1276

Thy Catafalque – Meta (és Sgúrr)

Lemezkritika

Az internet megölte az internetes lemezkritikákat. Ma már másfél percbe telik megtalálni a legfontosabb háttér-információkat, öt perc letölteni a teljes albumot, egy óra múlva már meg is van az első benyomás, két-három héttel vagy hónappal később pedig a komolyabb vélemény. Minek olvasgatni vadidegen emberek érdektelen okoskodását? Ez nekünk, akik írogatással kötik le a felesleges energiájukat, nem jó, kivéve néhány esetben – mint például a Thy Catafalque új albumánál.

Kátai Tamás az idén nagyon elengedte magát. Szólólemeze jelent meg tizenegy év után, dark wave-es, popos zenét szerzett Neolunar név alatt, egy esztendővel a Sgúrrt követően pedig már ki is adta az új Thy Catafalque-albumot. Éles szemű Leglelkesebb Olvasóink bizonyára észrevették, hogy amennyire sokat írunk ezen a blogon Kátairól és a lemezeiről, annyira kevés szót ejtettünk tavaly a Sgúrről. Ennek persze oka van, mégpedig az, hogy nem nagyon tudtunk mit kezdeni vele. Nem alakult ki egyöntetű szerkesztőségi álláspont, van, akinek tetszik, de az „ős-TC-sek” közül kevesen érezzük úgy, hogy nem tudunk élni nélküle.

A különféle éves toplisták a bizonyítékai annak, hogy nem feltétlenül nekünk van igazunk, mert nagyon sok helyen feltűnt a Sgúrr, az mindenesetre biztos, hogy rettentően mogorva, introvertált, barátságtalan album lett. Próbáltam éjjel, hallgattam nappal, végigment háttérzeneként, aztán fülhallgatón is, csak a zenére figyelve, dalonként és egyben is, de valahogy nem állt össze soha teljes élménnyé. Vannak részek, amik tetszenek rajta, a barátságtalan, hidegen kívülálló hozzáállás is szimpatikus alapból – még ha Kátaitól nem is ezt szoktam meg –, de valahogy nem működik. Nincs ezzel baj, valószínűleg nem nekem készült.

Aztán chateltem párszor Tamással, és azt írta, ő is érzi, milyen lett és milyen nem lett a Sgúrr, rendkívül nehéz szülés volt, de a jövő szempontjából muszáj volt elkészítenie. Erről most már az interjúkban is beszélt, a lényeg, hogy kiadta magából, amit ki kellett. Lehet, hogy amolyan ördögűzés volt, ezt csak ő tudhatja. Mindenesetre ha a Sgúrr nélkül nem született volna meg a Meta, akkor annál jobb dolog, mint hogy a Sgúrr elkészült, nem történhetett.

A Meta tehát a Thy Catafalque jelen pillanatban, 2016-ban, azaz ez így nem igaz, mert van olyan dal, ami évekkel korábban megvolt, vagy más formában már létezett. Ezért vagy nem ezért, ha nem is ez lehetett a szándék, a Meta tekinthető amolyan pályafutás-összegző lemeznek. A Microcosmos korszakának, sőt a még korábbi, gortos, Towards Rusted Soil-os időknek a hatásai is elő-előtűnnek, de természetesen fel is oldódnak Kátai – talán kimondható – mára teljes mértékben kikristályosodott, zárt, de zártságában is színes világában. És itt következhetne az énekes és egyéb vendégek felsorolása, a csodálatos lemezborító és a szövegek értelmezése, az egyes számok boncolgatása, a Rengetegnél még könnyedén előtörő dicsérő szavak leírása, csak hát ez mind felesleges (lásd a bevezetőt). Aki kíváncsi rá, rég hallgatja, és már mindenki átereszthette a saját szűrőjén a hallottakat.

Kátai Tamás nyilván nem így gondolja, de a Metának küldetése van. A rendszerváltás óta eltelt több mint huszonöt év arról szólt itthon, hogyan próbálják meg ócska emberek a lehető legbutábbá (és ezáltal minél kiszolgáltatottabbá) tenni ezt a kultúrájára méltán büszke országot és népét. Az idők folyamán csak nagyon kevés közéleti személy, tudós, művész adott reményt, és mutatta meg, merre kellene haladnunk, hogy megtaláljuk a kiutat a jelenlegi kilátástalanságból. Még ha sajnos csak underground szinten is, várhatóan csekély méretű közönséghez eljutva, de mostantól a Meta is egy ilyen útmutató csillag a sötétségben.

(SCs.) (5/5)

Forrás: langologitarok.blog.hu

2016.10.04