1405

Időkavarás magyar módra

Interjú a Hurok rendezőjével, Madarász Istivel

Madarász Isti egy olyan név, amit illik megjegyeznünk. A tévésorozatok (Barátok közt; Hacktion) és kisjátékfilmek (Legyőzhetetlenek; Előbb-utóbb) világából jött, majd első nagyjátékfilmjével, a Hurok című időkavarós thrillerrel egyből megnyert minket magának – nem csak azért, mert műfaját tekintve hazánkban kuriózumnak tetszik, de hollywoodi filmekre jellemző profizmusával is lenyűgözött. Vele készült interjúnkból megtudhatjátok, hogy mit gondol a hazai zsánerfilm-készítésről, milyen filmek hatottak rá, és hogy ezek után milyen projektek felé kacsintgat.

Csak a tisztázás végett: milyen műfajba suvasztanád be a filmedet?

Én úgy mondanám, hogy ez egy időkavarós romantikus sci-fi thriller némi akcióval megspékelve.

Amikor megszületett benned ez a gondolat, hogy ilyen filmet akarsz csinálni – mennyire gondoltad rizikósnak? Mennyire próbáltak lebeszélni róla, hogy ezt inkább ne, mert elüt a többitől?

Érdekes módon én egyáltalán nem gondoltam ezt rizikósnak. Abból a tényből indultam ki, hogy az időutazós filmeket mindenki szereti. Lebeszélni sokan próbáltak, hangoztatták, hogy ez a zsáner elég szűk, de én képtelen voltam ezt elhinni: úgy voltam vele, hogy ez a történet alapvetően érdekes, és ha jól van megcsinálva a film, akkor az emberek szeretni fogják. Most, utólag látom, hogy tényleg szűk zsáner az időkavarós filmeké, ennek ellenére meg voltam győződve róla, hogy hatalmas tömegeket fog majd vonzani a film. Meglehet, hogy hosszabb távon nekem lesz igazam, de egyelőre lassabban épül ez a dolog.

Te alapvetően egy filmrajongó vagy, ugye? Nem suliban tanultál meg filmet rendezni.

Így van. Nem iskolapadban tanultam ki a szakmát, hanem rengeteg filmet néztem. Életem első három kisfilmjét úgy forgattam le, hogy soha nem láttam még filmforgatást, és fogalmam nem volt arról, hogyan néz ki egy forgatókönyv. Kitaláltuk, hogy szerintünk hogy kell, és csináltuk. Amikor pedig kész lettünk az elsővel, láttuk, hogy mi az, ami működik, és mi az, ami nem. Abszolút autodidakta módon történt mindez. Drogos módjára kaptam rá a DVD-k extra tartalmára, a werkfilmekre, és ezekből igyekeztem kisilabizálni, hogy miként is nézhet ki egy forgatás. Aztán amikor először kimentem egy magyar filmforgatásra, teljesen ledöbbentem, mert teljesen máshogy képzeltem el.

Mi volt a legfontosabb, amit megtanultál a forgatásból?

Rengeteg ilyen volt. Bevezettem például magamnak azt a fogalmat, hogy „elsőfilmes téveszme”. Ez azt jelenti, hogy elsőfilmesként meg vagyok győződve arról, hogy így lesz jó, ahogy csináltam, majd a vágás folyamán kiderül, hogy mennyire nem volt igazam. Megtanultam azt is, hogy ne dőljek be saját magamnak és azt, hogy a forgatókönyvnek elképesztően jónak kell lennie ahhoz, hogy maga a film jó legyen. Mert ha a forgatókönyv bitang erős, akkor a színészek is jobban járnak. Jobb szerepet, jobb karaktert fognak kapni, és ez kihat az egész filmre. Még több energiát és kreativitást kell tehát fektetni a könyvbe, amit pedig valószínűleg nem szabad egyedül írnom, mert nem tudok kellő távolságot tartani a saját irományomtól, nem tudok elég kritikusan felé nézni. Rendezőként nincs ilyen problémám, rendezőként durvább vagyok – kegyetlenül kivágtam mindent, ami nem volt elég jó. Íróként viszont muszáj lesz legközelebb bevonnom valakit.

Mesélj kicsit a Hurok útjáról.

Az egész egy kisfilmként indult. Írtam egy filmnovellát, amit megmutattam Dyga Zsombor barátomnak, aki akkorra már túl volt pár filmen, én meg még csak amatőr voltam. Ő lett volna a rendező, én meg a forgatókönyvíró. Ebből végül semmi nem lett, mert a pénzt nem sikerült rá megszerezni. Később aztán volt egy forgatókönyvíró-pályázat (kilenc évvel ezelőtt), amelynek a leadási határideje harminc nap volt. Elhatároztam, hogy a kisfilm forgatókönyvét átdolgozom nagyjátékfilmmé, ami aztán nagy meglepetésemre be is került a legjobb tízbe, és meg is nyertem a Legjobb Filmterv díját. Beletelt kilenc évbe, de végül csak sikerült leforgatnom. De addig is nagyon sok verzión ment keresztül a forgatókönyv, folyton át kellett írnom és átdolgoznom. Később a Filmalap is beszállt a fejlesztési folyamatba, kaptunk script doctort is, kb. másfél évig dolgoztunk a könyvön.

Volt neked egy kisjátékfilmed, az Előbb-utóbb. Tekinthető ez egyfajta rákészülésnek, előtanulmánynak?

Abszolút, bár ezt csak utólag gondolom így. Akkor még fogalmam nem volt, hogy ebből nagyjátékfilmet fogok csinálni, de maga a téma, az idő hurkolása, csavarása mindig is érdekelt. Amikor a Hurok forgatókönyvének hetedik verziója készült, akkor vettem észre, hogy tulajdonképpen szerkezetileg nagyon hasonlít a kettő egymásra, és rájöttem, hogy az irány jó, meg kellett vizsgálnom, hogy ott, a kisfilmben mit csináltam jól. Szóval utólag előképként tekintek rá, csak akkor erről még nem tudtam.

Mely filmek hatottak rád leginkább?

Minden a Vissza a jövőbe-filmekkel kezdődött, de ott van még a Végső visszaszámlálás, illetve a nem konkrét időutazós filmek, mint A lé meg a Lola, vagy A nő kétszer

Idétlen időkig?

Vagy az. Nagy klasszikus, nagyon szeretem. Közel állnak hozzám egyébként az ilyen könnyedebb témák is, de valahogy most nem fért bele.

Melyik jelenet okozta a legnagyobb kihívást?

Amikor Ádám (Száraz Dénes – a szerk.) magával verekszik – mind kitalálni, mind leforgatni is nehéz volt, de végül nagyon jól sikerült. Illetve a filmvégi nagy karambol jelentett még kihívást. Rengeteg tervezést, agyalást, logisztikát és biztonsági játékot igényelt. Fontos volt, hogy jól sikerüljön és szépen is nézzen ki. Ugyanakkor azt is meg kellett oldani, hogy azok az autók ne csak simán karambolozzanak, de repüljenek és szaltózzanak is.

Hogy leltél rá a színészekre, milyen szempontok alapján választottad ki őket?

Nagyon sokat gondolkodtam, de lényegében előre tudtam, hogy milyen típusú színészt szeretnék főszereplőnek. Egy jóképű, hétköznapi srácot képzeltem el, de ilyen típusút nem nagyon találtunk a férfi színészek között – azt figyeltem meg, hogy mi inkább az antihős-karakterekben vagyunk jók. Aztán megláttam a sörreklámban Száraz Dénest, és rájöttem, pont olyanra van szükségem, mint amilyen ő. Végül maximálisan be is váltotta a hozzá fűzött reményeket. Eztán hozzá kerestük a megfelelő női partnert, de bevallom őszintén, elejétől fogva Dorinára gondoltam, mert nagyon tetszik, amit csinál, és ahogy csinálja. Ők ketten együtt pedig nagyon jól működő párost alkotnak. Ami Anger Zsoltot illeti, vele már dolgoztam együtt egy kisfilmen és tévésorozatban is. Elég jóban voltunk, és abszolút belepasszolt az elképzeléseimbe. Amikor ezt 2014 végén forgattuk, akkor ő még nem játszott negatív szerepet, azóta lett az Aranyélet, az Éjszakám a nappalod, és ő lett az ügyeletes rossz fiú. Amikor mi ezt kitaláltuk, akkor ez még nem volt így, és egy elég erős hangváltásnak bizonyult.

Igencsak karakteresre sikerült a megjelenése.

Találtam egy képet, és mutattam a többieknek, hogy pont ilyet szeretnék, így nézzen ki, ilyen legyen a haja. A figura nézését ő hozta be, ezt az ideges, paranoiás ide-oda nézést, amitől nagyon életre kelt a karakter.

Mennyire nevezhető személyesnek a film? Gondolok itt Száraz Dénes karakterének az apaságtól való félelmére.

Van a filmnek egy központi gondolata, amit a legtöbb ember átélt: „Úristen, bárcsak visszamehetnék, bárcsak visszacsinálhatnám, bárcsak fél évet visszamehetnék az időben, és máshogy csinálnék mindent”. Mindenki érezte már ezt. Ebből az érzésből nőtt ki a film. Egyébként nekem van két gyerekem, úgyhogy nem nagyon féltem az apaságtól, viszont annyira megváltoztatja az ember életét, hogy mindenképp helyénvaló ez a típusú pánik. Plusz fontos volt, hogy a végén ez a fiú felülkerekedik az önzésén, a gyávaságán, és végül hőssé nemesül.

Térjünk át a műfajiságra. Mennyire látod esélyesnek azt, hogy egyszer nálunk, Magyarországon is elterjednek a tisztán műfaji filmek, mint a horror, akció, thriller. Látsz ebben jövőt?

Én szeretnék látni, de nem mindenki ért velem egyet, viszont azt nem vagyok hajlandó elfogadni, hogy nem készülnek ilyen jellegű filmek. Lehet, hogy csomó dologban nem lehet felvenni a versenyt az amerikai filmekkel, és nem biztos, hogy tudnánk nagy költségvetésű akciófilmet csinálni, de azt érzem, hogy igenis van helye, és ha vannak ilyen alkotók és vannak történeteik, akkor miért ne lehetnének ilyen filmek? A közönséget is érdeklik. Reméljük, hogy a Huroknak is lesz szép nézőszáma, és bebizonyosodik, hogy igenis néznék az emberek az ilyen típusú filmeket is.

Mik a jövőbeli terveid?

Tervekkel tele van a padlás – jelenleg egy tévéfilmmel pályázunk, ami egy romantikus komédia lesz A fekete múmia átka nyomvonalain haladva, annak sikerét meglovagolva. Azzal a különbséggel, hogy ez nem adaptáció lesz. Ami pedig a nagyjátékfilmet illeti, több terv is van, de talán a legerősebb egy női thriller. Jónak ígérkezik, és reméljük, hogy a Filmalap is lát benne fantáziát.

Kónya Sándor
Forrás: theScreen.hu

2016.05.09