súlyos nehézségekkel élete során. Gyermekkorától kísértette a szegénység és éhezés. Édesanyját korán elveszítette.

Himmelpfortgrundban, Bécs egyik külvárosában született. Apja, Franz Theodor, egy morva földműves fia, egyházi tanító, akinek nagy szerepe volt a kibontakozásában, hiszen művelt és zenében is jártas tanító lévén az első mestere volt. A kis Franzot ötéves korában kezdte el rendszeresen képezni, és tehetsége korán megmutatkozott. Amikor az apa úgy érezte, hogy ő már nem tud több zenei ismeretet átadni fiának, elvitte Michael Holzerhez, a lichtenthali plébániatemplom kántorához. Tőle azután az összhangzattan mellett orgonázni, énekelni és hegedülni is tanult.

Jó hallása és hangja miatt 11 évesen felvették az udvari fiúkórusba, és azzal egyidejűleg a Városi Konviktusba. Itt zeneszerzést tanult Antonio Salieritől, aki akkor császári és királyi főkarmester volt. Schubert első művét 13 évesen komponálta. Ez a G-dúr fantázia egy több mint 30 oldalas négykezes zongoradarab. 1812-ben komponálta I. (C-dúr) vonósnégyesét. Ugyanabban az évben elhunyt édesanyja, Elizabeth Vietz. Édesapja újranősült, de igyekezett első házasságából származó gyermekeire is figyelni.

Franz 1813-ban elhagyta a konviktust. Akkoriban mecénás nélkül nem lehetett megélni a zeneszerzésből, ezért apja nyomdokaiba lépett, s beiratkozott a Szent Anna Tanítóképzőbe. Ott elvégezte a segédtanítói álláshoz szükséges 10 hónapos tanfolyamot. 17 évesen apja iskolájában állt szolgálatba, de a zene iránt elkötelezett ifjú számára szinte kín volt ez a munka. Kiutat a komponálásban keresett. A lichtenthali plébániatemplom centenáriumi hangversenyén 17 éves fejjel vezényelte saját F-dúr miséjét.

A nagymise szopránszólóját Therese Grob énekelte. A tűzrőlpattant, bájos, csilingelő hangú szoprán, aki egy évvel fiatalabb volt Schubertnél, hamar belopta magát a zeneszerző szívébe. Egyes életrajzírók szerint, ha az akkori Metternich-féle házasság jóváhagyási törvény nem tiltja a jövedelemmel nem rendelkező férfiaknak a családalapítást, elvette volna a lányt.

Anselm Hüttenbrenner, Schubert barátja így idézte őt évekkel a halála után: „Szerettem valakit, aki viszontszeretett… Három évig remélte, hogy elveszem feleségül, de sohasem voltunk olyan helyzetben, hogy anyagilag biztosítható lett volna az együttélésünk.”

Mivel 1815 volt Schubert életének leggyümölcsözőbb éve, 1816-ban kezdett sorsa változóra fordulni. Az év közepe táján komponálta Goethe költeménye alapján a Rémkirály (Erlkönig, D. 328, Op. 1) című dalt. Pár héttel később a jó családból származó hallgató, Franz von Schober felajánlotta, hogy elviszi az iskolából, és megadja neki a művészetének nyugodt gyakorlásához szükséges szabadságot. Apja beleegyezését is megkapta, és így tavasz végére vendégként Schober egyik lakásába költözött. Zeneórák adásával egy ideig megpróbált a ház bevételeihez hozzájárulni, de ezt hamarosan feladta, és csak a zeneszerzésnek áldozta idejét.

„Egész nap írok – mondta később egy érdeklődő vendégének –, ha befejeztem egy darabot, kezdem a következőt.”

1816-ban három kantátát írt, az egyik Salierinek készült (D. 407/441); a Prométheusz kantáta (D. 451) nyolc nappal később keletkezett, ezért a művéért már honoráriumot is kapott. Ekkor született a negyedik, „Tragikus szimfóniaként” ismert c-moll szimfónia (D. 417) és az ötödik B-dúr szimfónia (D. 485) is, mely derűs és friss, mint Mozart szimfóniái. Ezenkívül több mint száz dalt írt, köztük Johann Wolfgang von Goethe és Friedrich Schiller verseinek legszebb megzenésítéseivel.

Mindeközben baráti társasága folyamatosan gyarapodott. Johann Michael Vogl, a híres bariton, akinek Mayrhofer mutatta be, jó szolgálatot tett dalai bemutatásával a bécsi szalonokban; Anselm Hüttenbrenner és bátyja, Joseph Hüttenbrenner, akik legodaadóbb rajongóinak tartották magukat; Joseph von Gahy, a kitűnő zongorista, aki szonátáit és fantáziáit adta elő; a Sonnleithner család, ahol a legidősebb fiú pedig bejutást nyújtott otthonukba, és zenés összejöveteleket rendezett a tiszteletére, melyek hamarosan Schubertiádák néven lettek ismertek. Anyagi hátterét könnyedén biztosították, bár Schubert teljesen pénztelen volt, mivel feladta a tanítást, nyilvános előadásból nem tudott keresni, és a kiadók sem fizettek még műveiért. Barátai azonban valódi bohém nagyvonalúsággal siettek segítségére – egyikük szállást szerzett, egy másik háztartási eszközökkel látta el, együtt ebédeltek, és akinek éppen volt pénze, fizette a számlát. Schubert mindig a társaság feje volt, és fél tucat becenéven ismerték, melyek közül a legjellemzőbb a kann er ’was? („hát ő mihez ért?”) volt, gyakori kérdése, melyet újdonsült ismerőseivel kapcsolatban feltett.

1818, amely az előző évhez hasonlóan viszonylag terméketlen év volt, két szempontból is emlékezetes. Ekkor került sor másodszor Schubert-mű nyilvános előadására (az első az F-dúr mise 1814. szeptemberi lichtentali előadása volt). Ez egy olasz stílusú nyitány volt, egy Rossini-burleszk, melyet a legnagyobb komolysággal adtak elő egy koncerten március 1-jén.

Ezután Schubert zenetanárként az Esterházy családhoz került. János gróf meghívására 1818 nyarát Magyarországon töltötte, a Garam-parti Zselizen, ahol két leányát kellett tanítania. Akkor már túl volt több szimfónia megalkotásán. Közismert művét, a Pisztrángötöst 1819-ben komponálta.

1820-28 között hihetetlenül termékeny korszaka következett. Sorra születtek operái, szimfóniái, vonósnégyesei, de a nehézségek is tornyosultak. Több operájával szenvedett kudarcot, gyakran a rossz librettók miatt. Sokan és sokat írtak arról, hogyan vették semmibe egész élete során Schubertet. A kiadók gyakran csupán alamizsnát adtak a kottáiért, többen pedig akadályozták a megjelenésben.

1822-ben ismerkedett meg Carl Maria von Weberrel és Ludwig van Beethovennel, de ez különösebb előnnyel nem járt a számára, bár Beethoven szívélyesen elismerte géniuszát. Miközben Schober távol volt Bécstől, új, kevésbé kívánatos természetű barátok jelentek meg. Talán ezek voltak életének legsötétebb évei.

1823-ban kiadták Schubert első dalciklusát, a Szép molnárlányt (D. 795), Wilhelm Müller versei alapján. A későbbi Téli utazás ciklussal (D. 911) együtt e művek képviselik a csúcsát mind Schubert munkájának, mind a német dalnak általában. 1824 tavaszán írta a csodálatos F-dúr oktettet (D. 803), majd nyáron visszatért Zselízre, ahol rabul ejtette a magyaros stílus és a szerelem. Ennek hatására született a Divertissement à la hongroise (D. 818) és a 13. a-moll vonósnégyes (D. 804). Nem tudjuk, hogy Esterházy Karolina grófkisasszony iránti szenvedélyes rajongása viszonzásra talált-e, mert a románc részletei a mai napig ismeretlenek.

1825-ben felgyorsult művei kiadása, a szegénység réme némileg csökkent. Schubert ismét Felső-Ausztriában töltötte a nyári szünidőt, ahol lelkesen fogadták. Az utazás alatt írta Dalok Sir Walter Scottól című ciklusát, amely a híres és kedvelt Ellens dritter Gesang (D. 839) dalt foglalja magában, ez ma inkább „Ave Maria”-ként ismert.

1826-tól 1828-ig Schubert folyamatosan Bécsben tartózkodott. 1826-ban szimfóniát ajánlott a Gesellschaft der Musikfreunde társaságnak, melyért honorálták. Érett zeneszerzőként joggal pályázott a bécsi udvar alkarnagyi állására, de nem kapott lehetőséget a bizonyításra.

Szerénységéről és kifinomult művészi lelkületéről Mozartról írt soraiból kaphatunk képet: „Világos, tiszta, szép emlékként marad meg bennem ez a nap egész életemen át. Mintegy távolról, halkan csengnek még fülembe Mozart muzsikájának varázshangjai. Így vésődnek be lelkünkbe ezek a szépséges nyomok, melyeket sem idő, sem körülmények nem mosnak el soha, és amelyek jótékonyan hatják majd át meg át egész hátralévő életünket, hőn óhajtott tiszta, világos, szép formát mutatva nekünk e földi lét sötét homályában. Ó, Mozart, halhatatlan Mozart – egy tisztább, jobb, boldogabb életnek mily sok, mily végtelenül sok örökké megmaradó nyomát vésted be muzsikáddal mindnyájunk lelkébe!” (Franz Schubert)

1827-ben részt vett a másik általa mélyen tisztelt zeneszerző, Beethoven temetésén. A következő évben sikert aratott első és mindörökre egyetlen nyilvános bécsi hangversenyén. Azonban a sors úgy rendelte, hogy még ugyanabban az évben súlyosan megbetegedett, 1828 novemberében 31 évesen néhány nap alatt ragadta magával a halál.

Liszt Ferenc szerint Schubert volt a valaha élt legköltőibb zenész. Ő a bécsi klasszicizmus egyik utolsó mestere és az első romantikus zeneszerző. A tragikusan fiatalon elhunyt művész Beethoven és Mozart mellett kapott méltó síremléket a Bécsi Központi Temetőben. Dietrich Fischer-Dieskau, német operaénekes, karmester, dalainak világhírű előadója így vallott róla:

„Schubert úgy ír, ahogy érez, ahogy beszél…
élete és alkotó volta párját ritkító bensőséges egységbe forrt.”

Szabados Éva

Forrás: Wikipédia, filharmonia.hu, erkelamicegled.lapunk.hu, Ausztriai anziksz

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a kép készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép; 3. kép.