1119

Sztárokkal vár az Aréna


Új fellépők és visszatérő vendégek is láthatók 2017-ben a Papp László Budapest Sportaréna színpadán. A világsztárok közül koncertet ad Bruno Mars vagy a komolyzene kedvelői által jól ismert José Carreras. Hatalmas bulit ígér Magyarország legnépszerűbb rockzenekara, a Tankcsapda, és sokak örömére hallható lesz Koncz Zsuzsa csodálatos hangja is.

A Papp László Budapest Sportarénában 2016-ban megrendezett 70 rendezvény 90 eseménynapot jelentett a látogatók számára, és az egyes produkciók az előkészületekkel, próbákkal együtt 200 napot töltöttek a házban – közölte az Aréna. Az éves látogatói szám csaknem 20 százalékkal emelkedett 2016-ban, jóval meghaladva a korábbi években jellemző félmilliós vendégszámot. A vendégszám növekedésének köszönhetően 11 olyan esemény vált teltházassá, amelyeket a jegyértékesítés elindításakor kisebb kapacitásra terveztek, sőt több művész duplázni is tudott.

Érdekesség, hogy pontosan 50-50 százalékos arányban voltak az idei évben hazai és a külföldi fellépők. Az Aréna rendezvényei között 57 százalékban voltak koncertek, 17 százalékban vállalati események, 14 százalékban sportesemények, 12 százalékban pedig kiállítások. A szolgáltatások terén újdonságnak számít majd, hogy idén már telefonos applikáció segítségével is be lehet mutatni a jegyet a belépéskor. A 2017-es év is bővelkedni fog sztárfellépőkben – az alábbiakban közlünk néhányat.

ZORÁN – ARÉNA 2017

Háromévnyi szünet után, 2017. február 18-án Zorán újra a Papp László Budapest Sportarénában koncertezik. A kihagyhatatlan dalok mellett megszólal néhány a ritkábban játszottak közül, és ugyanúgy örülhetünk majd az igazán régieknek, mint a legújabb szerzeményeknek. A koncert alcímeként megjelenő „Unplugged” kifejezés azt jelzi, hogy a dalok jobbára akusztikus hangszerelésben szólalnak meg, és jó néhányban vonósnégyes színesíti majd a hangzást.

KONCZ ZSUZSA – „JÓ, LEGYEN ÚJRA ARÉNA!”

Koncz Zsuzsa igazi állócsillag a magyar popzene egén, dalai minden korban aktuálisan a mához szólnak – ráadásul egyáltalán nem elérhetetlen legenda, hiszen koncertjeivel folyamatos és eleven kapcsolatot tart fent közönségével. A páratlan karrier újabb állomásaként 2017. március 11-én tizenegyedik alkalommal lép színpadra a Papp László Budapest Sportarénában. A Vadvilág című lemez megjelenését követően az énekesnő minden idegszálával a nagykoncertre készül. Mindig eseményszámba menő fellépéseit kezdettől fogva alapos munka előzte meg, és ez most sincs másként. A tavaszi nagykoncerten bemutatkozik az új lemez, de természetesen hallhatunk olyan régi, nagy kedvenceket is, amelyektől Koncz Zsuzsa az lett, aki: ünnepelt, rajongott sztár és közvetlen, őszinte előadó.

BRUNO MARS

A többszörös Grammy-díjas, milliós lemezeladásokkal büszkélkedő énekes újabb városokkal egészítette ki a közelmúltban bejelentett, jövő évi turnéját – köztük Budapesttel, ahol 2017. május 30-án lép színpadra. Az elmúlt évek egyik legsikeresebb előadóját a teljes turnén Anderson. Paak és zenekara, a The Free Nationals kíséri: ők nyitják majd az estét előzenekarként.

LINDSEY STIRLING

A hegedű csodálatos hercegnője visszatér: Lindsey Stirling továbbra is rettenthetetlen, mindig mer nagyot álmodni. A saját neve alatt 2012-ben kiadott album megjelenése óta eltelt négy évben az elektronikus zene impresszáriója lett. Legújabb turnéja 2017. február 27-én érkezik a Papp László Budapest Sportarénába. Elképesztő sikerű videói és turnéi közben készült el új albuma, a Brave Enough, mely érettebben ugyan, de elődje fonalát igyekszik felvenni. A történet ott folytatódik, ahol a Shatter Me-nél abbamaradt. A balerina kitört a hógömbből, így most egy új világban új örömökkel és új félelmekkel szembesül. A színpadon mindig kecses, lehengerlő amerikai művésznő koncertjeit világszerte nagy várakozás övezi. Lindsey Stirling egyedi előadóstílusa, bája és lehengerlő energiái ismét rabul ejtik az Aréna közönségét.

TANKCSAPDA

Pályafutása egyik legnagyobb show-jára készül a Tankcsapda 2017. április 28-án. A zenekart az Aréna küzdőterének közepére helyezett színpadon igazán közelről láthatja és hallhatja a közönség az év legütősebb rockkoncertjén. Az újításairól híres Tankcsapda igazán különleges koncertet álmodott a Papp László Budapest Sportarénába. „Régi vágyunkat valósítjuk meg egy középre helyezett színpaddal” – meséli Lukács Laci. „Láthattunk hasonlót külföldi előadóktól, és mindig szimpatizáltunk a gondolattal, hogy egyszer mi is a küzdőtér közepéről, a közönségünkkel közösen énekeljük a dalainkat.” A fedett fesztiválhangulatú produkció természetesen különleges élményt nyújt majd a nézőknek, akik a zenekart a szokásosnál közelebbről élvezhetik az Aréna bármely ülőhelyéről vagy a kibővített küzdőtérről egyaránt.

JOSÉ CARRERAS

A legendás tenor új fellépőként utolsó világ körüli turnéjának keretében hazánkba is ellátogat. Az A Life in Music című koncertjével 2017. január 20-án lép fel a Papp László Budapest Sportarénában. Az este során José Carreras életpályájának fotói jelennek meg a képernyőn, melyek méltóképpen illusztrálják majd a dalokat, életének a dallamát.

HARRY POTTER ÉS A BÖLCSEK KÖVE

A koncert 2017. január 21-én látható az Arénában. A Magyar Virtuózok Zenekar előadásában megrendezendő a Harry Potter és a bölcsek köve filmzenei koncert a Harry Potter-koncertsorozat első előadása. Az esemény során a szimfonikus zenekar élő háttérzenét biztosít a teljes film vetítése alatt. A közönség előtt nagy felbontású, 12 méter átmérőjű vásznon kel újra életre a film varázslatos világa, miközben a zenekar John Williams feledhetetlen zeneműveit játssza.

MIREILLE MATHIEU

A francia sanzon-énekesnő 2017. március 17-én együttese kíséretében ad koncertet a Papp László Sportarénában Budapesten. A budapesti koncerten elhangzanak a legendás előadóművész legismertebb dalai, mint a Mon credo, a Qu’elle est belle és a Mon bel amour d’été is. A karizmatikus énekesnőt gyakran hasonlítják Edith Piafhoz.

Forrás: kultura.hu

2017.01.06