1899

Egy offline közösségi háló

Moziajánló: Egy szó, mint száz: szerelem!

Ismét az egyszerre megtévesztő és semmitmondó magyar címmel kell kezdenem. Persze, könnyű nyári limonádét látunk, de dán módra: ez a limonádé fanyar és üdítő. És legalább annyira szól a barátságról, a baráti kapcsolatok hálózatának hosszú távú megtartó erejéről, mint a szerelemről. Ami, mint tudjuk, mulandó, ráadásul vak.

A barátok azonban kitartanak, mindent látnak és kommentálnak. Ha mással nem, hát sokatmondó pillantásokkal. A film egy harmincas-negyvenes éveinek fordulóján járó baráti kör három évét követi nyomon. A főszereplő leginkább Ellen, a kicsit habókos fiatal nő, aki éveken át bízik abban, hogy nős szeretője otthagyja miatta a feleségét (ők ketten szintén a társaság tagjai) – aztán kénytelen egy másik kapcsolatban feledést találni, ideig-óráig. És körülötte a többiek: egy tanár, aki az egyik buliban ismeri meg az igazit, aki később megbetegszik; egy leszbikus pár, aki gyereket szeretne, vagy nem szeretne. Hullámzik, felfeslik, majd új helyen, másként szövődik újra a kapcsolati háló, a szereplők újabb és újabb variációkkal kísérleteznek, keresik az igazit, az igazi szerelmet, és benne önmagukat.

Mindezt nyolc fejezetre tagolva tárják elénk a filmkészítők (erre utalhat az eredeti cím: ’hosszú történet – röviden’): szilveszter, házavató, szentivánéji buli, esküvő, meglepetésparty, névadó ünnepség, évforduló és születésnap adja a keretet az újabb és újabb fordulókhoz. Egy biztos: a dán forgatókönyvírók ismét hozzák a formájukat, a sztori könnyedén gördül, a történetszálak egymásba simulnak, a dialógusok természetesek, hol megnevetetnek, hol megkönnyezzük őket. És kedvenc dán színészeinkben sem kell csalatkoznunk: Jens Albinus (Idióták, Táncos a sötétben, Borgen), Trine Dyrholm (A kommuna, Születésnap), Ellen szerepében Mille Lehfeldt – egytől-egyig kiválóak. A film mindenképpen megér egy nyári estét, jó társaságban vagy egyedül, egy biztos kapcsolat fedezékéből nézve vagy sebeinket nyalogatva, egy újra várva, Ikea takaróba burkolózva, fanyar fröccsel vagy limonádéval a pohárban.


Egy szó, mint száz: szerelem!
Lang historie kort, dán romantikus vígjáték, 2015, 100’
rendező: May el-Toukhy, forgatókönyvíró: Maren Louise Käehne, szereplők: Jens Albinus, Danica Curcic, Trine Dyrholm, Tilde Maja Frederiksen, Norma Omega, Mengers Andersen

Bemutató: 2016. június 16.
Forgalmazó: Cirko Film

Löwensohn Enikő
Forrás: mandarchiv.hu

2016.06.28