1614

Évadnyitó a Győri Nemzeti Színházban


Szeptember 7-én szerdán, 15 órakor hivatalosan is megnyitotta az új évadot Forgács Péter igazgató a Győri Nemzeti Színház Nagyszínpadán. Miután üdvözölte a jelenlévőket, átadta a szót Rózsavölgyi Lászlónak, az Oktatási, Kulturális, Sport és Turisztikai Bizottság elnökének, aki köszöntötte a társulatot, és továbbra is biztosította az önkormányzat támogatásáról. Arra biztatta a színészeket, hogy olyan színházat teremtsenek a győriek számára, ahová nem kikapcsolódni, hanem bekapcsolódni járhatnak.

Forgács Péter elmondta, hogy posztumusz örökös taggá választották Pingiczer Csabát (1982. szeptember - 2015. január) és Bedi Esztert (1977. augusztus - 2016. augusztus). Mindketten tragikusan fiatalon hunytak el, és mindketten szívvel-lélekkel dolgoztak és alkottak a győri teátrumban.

Szokatlanul korán kezdődött az idei évad, hiszen már szeptember 4-én dupla előadást játszottak a Beatles.hu című zenés darabból. A telt ház bizonyította a győriek hűségét, valamint az ebben az évben is szép számmal elkelt bérletek. Szeptember 23-án kerül sor az első premierre, Osztrovszkij Farkasok és bárányok című vígjátékát Valló Péter rendezi, a főbb szerepekben Almási Évát és Csankó Zoltánt láthatjuk majd.

A nyár folyamán felújították a tűzvédelmi szempontból jelentős esőztető berendezést és a Kisfaludy Terem padlózatát. Összesen 90 millió forintot költöttek a munkálatokra, amelyek nélkülözhetetlenek a biztonságos és színvonalas működéshez.

Forgács Péter visszatekintve megemlítette a közelmúltban nyert elismeréseket is. Június 27-én Bende Ildikó, Örökös Tag, aki 1974 óta játszik Győrben, Szent-László díjat kapott. A Vidor Fesztiválon is népszerű volt a győriek kedvence, a Primadonnák című előadás, mely Nyíregyházáról a legjobb jelmez díját hozta el. Egyébként a fesztivál hivatalos oldalán ez az értékelés olvasható:
Pulcinella-díj - A legjobb jelmezért: Győri Gabi – Primadonnák (Nemzeti Színház, Győr)
„Kinek női ruhái forradalmian izgalmasak voltak, Nagy Balázs és Járai Máté játékával párját ritkító vígjátékot hoztak létre.”

Forgács Péter kiemelte még a június 11-én a Széchenyi téren megrendezett PortuGálát, mely az esős idő ellenére nagyon jó hangulatban telt. A Portugál 200. és egyben utolsó előadásán és a kísérőprogramokon háromezer néző vett részt.

Egy stafétaátadás is történt a színpadon, Vagyon István zeneigazgató nyugdíjba vonul, feladatát Silló István karmester veszi át, aki már jól ismeri a győri társulatot. A zenekar vezetését Bakacs Zsolt vállalta.
Nagy Johanna, a színházhoz szerződött fiatal színésznő az Augusztus Oklahomában című darabban mutatkozik be majd.

Szabados Éva
Fotó: Vas Balázs

2016.09.10