2605

Dunaszegi fotós lett Az év fotográfusa

Interjú Lakatos Krisztiánnal

Ebben az évben egy dunaszegi fotós, Lakatos Krisztián, a Szigetköz Fotóműhely vezetője vehette át a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetségétől (MAFOSZ) Az év fotográfusa kitüntető címet a Magyar Fotográfia Napjához kapcsolódó ünnepségsorozat keretében. Ennek kapcsán beszélgettünk a rangos magyar fotóművészeti díj elnyerésének feltételeiről, a sikerhez vezető útról, a fotózásról, munkáról.

Az év fotográfusa lettél, gratulálunk a mihez is? Kitüntetéshez? Díjhoz? Címhez? Pontosan mit is jelent Az év fotográfusának lenni?

A MAFOSZ minden évben a Magyar Fotográfia napjához kapcsolódó központi ünnepségén, Cegléden jelenti be, hogy ki lett az év fotográfusa a tagszervezeteiben, tagjai között tevékenykedő fotósok közül. A kitüntető címet az elmúlt egy év fotópályázati eredmények alapján lehet megszerezni. Ez egy nagy elismerés, hiszen ezzel jutalmazzák az egy éven keresztül történő eredményes pályázati részvételeket, és nagyon jó fotósok kapták már meg az elmúlt esztendőkben, akik példaképnek tekinthetők mindannyiunk számára. A dicsőségen kívül ez nagy felelősség is, hisz a cím birtokosaként az ember az elődöket és a díj odaítélőit egyaránt képviseli a munkásságával.

Hogyan lehet az emberből Az év fotográfusa? Pályázat vagy jelölés útján?

Egy nyomtatvány kitöltésével lehet pályázni a címre, ahol pontosan be fel kell tüntetni, hogy a tárgyévben (2015. június 1-től 2016. június 31-ig) melyik pályázaton milyen képeit fogadtak el a pályázónak, és mennyi díjat nyert. Az idei esztendőben volt egy csavar is a történetben, hiszen a magyar pályázatokon történő több szereplés érdekében bekerült egy megkötés, hogy az elfogadások  minimum 10 %-ának MAFOSZ által védnökölt vagy elismert pályázatokon kell meglennie, illetve 10% FIAP (Nemzetközi Fotóművész Szövetség)  által támogatott pályázatokból kell származnia. A pályázati elfogadásokat és díjakat egy pontrendszer szerint összegzik, és a legtöbb pontot elért fotós lesz Az év fotográfusa.

Azt lehet tudni, hogy hányan pályáztak az idei tárgyévben, ill. hány egyéni tagja van a MAFOSZ-nak, azaz mekkora körből kerül ki Az év fotográfusa?

A MAFOSZ-nak közel 100 tagszervezete van, ezekben van ahol öt tíz fotós tevékenykedik de vannak 100 fővel működő csapatok is. Pontos adatom nincs, mennyien pályázták meg a címet ,de első, második és harmadik helyet is kiosztottak így hárman biztosan (nevet).

Csak egyszer lehet az emberből Az év fotográfusa? Ha már megvan, milyen magasabb régiókba törhet egy fotós?

A jelenlegi szabályozás szerint egy fotós maximum öt alkalommal nyerheti meg a címet, utána MAFOSZ Örökös Fotóművész lesz, Ezután – értelemszerűen – nem pályázhat többet. Igazából a MAFOSZ szervezetében ez a legmagasabb éves kitüntetés, amit egyéni tag elérhet.

Úgy tudom, AFIAP diplomát is szereztél. Ez pontosan mit jelent? Hallottam már EFIAP, AFIAF, MFIAP, ESFIAP, valamint különböző MAFOSZ, úgymint ES-MAFOSZ, HonES-MAFOSZ, HonE-MAFOSZ és E_MAFOSZ/g, /b, /s diplomáról. Ezek milyen minősítést jelentenek?

Igen, a nemzetközi pályázatokon történő sikeres szerepléseknek köszönhetően átvehettem a FIAP művésze diplomát. Ez az A-FIAP minősítés. Ezek a jelölések a különböző szervezeteknek a különböző szintű diplomáját jelölik. Az alap fotóművész cím után - hogy a pályázati kedv megmaradjon - hoztak létre különböző szinteket. A MAFOSZ-nál ezek az A-MAFOSZ szintek amelyeket bronz, ezüst, arany és platina fokozattal láttak el. Természetesen ezekhez mindig egyre több elfogadást és díjat kell nyerni a hazai és nemzetközi pályázatokon, és évente lehet újabb szinttel próbálkozni. A nemzetközi fotóséletben több szervezet működik, a pályázatokat ezek égisze alatt rendezik meg. A MAFOSZ a FIAP tagszervezete. Ez a Nemzetközi Fotóművész Szövetség luxemburgi székhellyel. Ilyen szervezet még többek között a PSA (Amerikai Fotóművész Szövetség), UPI (Egyesült Nemzetközi Fotószövetség) vagy az RPS (Brit Fotóművész szövetség). Ezen szervezeteknél is megvannak a különböző művészi besorolások, amelyek megszerzésének nagyon komoly feltételei vannak, és szigorú szabályokat betartva kell megpályázni. Amit én kaptam, ez a Nemzetközi Fotóművész Szövetség alap művészi diplomája. Ehhez 8 országban 15 fotószalonon kellett 15 különböző képemet elfogadtatni összesen 40 alkalommal. A következő szinthez jövőre, az EFIAP-hoz már 30 szalonon, 20 országban, 250 elfogadás kell 50 különböző alkotással. És a szintek így emelkednek tovább. Itt szeretném megemlíteni, hogy jelenleg a legmagasabb FIAP diplomával, a Gyémánt fokozattal a világon 6 ember rendelkezik, és ezen hat személy közé tartozik a magyar Kerekes István és Papp Elek, ami nagyon nagy dolog, és szívből gratulálok nekik. Egyébként a FIAP minősítésekhez a MAFOSZ-nak van egy magyar bizottsága, akik segítenek.
Köztünk szólva ezen szintek azok számára, akik benne élnek - minősíttetik magukat - fontosak, és egymás között is megvan a tisztelet és az elismerés a magas képesítésűek felé, de a laikus számára nem mondanak sokat. Ráadásul manapság amúgy is nagyon könnyen találnak ki hangzatos címeket és megnevezéseket maguknak egyes fotósok, amelyekkel jobban el lehet adni a kiállításokat, jobban néz ki egy plakáton a titulus… Szerintem sokkal fontosabb, hogy az ember képeit akár név nélkül is felismerjék, mert egyéni stílusa van.

Úgy tűnik rengeteg munka van ezek mögött az elismerések mögött. Hány díjad is van összesen? Mennyi idő alatt sikerült megszerezned őket?

Nem olyan régen kezdtem el komolyabban foglalkozni a fotózással, ezért nem kell túl régi időkre visszaemlékeznem (nevet). 2009-ben jártam először fotókiállításon még a Petőfi Művelődési Házban, ahol Heincz Norbert budapesti barátom egy fotóstanfolyam vizsgakiállítására hívott meg. Ott találkoztam először ezzel a közeggel. Megtetszett, és elkezdtem fényképezni, sokat olvastam, tanultam. Egy idő után szerettem volna megmérettetni magam a pontos visszajelzések végett, sokan biztattak is látva a képeimet. Itt szeretném megköszönni Dániel Istvánnak a támogatását, segítségét ösztönzését. Tehát beküldtem pályázatokra a műveimet, s mivel pozitív visszajelzéseket kaptam, egyre többet küldtem egyre több helyre, és szerencsére általában elnyerték a zsűri tetszését. Az eltelt pár év alatt 30 országban lettek képelfogadásaim és voltak kiállítva fotóim, ez most mintegy 800 képet jelent és a héten nyertem meg a 85. díjamat hazai és nemzetközi pályázatokon.

Mi a helyzet a kiállításokkal? Hány egyéni és csoportos kiállításon vettél részt?

A kiállításokkal kapcsolatban nincsenek pontos statisztikáim, de a pályázatokon való kiállításokon kívül is harmincon felül vannak az egyéni és csoportos tárlataim. Igazából ez egy nagyon érdekes téma. A mai világban átrendeződtek a viszonyok. A kiállításmegnyitók ünnepi események, ahol az alkotó találkozhat a közönséggel, és személyesen kerülhetnek kapcsolatba, beszélhetnek a képekről. Ha egy átlagos kiállítóhelyet nézünk, a kiállítás időszaka alatt maximum 100 -150 ember látja a fotókat. A megnyitóra sokan eljönnek, de utána csökken a látogatottság. Ezért olyan helyszíneket részesítek jómagam is előnyben, ahol nagyobb érdeklődésre lehet számítani, mert azért azt tudni kell, hogy egy kiállítás megszervezése nem kis anyagi és időbeli ráfordítással jár. A mai modern világban a leglátogatottabb helyszínek sem vetekedhetnek egy virtuális tárlattal. Például a csapatommal, a Szigetköz Fotóműhellyel rendre rakunk fel képeket, albumokat eseményeinkről, kirándulásainkról a világhálóra. Itt pontos statisztikai adat van arról, hány emberhez jutnak el képeink, hányan kattintottak rá. Van olyan, amikor 25-30000 ember látja őket, és 100000 kattintást rögzítettek egy-egy albumon. Természetesen azért a hagyományos kiállításokat sem hanyagolnám, most azt hiszem illene is egy nagyobb kiállítással ünnepelni e kitüntetést, de jelenleg nem sorakoznak előttem a felkérések, amiből válogathatnék, így nekem kellene ezért is „kalapoznom”, megfelelő helyszínt keresni, megszervezni, ami azért időigényes, úgyhogy ez még függőben van.

A fotóművészet minden területét műveled: készítesz természet-, makro-, portré-, szocio-, színházi, rendezvény- és sportfotókat egyaránt (ha nem teljes a felsorolás, egészítsd ki, légy szíves!). Melyikben találod meg a legnagyobb kihívásokat – s egyúttal persze a legnagyobb sikerélményeket -  és melyik a személyes kedvenced?

Nagyon sok képet készítek, és próbáltam lépésről lépésre kipróbálni magam a különböző műfajokban. Ha valaki fotózásra adja a fejét, akkor érdemes tájképpel, természetképpel kezdeni, mert az ott van előttünk, ott lehet próbálkozni, visszajárni többször az adott helyszínekre, amíg minden körülmény össze nem áll egy tökéletes képhez. Aztán ha valamiben sikerült már jól elboldogulni, lehet menni a következő kategóriára. Ha pl. valaki szeretne állatokat fotózni akkor ki kell menni az állatkertekbe, mert ott minden állat előttünk van, nem kell napokig várni míg feltűnik előttünk valami. Így nagyon gyorsan lehet tanulni: mikor hova tegyük az élességet, hogyan komponáljunk, mikor mi legyen éles és mi legyen elmosva stb. Én legalábbis így tettem. Szép sorban kipróbáltam a sok-sok műfajt. Mára elmondhatom, hogy az akttól a zsurnalisztikáig minden kategóriában vannak elfogadott alkotásaim. Minden témában szeretek fotózni, nehéz lenne egy kedvencet kiemelni, mindnek megvannak a szépségei. Nagy köszönettel tartozok győri szervezeteknek, egyesületeknek, sportegyesületeknek, a színháznak és a balettnak is többek között, akik megengedték, hogy fotós próbáikon részt vegyek. Nagy örömömre ennek meg is lett az eredménye, mert a 2016-os esztendőben pont ebben a kategóriában bekerültem a pályázatokon való eredményeimnek köszönhetően az Amerikai Fotóművész Szövetség kiadványába a Ki kicsoda a fotózásban kötetbe.
Egyébként ebben a műfajban várnak a legnagyobb kihívások a fotósokra, mert itt nem mindig a legfotósbarátabbak a körülmények, de kicsit gondolkozva, pár trükkel ezen kategóriában is lehet szép alkotásokat készíteni. Ha fejlődési lehetőségben gondolkodnék, amiben feltétlenül szeretnék előre lépni, ami nehezebben megy, mert nehezebben tudok vele azonosulni, az a szociófotó. Nagyon sokszor látok kiváló témát, de egyszerűen nem tudom megnyomni az expo gombot. Az hiszem erre rá kell hangolódni... Sokszor gondolom-érzem azt, hogy inkább nem kellene kattintgatni ilyen szituációkban. Nyilván ez is a fotográfia része, nem csak a csillogást és a szépséget kell megmutatni, a nehezebb sorsú emberek élettörténetein keresztül is kell nevelni a „közönséget” meg kell mutatni az árnyékoldalt is, de ez számomra nem egyszerű.


Úgy tűnik, fotós pályádban sikert sikerre halmozol. A kudarcok mindig elkerülnek? Vagy csak képes vagy mindig megújulni és újrakezdeni?

Ez is érdekes téma. Ugyanis az, hogy mit nevezünk sikernek és sikertelenségnek az mindig az egyéntől függ, illetve attól, hogy ki hogyan éli meg ezeket. Én a mai napig tudok annak is örülni, ha a képem tetszik 15-20 embernek a közösségi oldalon, ha egy pályázaton elfogadásra kerülnek fotóim, illetve a 85. díjamnak is ugyanúgy örültem mint az elsőnek. Nagyon fontos az, hogy ezeket a sikereket és sikertelenségeket is megfelelően kezelje az ember. Nekem nagyon jó iskolám volt: egy fotós oldalon, a fotozz.hu-n kezdtem feltölteni a képeimet, ahol értékelték a fotókat, pontozták és véleményezték. Ott, az internet anonimitásában mindenféle álnevek mögé bújva sokszor jöttek rosszindulatú megjegyzések, de sok dicséret is. Nagyon fontos volt megtanulni szelektálni, és a kritikákból és a dicséretekből is a jót hasznosítani, ezekből tanulni. Igazából a fotózásban az a legjobb, hogy elsősorban magunknak kell tetsszen az a kép, amit sikerül elkészítenünk, és már sikernek mondható, ha ez összejön. Ha ez netán másoknak is tetszik, esetleg egy neves fotósokból álló nemzetközi zsűrinek, az már csak hab a tortán. Így gondolkodva, ha netalántán egy-egy képem mégsem tetszik a zsűrinek, én azt sem élem meg kudarcként, hiszen ez nagyon szubjektív döntés. Ha sikertelenségről, illetve kudarcról kellene szólnom a fotózással kapcsolatban, akkor inkább a csalódottságról írnék, sajnos sok esetben kellett utólag csalódnom a fotózással kapcsolatban emberekben, a fotós közösségi élet elég kesze-kusza, sok érdek ütközik, és nem mindig őszinték a viszonyok… de erről nem szeretnék bővebben beszélni, megpróbálom leszűrni ezen hatásokból is a tanulságot, és hasznosítani a tanultakat.

tmoni

2016.09.20