1372

„Ez egy örök játék”

Interjú Mihályi Rékával

Mihályi Rékát az idén tízéves fennállását ünneplő Group’n’Swing énekesnőjeként ismerte meg az ország. Most új oldaláról mutatkozik be: ugyanis elkészítette első önálló gyereklemezét is, a Masni és Pocót, amelyen 11 dal található, más-más zenei stílusokat megcsillogtatva. Az énekesnőnek az album már régóta dédelgetett vágya volt, az előkészületekről, a lemezpremierről és további terveiről mesélt.

A gyermekalbum ötlete édesanyáddal közösen született meg, aki nem mellesleg óvodaigazgatóként is dolgozik. Miben volt a segítségedre?

Nyolc évvel ezelőtt jött az első gondolat, hogy szeretnék készíteni egy gyermeklemezt, csak aztán mindig volt éppen eggyel aktuálisabb feladat, amely előttem állt. Az ötletek ezért sokáig elméleti szinten motoszkáltak bennem. Édesanyám az első perctől kezdve mellettem állt, emberileg és szakmailag egyaránt. Ahogy elkészült egy-egy dalocska, az ő óvodásain „teszteltük az anyagot”. A tényleges munkálatok megkezdése előtt még közvélemény-kutatást is tartottunk az oviban. Kérdéseket tettünk fel, és felmértük, hogy például mi érdekel egy háromévest, egy négyévest, a kislányokat, a kisfiúkat. Mik azok a témák, amelyek foglalkoztatják a lelkivilágukat? Ez elég komoly háttérmunkát igényelt, és ennek alapján írtuk meg a szövegeket.

Milyen különbségeket találtatok az érdeklődési kört illetően?

Érdekes, hogy akinek már volt testvére, az teljesen természetesnek érezte maga mellett annak létezését, ahová viszont újszülött érkezett, ez volt a központi téma. Minden apróságra rácsodálkoztak, mondjuk, hogy „jé, ez a baba mozog!”. Vicces dolgokat meséltek, például, hogy most már mindenből kettő kell, a meséből is. Másoknak az volt jelentős élmény, amikor kiesett a fogacskájuk, vagy az, hogy megtanultak kétkerekűn bringázni. Miután odaadtam a lemezt édesanyámnak, többoldalas levelet küldött vissza – amely már-már tanulmányként is helytállt – arról, hogyan reagáltak a gyerekek. Például van egy rockosabb hangvételű dal, amelyre a kissrácok teljesen megvadultak és tomboltak. Építettek legóból egy képzeletbeli színpadot, amelyhez hangszerek is párosultak, a dobot vödörből készítették. A kislányoknak inkább a romantikusabb, lírai hangvételű dalok tetszettek. Az anyai ösztönök egyből be is indultak náluk, elkezdtek babázni, egymást fésülgették, pörgős szoknyát húztak. Az is érdekes, hogy a szövegek melyik korosztályt érintik, a monotonabb szövegekre a kicsik mozdultak meg jobban, a nagyobbak a már „felnőttesebb”, viccesebb számokat kedvelték. Mivel még nincs saját gyermekem, ezért az ösztöneimre hagyatkoztam. Belülről jött ez az erős indíttatás, hogy gyerekanyagot szeretnék csinálni.

Az album címében is szereplő Masni és Pocó fiktív figurák.

Ezt a két karaktert én találtam ki. Azt szerettem volna, hogy minden gyerek élete egy picit meg legyen benne személyesítve. Kellett egy női és egy férfi szereplő, hiszen az identitás már nagyon korán kialakul. Masni és Pocó testvérek, Masni már iskolás, Pocó még ovis. A kicsi nagyon rácsodálkozik a világra, imád enni, bár nem látszik rajta, mert „aktív gyerek”, és állandóan rohangál. Masni már egy megfontolt kislány, aki, ha kell, időnként vigyáz is az öccsére, és tanítgatja.

A lemezt június 26-án a Marcibányi Téri Művelődési Központban mutattad be. Hogy sikerült, milyen visszajelzések érkeztek?

Bár már egy jó ideje otthonosan mozgok a színpadon, bevallom, nagyon izgultam. A gyerekek, hála Istennek, igazán őszinte közönség, náluk minden reakció azonnali. A produkciódat vagy jónak találják, vagy nem. Ha nem tetszik nekik, látványosan unatkoznak, továbbállnak. Meg kell találni azt a hangvételt, amely felkelti és megtartja az érdeklődésüket. Ráadásul ez bábjátékkal összekötött koncert volt, ahol a gyerekekkel való folyamatos kommunikáció mellett a bábokat is instruáltam. A bábok is beszélnek, amelynek egy része előre megírt, másik improvizáció. Volt például egy kislány, aki nyuszis dalt kért, mondtam, hogy olyan állat nincs benne, de van hangyás, és együtt elénekeltük. Azonnal kell kapcsolni. Minden percét élveztem, és már nagyon várom, hogy milyen lesz a következő. Már látom magam előtt, hogy mivel lehetne még színesíteni, ez egy örök játék.

Milyen készségeket fejleszt a kisgyermekkori zenetanulás?

Köztudott, hogy a gyerekkorban kezdődő zenetanulás fejleszti a gyermek nyelvérzékét, logikai gondolkodását, kreativitást. Az én koncepcióm az volt, hogy egy minőségi gyerekzenei anyagot hozzak össze! Igazából egy felnőtt zenei anyag készült, amelyet tulajdonképpen csak a zene szövege különböztet meg. Mind a 11 dal más-más zenei stílusban született, amivel azt is szerettem volna elérni, hogy a gyerek minél kisebb korban már különbséget tudjon tenni például a swing, a rock, a klasszikus, a reggae vagy a latin zene hangzása között. Éppen ezért minden dalban más hangszer szólózik, ezáltal azt is kiérzik, hogy milyen a lüktetésük. A CD mellé egy kis albumfüzet is jár, amelyben le van rajzolva a hangszer, és pár sorban odaírtuk, hogyan lehet megszólaltatni, honnan származik.

A Gézengúzia című dalhoz már el is készült a videóklip, amely a Gézengúz Alapítvány hivatalos dala lett.

A Gézengúz-dal egy nagyon kedves történethez fűződik. A Gézengúz Alapítványról azt lehet tudni, hogy koraszülött és mozgásukban akadályozott gyermekek fejlesztésével foglalkoznak. Lombos Marci barátomon keresztül – aki egyébként a Group’n’Swing egyik szövegírója – találtak meg, hogy írjunk egy olyan dalt, amely bemutatja a munkájukat. Romhányi Áronnal ellátogattunk hozzájuk, és egyből azt éreztem, hogy jó helyen vagyok, és nagyon szeretném ezt a kis himnuszt megcsinálni. Varázslatos hely, hiszen a szakemberek, az orvosok nagyon kemény munkát végeznek, mégis a gyermekek játszva tanulnak, gyógyulnak, és mindebből alig vesznek észre valamit. Megtiszteltetés volt az alapítvánnyal dolgozni. A dalhoz készült klipet a helyszínen forgattuk le.

Tervezel még más videókat is?

Igen, sőt azt tervezem, hogy minden dalhoz készítek videoklipet. A gyermekeknek különösen fontos, hogy a hang mellett vizuális élményben is részesüljenek. A klipekben természetesen a hangszerek, valamint Masni és Pocó karaktere is kiemelt szerepet kap majd. A soron következő a Hencegő című dal, amelyet már le is forgattunk. Hamarosan bemutatjuk!

Ki készítette a rajzokat a figurákról?

A fejemben már anno pontosan kirajzolódott, hogy mit szeretnék, de profi szakembert szerettem volna felkérni, aki megvalósítja az elképzeléseimet. Mivel én nem vagyok képzőművész, csak vázlatokat tudtam készíteni, és inkább szóban elmagyarázni. Nem volt könnyű olyan embert találni, aki így is pontosan el tudta találni, amit kigondoltam. Nagy Boglárka grafikus – és egyébként két gyermekes anyuka – személyében azonban megtaláltam a megfelelő társat. Nagy segítség volt, hogy szülői szemmel is végigkísérte a munkálatot. Azt gondolom, így még szerethetőbb és gyermekközelibb lett a két karakter és a teljes lemezgrafika. Egyébként pedig nincs megállás, még tele vagyok ötletekkel, és ez a sok inspiráció mind a gyermekektől jön.

Édesanyád bevetette már a kész lemezt is a gyerkőcöknek?

Igen. Az elején tartottam attól, hogy a picit nehezebben emészthető dallamokat kevésbé fogadják be, de abszolút nem volt ezzel probléma. Nagyon szeretik, a legnehezebb dalokat is kívülről fújják. A koncerteken azt tapasztalom, hogy táncolni is imádnak rá, legfőképp ugrálni. Mindenben utánozzák a mozdulataimat, például, amikor azt mondom nekik, hogy most guggoljunk le a fűbe, mint a nyuszik, egyből csinálják velem. A számok előtt pedig mindig megbeszéljük, hogy milyen hangszer szerepel majd a következő dalban. Sokan képzeletben játszanak rajtuk, a megszólaltatást imitálva.

Hol tervezel még koncerteket?

Szeretném vidéken is több helyre elvinni a produkciót, a legközelebb Kalocsára megyünk. Még nem igazán találtunk ki erre marketingstratégiát, de az az érdekes, hogy sokan maguktól keresnek fel és hívnak el a fellépésekre. Nagyon jó érzés, hogy nem kopogtatnom kell, és mondani: „na, nézd, itt vagyok, jönnék”, hanem ők hívnak fel, hogy hallották másoktól, milyen jó volt a koncertem, és szeretnék ők is megnézni. Több óvoda is meghívott, a teljes zenekar nem tud mindenhová eljönni, de a két báb nélkül nem megyek sehova. Fantasztikus visszacsatolás, hogy szakemberek, tanítónők, óvodapedagógusok is elismerik a munkámat.

Nappal jogászként dolgozol, este énekelsz, emellett a Group’n’Swinggel is rengeteg felkérésetek van, hiszen most vagyok tízévesek.

Jogászként napi nyolc órát dolgozom, fél 6-ig, 6-ig bent vagyok mindennap, és ezután következik a másik műszakom, amely szintén minimum nyolc óra: próbák, koncertek, interjúk, fotózások, stúdiófelvételek. A gyermekkoncertek esetében annyival nehezebb dolgom van, hogy azok általában délelőtt vagy kora délután zajlanak. Ez nagyon komoly logisztikát igényel. Egyelőre tudom menedzselni, de lehet, hogy eljön majd az a pont, amikor választanom kell, vagy legalábbis egy kicsit átstrukturálnom az életemet. Szerencsére eléggé terhelhető vagyok, és nagy munkabírással rendelkezem, de gyakran akkor is kattog az agyam az ötleteken, amikor épp pihenhetnék. Nehéz áttekercselni az agyat. Volt, hogy éppen pályázatírás közben jutott eszembe valami nagyon kreatív dolog, máskor meg koncert után villant be egy olyan ötlet, amellyel ki lehetett küszöbölni egy hetek óta húzódó jogi ügyet. Ezért van nálam mindig egy jegyzetfüzet, ahová minden egyes gondolatot felírok ilyenkor. A Group’n’Swinggel is folyamatosan járjuk az országot, a jubileumi nagykoncertünk pedig augusztus 26-án volt a Bolyki Soul&Gospel Kórussal karöltve a Művészetek Palotájában. Hatalmas élmény volt és elsöprő siker. Ilyenkor hálás vagyok a sorsnak, hogy a sok kemény munka igenis megtérül mindenben!

Végh Nóra
Forrás: kultura.hu

2016.09.12