1737

„Amit nem emelsz, szüntelen süllyed”

Interjú Horváth Zsolttal, a Pannon Filharmonikusok igazgatójával

A Pannon Filharmonikusok (PFZ) alapélménye a megújulás. Alakulásakor az együttes Horváth Zsolt igazgatóval az élén azt a célt tűzte ki, hogy országosan elismert zenekarrá válik, amelyre büszke lehet hazánk. A zenekar sikerrel járt, és új tervei vannak: az európai zenei élet világszínvonalú tagjává szeretne előlépni. A megvalósításról Horváth Zsolttal beszélgettünk, akit újabb öt évre neveztek ki a társulat élére.

Idén negyedszerre választották meg igazgatónak. A pályázatában a megújulás fontosságát emeli ki legtöbbször. Már a bevezetőben innen indul, és az összegzésben is ide tér vissza. Miért ennyire hangsúlyos ez?

Amit nem emelsz, szüntelen süllyed – fogalmazza meg egyik kedvenc költőm, Fodor Ákos haikujában. Tőle többször is idézek a pályázatomban, mert amit mond, az a mi közösségünkre is igaz. Egy művészeti műhelyt emelni azt jelenti, hogy meg kell tudni tartani az intellektuális nyitottságát, a kíváncsiságát és a frissességét. Ez egy profi szimfonikus zenekarban nagyon nehéz, ugyanis ilyenkor egy idő után fennáll annak a veszélye, hogy hideg profivá válunk, és akkor kiéghetünk, és elveszíthetjük a munkánk értelmét, sóját. Észrevettük magunkon, hogy eljött az az idő, amikor már nagyon tudatosan figyelnünk kell arra: ne legyünk technokraták.

Hogyan érhető el ez a szüntelen megújulás?

Nagyon fontosak a célok. A Pannon Filharmonikusok 13 éve azért alakult, hogy a modern zenei élet állóvizét felborzolja. Kevés példa van arra, hogy egy művészeti műhely saját magát akarja megújítani, és fogalmaz magának új horizontot – a Pannon Filharmonikusoknak azonban éppen ez a története. A 2000-es évek elején, amikor a Pécsi Szimfonikus Zenekarhoz kerültem sok kortársammal együtt, úgy döntöttünk, hogy szeretnénk szakmailag még többet elérni, és újraalapítottuk a zenekart.
Ahhoz, hogy még érthetőbb legyen, szeretném hozzátenni: a szimfonikus zenekar pont úgy működik, mint egy mini társadalom. Ugyanazok az ellentmondások, viták és kompromisszumkényszerek működnek benne, mint a valódi társadalomban. Így elképesztően különleges kegyelmi pillanat, amikor egy ilyen kis közösség úgy dönt: újrafogalmazza önmagát. Egy ilyen elhatározás, illetve a folyamatos törekvések és célok óriási energiát szabadítanak fel. Hozzá kell tenni: tőlünk ezt senki nem kérte. Senki nem mondta a száz muzsikusnak: holnaptól legyetek jobbak, majd még jobbak. Mi magunkban éreztük azt, hogy tisztábbak szeretnénk lenni, és például közelebb szeretnénk kerülni Bartók Bélához. A közösség a saját bőrén tapasztalta meg, hogy milyen felemelő, amikor épít valamit, ami büszkévé és magabiztossá teheti.

Nem tartottak a kudarctól?

Mi fiatalok voltunk, energikusak, és bíztunk benne, hogy sikerülni fog. Bátran állíthatom, hogy nem tévedtünk. A Pannon Filharmonikusok története sikersztori. Csakhogy 13 év egy ember életében nagyon sok idő. Elkezd kísérteni minket a kisördög, hogy elégedjünk meg azzal, amit eddig felépítettünk. Ez pedig azt a veszélyt is magában rejti, hogy megkövülünk, szoborrá válunk. Ezért fontos, hogy magunkba nézzünk, és észrevegyük: még csak úton vagyunk, még van mit tennünk, hogy Európa élvonalába tartozhassunk. Most is ugyanakkora lendülettel, kakaóval, hittel, szorgalommal kell tovább haladni, mint az elején. Mindehhez erőt ad, hogy a Pannon Filharmonikusok nagyon jó társaság.

Negyedik igazgatói ciklusa elején hogyan tekint vissza a korábbiakra?

Szeretem, hogy a kinevezéseket határozott időre adják. Persze, nagy izgalom, hogy kapok-e újra lehetőséget, viszont nagyon fontos, hogy a szakaszok mentén az ember újra és újra átgondolja az elért eredményeket és további célokat. Bár a Pannon Filharmonikusok története egy nagy, következetes, koherens építkezés, mégis rövidebb szakaszokból áll. Az első, hároméves kinevezésem célpontjában a zenekar megújítása és újraindítása állt. A következő öt év a kulturális fővárosi címre és a Kodály Központra való felkészülés jegyében telt, és arra törekedtünk, hogy országos ismertséget szerezzünk. A most záruló ciklusom legfontosabb feladata pedig az volt, hogy a Kodály Központban olyan szakmai működést hozzunk létre, olyan horizontot alakítsunk ki, amely mentén az európai zenei központok hálózatának részévé válhatunk. Azaz: aki nálunk koncertet hallgat Pécsett, az ugyanazt hallja, mintha Kölnben, Stuttgartban ülne. Ennek folytatása a most induló öt év, amelynek célja, hogy a hálózat részeként ott legyünk Európa színpadain.

Milyen nehézségek merülhetnek fel az úton?

A választ onnan kezdeném, hogy Magyarországon a zenekar olyan, mint egy család. Nyugat-Európában ez más. Ott a zenekar márkája a fontosabb, és az, hogy a tagok mindenképpen ezt öregbítsék. Csak az maradhat, aki képes erre. Hazánkban mi sokkal emocionálisabbak, érzelmesebbek vagyunk. Kötődünk egymáshoz, szerelmek, barátságok alakulnak. A Pannon Filharmonikusok is éppen ilyen. Gondoljuk csak el: pár négyzetméteren ülünk naphosszat, többet vagyunk egymással, mint a családunkkal. Nem választjuk meg a helyünket, megvan, hogy ki ül mellettünk alig néhány centire. Csakhogy ha a Pannon Filharmonikusok márkáját tovább építjük, és újabb fejlődésre törekszünk, akkor a szakmai munka mellett a humánpolitikában is következetesnek és professzionálisnak kell lennünk.

Eddig a múltról és a jelenről beszélgettünk. Mit tartogat a jövő?

Mára országos zenekarrá váltunk, amelyre büszke lehet nemcsak egy pécsi, de egy egri, egy debreceni is. Mondhatni: hazánk egyik potenciális kulturális exportcikke lettünk. A következő öt év arról szól, hogy hazánk egyik kulturális exportcikkeként fellépjünk külföldön, mint a magyar nemzeti kultúrát képviselő zenekar. Erre 2016-ban lesz is alkalmunk, amikor az ’56-os forradalom 60. évfordulója mentén nagyon sok szomszédos országban játszunk egy közös emlékezésre hívva a nemzetek polgárait. De mint szimfonikus zenekar, helyet kérünk magunknak Nyugat-Európa színpadán is. Ez reális terv, bár nem könnyű megvalósítani, hiszen nem úgy kell elképzelni Európa zenei életét, mint ami arra vár, hogy megjelenjen még egy szereplő. Ez a zenei élet most is teljes, és ebbe kellene egy pici rést szakítani és megjelenni – ez nagyon sok zenekar álma. Mi ezért fogunk most állhatatosan dolgozni.
Amit eddig Pécsett a Kodály Központ rezidens zenekaraként tettünk, azt természetesen ezután is ugyanolyan intenzitással szeretnénk folytatni, emellett szeretnénk színpadi művekkel, operákkal is foglalkozni, ahogy a Müpa is teszi, amelynek a Kodály Központ technikai kiépítését tekintve a testvére.

Hogyan realizálódnak ezek a tervek a 2016/2017-es évadban?

A külföldi fellépések elindulnak. A déli szomszédaink, az úgynevezett déli kulturális övezet (Szerbia, Szlovénia, Horvátország, Bosznia) felé nyitunk. Ezekben az országokban szeretnénk rendszeres jelenlétet kiépíteni. Eszék városában például már rendszeresen fellépünk, amelynek hatására olyan közönségbázis jött létre, akik rendszeresen eljárnak Pécsre is, hogy hallgassanak minket. Ezt a vonulatot szeretnénk továbbvinni, így ősszel elkezdjük a sorozatot, és játszunk például Zágrábban, Belgrádban, Eszéken, Újvidéken, Szarajevóban, Rijekában is. Arra törekszünk, hogy aktív partnerkapcsolatokat hozzunk létre, és így minden évben ellátogathassunk a helyszínekre. Már a nyugat-európai turné is előkészítésben van – Angliában és Spanyolországban hallhat minket a közönség. Az opera vonatkozásában pedig a Bartók-év mentén gyönyörű projekt valósult meg. Eötvös Péter vezényletével adtuk elő Bartók Béla A kékszakállú herceg várát, Eötvös Péter új operáját a Vértelenült, amely Pécsett és Budapesten is elhangzott az Armel Opera Fesztiválon.
A Pécsi Balettel koprodukcióban színpadra állítjuk majd A csodálatos mandarint és A fából faragott királyfit, amelyet pont száz éve írt Bartók Béla. Emellett egy kortárs operát is műsorra tűzünk, a rendező Alföldi Róbert lesz. A következő évben, 2017 őszén pedig Kodály Zoltán Háry Jánosát fogjuk bemutatni, hogy elérjük a fiatal, gimnazista korosztályt is.

A Bartók-évhez miként kapcsolódik még a zenekar?

Bartók olyan egyetemes zeneszerző, akit mindig meg kell tartanunk élőnek, így az emlékév kapcsán nemcsak az a dolgunk, hogy bent a hangversenyteremben magas színvonalon Bartókot játszunk, hanem az is, hogy közbeszédet generáljunk Bartók munkásságáról. Ezt tesszük mindenféle platformon, közösségi felületeken, sőt pólókon, mert Bartók a miénk, magyar és világpolgár egyben. Olyan szintű muzsikus volt, akinek művészete és személyisége épp annyira érvényes Budapesten, mint New Yorkban, és ma is inspirálja a környezetét. Ezt kell megmutatnunk, és nem engedhetjük, hogy Bartók Béla szoborrá váljon, vagy olyan ikonná, akit csak tisztelünk. Bartóknak nem erre van szüksége, hanem arra, hogy hallgassák. Ezért a fiatalok vonatkozásában is indítunk majd projekteket, hogy az egyetemistáknak is diskurzust teremtsünk Bartókról. Ő nem egy elefántcsonttoronyban élő művész volt, hanem elképesztően értette a környezetét.

Miskolcon felléptünk a Bartók-maratonnal, melyen Bartók Béla mindhárom operáját játszottuk: A fából faragott királyfit, A csodálatos mandarint, A kékszakállú herceg várát. A közelmúltban indul el a Bartók-befogadás újragondolására ösztönző Bartók Ötpróba projektünk. És ahogy a Nemzeti Színházban, az Armel Opera Fesztiválon, a Kodály Központban és külföldön is számtalan Bartók Béla-művet fogunk játszani, mert a Pannon Filharmonikusok – mondhatni – egy Bartók Béla-rajongó zenekar.

Wéber Anikó
Fotó: PFZ oldala
Forrás: kultura.hu

2016.07.08