1519

Noé flamand bárkája


Ha ráérzünk Felix van Groeningen filmjeinek egyedi mikrorealista módszerére, a mindennapok egészen új megvilágításba kerülnek az általa létrehozott műfaji kereszteződésekben. A melodráma eszközeit is bátran használó rendező most két testvér felnövéstörténetét mutatja be, amelynek egy komplett koncertfilm szolgál hátteréül.

Ezúttal nem merülünk annyira mélyre a kiszolgáltatottság világába, mint a Szarul állnak a dolgok esetében, a felhajtóerő is kisebb, könnyebb megrekedni a felemelkedés során. De ne riadjunk meg a semmitmondó magyar címtől, se a film hosszától. „Közönséges, elázott, posványos, otromba arcok” – írja Dimitri Vorhulst Semmivégre című regénye szereplőiről, melyből Groeningen magyarul mindközönségesen Szarul állnak a dolgok (2009) címet viselő, megrázó filmje készült. (A nemzetközi cím – The Misfortunates – jól mutatja, milyen messze rugaszkodott a magyar az eredeti De helaasheid der dingen-től.) A megjelenített közeg hasonló, csakúgy, mint a rendező-forgatókönyvíró szerencséje a magyar címadással: míg az eredeti cím (Belgica) országfilmet sejtet, a Szex, mámor és rock’n’roll kiüresedett hippi-lózungjai félrevezetőek, hiszen retro helyett kortárs történetet látunk. Az Alabama és Monroe-ért (The Broken Circle Breakdown) 2014-ben Oscarra jelölt, César-díjban részesült Groeningen ötödik játékfilmjének nem elsősorban a miatt járt volna méltányosabb eljárás, mert az idei Sundance-en a Belgica rendezői díjat nyert, inkább azért, mert a közhelyes cím az értelmezési tartományt is átformálja. „Rock ’n’ roll”-történetnek vérszegény volna, társadalmi látleletként azonban megérdemli a figyelmet.

Jo (Stef Aerts) Belgica nevű kocsmája (önéletrajzi mintája a genti Charlatan volt) jó hangulatú, de kicsi és elhanyagolt. Amikor a bátyja, az autónepper Frank (Tom Vermeir) meglátja a helyet, rögtön beindul a képzelete, pár ötlettel micsoda jó zenés bulihely lehetne belőle. A közös cél újra összehozza a két fiút, akiket családi viszályok, apjuk brutalitása évekkel azelőtt elsodort egymástól. Némi tányércsapkodás árán Frank a feleségét, Isabelle-t (Charlotte Vandermeersch) is meggyőzi: nemcsak érdemes a Belgicába invesztálni, egyenesen így korrekt, hiszen az asszony megkapta, amivel foglalkozni akart, a kutyatelepet, ideje, hogy a férfi is olyasmibe foghasson, amiben fantáziát lát. Az épület bővítése nem zajlik bonyodalmak nélkül, de a nyitás után nagyon beüt az üzlet. Frank ötletei nyomán egyre több csapat játszik a Belgicában élő zenét, odavonzva az underground műfajok kedvelőit. Van ott a rockabilly-punktól az elektromos pszichedelián át az underground kortárs táncig minden, s e kavalkádnak az a legfőbb érdekessége, hogy valamennyi zenéjét a fantasztikus Soulwax írta.

Kis technikai kitérő: a hihetetlenül mozgalmas bulihangulatot Ruben Impens operatőr, Groeningen állandó alkotótársa két kamerával, valamint MoVi stabilizátorral rögzítette, amely intenzív mozgás közben is szinte mozdulatlanul tartja a kamerát. A módszerrel nemcsak a technikai költségeken kurtítottak, hanem követhetőbbé is váltak a képsorok (szemben a hasonló filmekben látható elmosódott steadycam felvételekkel), s kevésbé fárasztják a szemet, ami bizony jelentős fegyvertény a több mint két órás játékidő miatt.

A vendégek minden este zsúfolásig megtöltik a helyet. A siker kezdetben elfedi az ellentéteket. Frank az általa egyébként mélyen megvetett apjukhoz hasonlóan rosszul tűri a konfliktust, a problémamegoldást pedig agresszióval helyettesíti. Egyre többet iszik, drogozik, alig van otthon a feleségével, aki éppen második gyereküket várja. Az alkalmazottak a barátaik, nyílt titok, mikor éppen kivel van viszonya. Jo-t más fából faragták. Egy gyerekkori betegség miatt csak fél szemére lát, emiatt gátlásos, ugyanakkor fejlődőképes, gyakorlatiassága, okossága mind jobb üzleti érzékkel és problémamegoldással párosul. A testvérek között egyre gyakoribbak az összeütközések. Az öccse próbálja megértetni Frankkel, hogy a Belgica fejlesztése elengedhetetlen, profi módszerek kellenek. Az intuitív, szabad megoldások, amelyekben Frank annyira jó, s amelyekkel megalapozták a Belgicát, egy ponton túl anarchiát eredményeznek. Jo igyekszik Frank magánéletét is kezelhető mederbe terelni: kirúgja a pincérnőt, akivel a bátyjának komolyodni kezd a viszonya, s próbálja apjukkal is összebékíteni hajthatatlan bátyját. A könyvelő és Jo végül együttes erővel meggyőzik Franket, hogy mindenki jobban jár, ha két izomkolosszus mégiscsak kiszűri a gázosabb vendégeket. Hogy a kapitalizmus törvényei szerinti üzleti sikerrel mit veszítenek, az abból a jelenetből derül ki, amikor egyik legrégebbi barátjukat, a nem éppen kifogástalan külsejű Andrét nem akarják beengedni az ajtónállók. A Belgicából, ebből a mindenkit befogadó Noé bárkájából csupán válogatott közönség számára nyitva álló klub válik, trendi üzleti tervvel, emelkedő bevételt mutató színes grafikonokkal.

Felnövéstörténetként értelmezve bizony keserű a tanulság: a tehetség csupán a beugró a küzdőtérre, érvényesüléséhez szükségesek a bizniszfogások, s a profi közeg aztán szőröstül-bőröstül fel is falja a nem elég erős embert. Groeningen összetett jellemábrázolási képességének egyik fontos vetülete, hogy Frank karakterében azt is megmutatja, a nonkonformista attitűd hogyan működik önigazolásként a senkire és semmire tekintettel nem lévő kicsapongás gyakorlatához. A korosodás bizony azzal is jár, hogy észre kell tudni venni, miből mikor kell kiszállni. A mikrorealista filmek a dokumentumfilmekhez hasonlóan kimondatlanul azt feszegetik, mi az a többlet, amiért a nézőnek megéri mások életére figyelnie a magáé helyett. A Belgica esetében, Groeningen korábbi filmjeihez hasonlóan, nem kérdés, hogy megéri a ráfordított időt. A filmet tizenöt ország vásárolta meg, a többiben a Netflixen lehet majd látni. Ez újabb bizonyíték arra, hogy az internet nemcsak a tévé, de a mozi funkcióit is átvenni készül.

Ajánljuk:
• a mikrorealista történetek kedvelőinek
• zenészeknek
• bulizni szeretőknek

Nem ajánljuk:
• rockos sztorira vágyóknak
• azoknak, akik azt gondolják, a művészfilm szükségszerűen unalmas

Szex, mámor és rock’n’roll
Belgica
rendező: Felix van Groeningen, forgatókönyvíró: Felix Van Groeningen, Arne Sierens, operatőr: Ruben Impens, vágó: Nico Leunen, zene: Soulwax, szereplők: Stef Aerts, Tom Vermeir, Stefaan De Winter, Dominique Van Malder, Ben Benaouisse, Boris Van Severen, Sara De Bosschere, Charlotte Vandermeersch

Forgalmazó: Cirko Film
Bemutató: 2016. augusztus 11.

Boronyák Rita
Forrás: mandarchiv.hu

2016.09.04