2701

A Heineken-emberrablás – Kidnappping Mr. Heineken

1 perces filmkritika

„Valószínűleg a legjobb sör a világon”... Ja nem, az a Carlsberg. Legalábbis a szlogen szerint, de hogy a holland Heineken sem jár messze az igazságtól, ha a pohár fenekére kortyintunk, arra maga az ötágú vörös csillaggal jelölt, Európa egyik legnagyobb sörkészítő és forgalmazó vállalkozása a példa.

Még 1983-ban történt, hogy 5 kétségbeesett, holland „vállalkozó” – hogy pénzhez jusson – elrabolta a sörtulajdonos Freddy Heineken-t a sofőrjével együtt, és 35 millió holland forintot (ma kábé 16 millió euró) követelt értük váltságdíjul. A viszonylag körültekintően megszervezett akciónál persze a sarkalatos kérdés nem is maga a foglyul ejtés volt (hiszen „elrabolni bárkit egyszerű”), hanem az, hogy az átvett váltságdíj után hogyan tudnak egy életre felszívódni. Úgy, hogy többüknek családja volt „itthon”, Amszterdamban. Most mondjam azt, hogy sehogy? A megtörtént eset végeredménye ismert (ha mégsem, ott a wikipedia): mindannyian rendőrkézre kerültek, és (ki előbb, ki később; ki itt, ki ott) börtönbe jutottak. Mert milyen igaza volt az elrabolt „öregnek”: „Az életben kétféle módon lehetsz gazdag. Vagy pénzed van, vagy barátaid. A kettő együtt nem megy”.

A holland oknyomozó bűnügyi riporter, Peter R. de Vries könyvéből William Brookfield (Milk) által írt forgatókönyvet Daniel Alfredson (A lány, aki a tűzzel játszik; A kártyavár összedől) rendezte filmvászonra, méghozzá meglehetős bravúrságú feszességgel és élvezetesen. Csak megemlítem, 4 évvel korábban, 2011-ben a hollandok egyedül is adaptálták már a sztorit Maarten Treurniet által írva és rendezve, Rutger Hauerrel a főszerepben. A 2015-ös változatban, be kell látni, a teljes sztori némileg csonkított végigvezetése (logikai- és nem „jelzett”, nem indokolt időugrások) apró zökkenőktől nem mentes, viszont a dramaturgia teljes egészében a tudatosság lábain áll. A cselekmény fősodor nem akad meg mellékpályákon, az atmoszféra a korszak (ismétlem: 1983) hangulatából épül, a szociotársadalmi (kézzel fogható és kézzel nem fogható) kulisszák ugyan minimális, de végső soron mondjuk, hogy elégséges támaszkodót nyújtanak az emberrablás ötletéhez.

A fő karakterek között vannak főbbek (a sógorok, bőrükben Jim Sturgess és Sam Worthington), akik között azért sajnos – pont a primer cselekményvonal feszesen tartása érdekében – elsikkad a viszonyukban rejlő drámai nafta. Viszont Freddy Heineken szerepében Anthony Hopkins-t meg kell követnem: bevallom, én nem tartozom a rajongói közé, közel sem tartom akkora színésznek, mint a kritika és a szakma, viszont ebben a filmben rettentő erősségű pluszt ad a történethez, még ebben a keretek közé szorított fellépésében is! Úgyhogy összességében A Heineken-emberrablás jólesően korrekt hangulatú, egyenes és élvezetes film lett egy olyan sztorit elmesélve, amelyből mi – még az Internet kora előtt – eddig kimaradtunk. Szóval nincs mese, ide nekem rögtön egy Heinekent!

2015, angol-amerikai-belga-holland, 95 perc
rendező: Daniel Alfredson
forgatókönyvíró: Peter R. de Vries könyvéből William Brookfield
szereplők: Jim Sturgess, Sam Worthington, Sir Anthony Hopkins,
Ryan Kwanten, Jemima West, Mark van Eeuwen, Thomas Cocquerel

Szilvási Krisztián

2016.08.22