857

Járműipari Design Hétvége

A Mobilis pályázata középiskolásoknak

A Mobilis Járműipari Design Hétvége címmel három napos, a nagyközönség számára nem elérhető kurzust szervez, melyen olyan Győr-Moson-Sopron megyei középiskolások vehetnek részt, akik nyertes pályamunkát nyújtanak be október 22. 18 óráig. A tizenkét díjazott az unikális  tartalmú, ismeretterjesztő, innovatív, hiánypótló szakmai workshop-on való részvételen kívül értékes tárgynyereményben is részesülnek.

Pályázhatnak: Győr-Moson-Sopron megyei középiskolában, nappali tagozaton tanuló 9-12. osztályos diákok
Az érvényes Pályázat tartalma:  2 darab, közúti járművet megjelenítő pályamű (egy szabadkézi rajzokat tartalmazó A3-as vagy A2-es lap, melyen egy vagy több –
tetszőleges jellegű, típusú – teljes jármű vagy annak egy-egy nézete, részlete látható, illetve egy egyéb (pl. fotó, plasztika, tárgykészítés, számítógépes grafikai tervezés, makett, stb.) technikával készített alkotás), érvényesen kitöltött jelentkezési lap és max. 1 oldal terjedelmű bemutatkozó levél, amelyben a Pályázó részletesen ismerteti a design/formatervezés iránti érdeklődésének okát, történetét.
A Pályázati munkák leadásának határideje: 2014. október 22. 18 óra. Ezen időpontig kell személyesen, vagy posta útján a pályázatnak beérkeznie.
A Pályázat benyújtásának módja: Az alkotást zárt borítékban, csomagban személyesen a Mobilis Interaktív Kiállítási Központban (9026 Győr, Vásárhelyi Pál u. 66.), hétfő – péntek 08:00-16:00, szombat-vasárnap 10:00-18:00, vagy postai úton a személyes leadással megegyező címre küldhetik be a pályázók, hiánytalanul kitöltött jelentkezési lappal együtt. Kérjük, a lezárt borítékra, csomagra írják rá: „Járműipari Design Hétvége – pályázat”! , valamint az egyes pályamunkákon tüntessék fel a saját választású jeligét.
További feltételek: Minden pályázó csak egy Pályázattal indulhat a Versenyen, és mindenki csak és kizárólag a saját, eredeti szerzői alkotásával versenyezhet.
A pályázati munkák elbírálása: A Pályázatokat a Mobilis és a Széchenyi István Egyetem szakembereiből (design, rajz- és vizuális kultúra, művészet területéről) álló szakmai zsűri bírálja el. A 12 nyertes pályázó részt vehet a Járműipari Design Hétvége során lebonyolított 3 napos, 20 órás kurzusokon. A zsűri a döntését 2014. november 5-éig hozza meg, a Verseny eredménye a Mobilis honlapján 2014. november 6-ától elérhetővé válik, valamint a tizenkét nyertes telefonon kisértesítésre kerül. A Verseny hivatalos, ünnepélyes eredményhirdetése: a Járműipari Design Hétvége első napján történik. Időpont: 2014. november 14. Helyszín: Mobilis Interaktív Kiállítási Központ, 9026 Győr, Vásárhelyi Pál u. 66.
A Pályaművek bemutatása: A pályázati munkákból a és a kurzusokon születő legsikeresebb alkotásokból a Mobilis kiállítást szervez 2014 novemberében.

További információ, pályázati kiírás és jelentkezési laphttp://www.mobilis-gyor.hu/sites/default/files/design_hetvege_-_versenyfelhivas-_vegleges_0.pdf

2014.10.19