1022

Megalkuvás nélkül

Itt a Vendetta Inc. első nagylemeze

A 2013-as Bristle With Rage EP óta történt pár dolog a Vendetta Inc. zenekarral, aminek eredményeként most megjelent a metálzenekar első nagylemeze Blight címmel. Egyelőre online hallgatható minden ismert streaming szolgáltatón, majd a következő hetekben érkezik a fizikai kiadás is, amit ezen a linken előrendelhettek, vagy koncerten a zenekartól is beszerezhettek. Előtte viszont tessék itt a Lángolón végighallgatni a teljes nagylemezt!

A kilencdalos lemez egy teljesen új megközelítésbe helyezi a zenekar munkásságát, mondhatni teljesen eltávolodtak a fent említett EP hangulatától. A Blight egy sokkal nyersebb, sötétebb, ám saját bevallásuk szerint élvezhetőbb anyag. Azt mondja a csapat, hogy nem túlzás azt állítani, hogy elődjénél érezhetően komolyabb, összetettebb lemez. Persze a kislemez óta eltelt időt intenzív próbákkal, koncertezéssel és dalírással töltötték, tehát valójában magától adódó a fejlődés. A kilenc dal magában foglal két akusztikus átvezetőt (Abyss, Ashes), melyek fejezetszerű szerkezetet kölcsönöznek a lemeznek amolyan tarantinói attitűddel. Ehhez még hozzájön az Alapi Zsolt (Lowlife Prod.) által tervezett artwork, mely vizuálisan még inkább alátámasztja a lemez hangulatát. A stúdiós munkálatok 2015. december végétől egy héten át az egerszalóki Standing Waves stúdióban zajlottak Sohajda Péter (Sohi) vezényletével.

 


Alább József Mátyás énekes fejti ki a dalszövegek mondanivalóját:

Downtrodden: Downtrodden (azaz Eltaposott), ez a dal az elnyomásról szól, hogy milyen érzés kiszolgáltatott helyzetbe kerülni, és hogy ezt mekkora előszeretettel ki is használják sokan. Viszont arra is próbálok rávilágítani, hogy van fény az alagút végén, mert egyszer eljön az a pillanat, amikor már nincs mit veszíteni, amikor már nem birtokol senki és semmi, amikor végre megteheted azt, amitől mindaddig féltél, mert végre Te vagy fölényben.

Black Wolf: A Fekete Farkast egyfajta himnusznak szántam. Minden benne van, amiről a Vendetta Inc. szól: a hozzáállás, a megalkuvást nem tűrés, a zenénk igényességére való törekvés. A fekete farkas lényege az, hogy nem egy falkavezér, inkább egy kívülálló, de mégis jelen van, és figyel. Tudja, hogy egyedül nem lehet túlélni, viszont csinálja a maga dolgát is közben (ez utalás arra, ahogy például mi is csináljuk az unalmas robotolást a melóban, de csupán azért, hogy ne álljon le a Vendetta Inc. gépezet). Ezzel azt akartam éreztetni, hogy nem csak egy út létezik, hogy beállsz a sorba, vagy esetleg te vagy a sor elején, hanem vannak mellékvágányok is, amiket saját magadnak kell bejáratni. Úgy érzem, hogy a zenében ez sokszor így van, egy zenekarnak először is ki kell állnia az idő próbáját, hogy mennyire marad kitartó az elképzelése mellett, vagy inkább megtörik, és a könnyebb utat választja.

Shred Of Existence: Ez a dal erősen a társadalmunk, az emberiség kritizálása felé mozdítja el az album mondanivalóját. A lényege a szövegnek annyi, hogy hajlamosak vagyunk beleásni magunkat annyira a hétköznapjainkba, a saját kis mókuskerekünkbe, hogy nem vagyunk képesek észrevenni, hogy mik az igazán nagy problémák. Egy felhívás is egyben, hogy tegyük félre legalább egy pillanatra a magánéletünket, és nézzünk körül, hogy mi zajlik a világban valójában, és ne abba a hazugságba dédelgessük magunkat, hogy majd megoldódik valahogy, minket úgyse érinthet a dolog.

Wretched Mind: Az emberi elme csodálatosságáról és egyben rémisztő erejéről szól ez a szöveg. Arról, hogy egy sima gondolat, egy elmélet akár háborút is szíthat, életeket követelhet. Igaz, sok mindenben hasonlítunk az állatokra, de van ez a tudásra való kielégíthetetlen vágyunk, a „miért” kérdésre való válasz megszállott keresése, ami legtöbbször inkább egy átok, mint áldás. Emiatt vagyunk közveszélyesek saját magunkra és a környezetünkre is egyaránt, és emiatt – sajnos – csak az önpusztítás állíthat meg minket.

Relentless Descent: Ismét a társadalomkritika a téma. Arról szól a dal, hogy túl sokat képzelünk magunkról, azt gondoljuk, hogy fontosabb a szerepünk a Földön, mint amilyen valójában. Közben meg állandóan ugyanazokat a hibákat ismételjük, semmi nem változik, úgy igazán. Az egyetlen, ami állandónak mondható a történelmünk során, az a „gyűlölet, háború és gyötrelem”. Innen is jött a címhez az ötlet, hogy az emberiség története valójában egy irgalmatlan nagy esés (Relentless Descent) volt idáig, nem volt semmilyen felemelkedés vagy megvilágosodás.

Blight: A lemez címadó dala és egyben a legsötétebb hangvételű. Itt lényegében arról beszélek, hogy az emberiség egy penész, úgymond egy élősködő parazita a bolygónkon, hogy már régóta egy teher vagyunk a Föld számára. Viszont a dal vége fele arra próbálok kitérni, hogy képesek lehetnénk változtatni a helyzetünkön, hogy a penész helyett inkább legyünk olyanok, mint az eső, ami elmossa a mocskot a világból. De nemcsak a környezetünkben okozott károkra gondolok ez alatt, hanem arra is, hogy tisztuljunk meg minden szennytől, ami az alaptermészetünkben lakozik.

A Sírig: A Sírig egy úgymond „bónusz” dal, egy igazi hardcore szörnyeteg, az ehhez illő hozzáállással és nem mellesleg magyar szöveggel! Ezért nem is véletlen, hogy felkerestük egy jó barátunkat segítségül, Varga Bazsit a HHCC-ből, hogy segítsen írni egy f***a hardcore nótát magyar szöveggel. Aki ismeri valamennyire a munkásságukat, tudhatja, hogy nagyon ütősek a szövegeik, sokszor nagyon is komoly mondanivalóval. Szerintem ezúttal is remekelt a srác, és írt nekünk egy szöveget a kitartásról, elhatározottságról, a kompromisszumot nem tűrő magatartásról, legalábbis nekem ezt jelenti a dal. Remélem, egyetértene most velem, és nem mocskoltam be a szövegét...

A lemez előfutáraként kikerült egy szöveges videó a Shred of Existence című dalhoz, melyet Kispál László készített:

Koncertek:

Május 28. – Tatabánya, Roxxy
Június 3. – Székesfehérvár, 8-as műhely
Július 9. – Tiszaalpár, Alpárfeszt

Forrás: langologitarok.blog.hu

2016.05.08