4376

„Hegyalján innen, Sokorón túl…”

Népmesemondó verseny Ménfőcsanakon

Április 5-én már 25. alkalommal rendezte meg a Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Ménfőcsanaki Fiókkönyvtára, valamint a Ménfőcsanak-Gyirmóti Művelődési Központ a „Hegyalján innen, Sokorón túl…” népmesemondó versenyt. A hosszú múltra visszatekintő, 1992-től évente megrendezésre kerülő megmérettetésen ezúttal is a győri és a Győr környéki iskolák legjobb mesemondói mérték össze tudásukat.

A „Hegyalján innen, Sokorón túl” népmesemondó verseny negyed évszázados hagyományának célja: népmesekincsünk felfedezése, értékeink bemutatása, őrzése és közvetítése. Azt szeretnénk, hogy a gyerekek szép magyar nyelven meséljenek, de elsősorban – szeressék a népmeséket. A verseny szerencsére 2016-ban sem veszített régi fényéből, hangulatából. A megmérettetés ötlete dr. Németh Andrásnétól – az akkori igazgatóhelyettestől – származik, 1992-ben, az első mesemondón 77 gyermek vett részt. Lelkes könyvtáros elődeim: Szalai Béláné Tusi 14 éven át szervezte fáradhatatlanul, majd Nagy Emilné Marika következett, tőlük vettem át ezt a szép feladatot. Nagyon örültünk, hogy ők is körünkben voltak az idén!

Ezalatt a negyedszázad alatt nagyon sokan vettek részt akár zsűritagként, akár versenyzőként a rendezvényen, körülbelül 650 gyermek fordult meg eddig a hosszú évek alatt! Köszönettel tartozunk mindenkinek! A zsűri tagjai munkájukkal mindig hozzájárultak a színvonal fenntartásához. A teljesség igénye nélkül szeretnék néhány nevet megemlíteni: Budai Ilona, Kóka Rozália, Lanczendorfer Zsuzsanna, Balázs Lívia, Edelényi Adél, Józsa Tamás.

Nagy örömünkre szolgált, hogy néhány régi mesemondó is el tudott jönni idén. Közülük Magyar Renáta érkezett a legmesszebbről, Szentgotthárdról, aki 20 éve versenyzett nálunk, és óvónő lett. Bárány Réka pedig bemondóként, műsorvezetőként dolgozott Pécsett. Készítettem egy kiállítást is: okleveleken, képeken, dokumentumokon keresztül idéztem meg a régi versenyek hangulatát, melyet megtekinthettek az érdeklődők.

A „Hegyalján innen, Sokorón túl…” népmesemondó versenyen győri és Győr környéki települések kisdiákjai vettek részt 1-6. osztályosokig. Idén megdöntöttük a korábbi évek rekordját, összesen harmincan jelentkeztek. A börcsi, gyömörei, győrsági, koroncói, kunszigeti, lébényi, lipóti, nyúli, ravazdi, rábapatonai, sokorópátkai és tényői, valamint több győri általános iskolából érkeztek gyerekek pedagógusaik vagy szüleik vezetésével. A hagyományokhoz hűen ezúttal is három kategóriát állítottunk fel: az 1-2. osztályos, a 3-4. osztályos és a legnagyobbak, az 5-6. osztályos tanulók részére. A legkisebbek kezdtek, és korosztályonként emelkedő sorrendben, névsor szerint haladva kerültek sorra.

A megnyitó során a ménfőcsanaki Petőfi Sándor Általános Iskola felsős énekkara szigetközi népdalcsokorral kedveskedett a vendégeknek Macherné Bedőcs Rita tanárnő felkészítésével. A Marcal Néptáncegyüttes táncosai közül néhányan táncukkal színesítették műsorunkat, felkészítőjük Klauz Balázs volt. A versenyt dr. Horváth József, a Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér igazgatóhelyettese nyitotta meg. A Ménfőcsanaki Művelődési Ház vezetője, Nagy Vilmos is köszöntötte a versenyzőket, majd Budai Ilona énekelt el egy népdalt.

A zsűri elnöke immár 20 éve Budai Ilona népdalénekes, Magyar Örökség-díjas tanár, akit nemrég Kossuth-díjjal tüntettek ki. Nagyon büszkék vagyunk a ménfőcsanaki gimnázium egykori diákjára, aki mindig boldogan jön hozzánk. Munkáját Berghold Zoltánné, nyugalmazott tanító, igazgatóhelyettes és Dákainé Szenczi Ilona gyermekkönyvtáros segítették. A zsűri tagjai értékelték a kis mesemondókat, akik nagyon ügyesek voltak. A magyar népmesekincs gyöngyszemeiből választották a meséiket – Arany László, Barsi Ernő, Benedek Elek, Berze Nagy János, Budai Ilona, Illyés Gyula és Timaffy László által gyűjtött népmeséket adtak elő. Sok szép mesét hallhattunk a tehetséges gyermekek előadásában, mi is beléphettünk velük együtt a népmesék kapuján. Hatalmas élménnyel ajándékoztak meg bennünket! A verseny végeztével minden mesemondó emléklapot és néhány kisebb ajándékot kapott, a helyezettek könyvvel és oklevéllel lettek gazdagabbak.

A 25. „Hegyalján innen, Sokorón túl…” népmesemondó verseny végeredménye:

Helyezettek: 1-2. osztály
1. Cser Zalán (Győrsági Fiath János Tagiskola)
2. Szőke Dániel (Koroncó, II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola)
3. Hédl Ádám (Győr-Ménfőcsanaki Petőfi Sándor Általános Iskola)

Helyezettek: 3-4. osztály
1. Kun Júlia (Győr, Péterfy Sándor Evangélikus Általános Iskola)
1. Mezzöl Máté (Győrszentiván, Váci Mihály Általános Iskola)
2. Puskás Zsuzsanna (Börcs, Zrínyi Ilona Általános Iskola Tagiskola)
2. Bári Nóra (Rábapatonai Petőfi Sándor Általános Iskola)
3. Kocsis Előd Pál (Gyömöre, Háry László Általános Iskola)

Helyezettek: 5-6. osztály
1. Karsai Fanni (Lipót, Szigetközi Körzeti Általános Iskola)
2. Gondár Olimpia (Győr, Kölcsey Ferenc Általános Iskola)
3. Károlyi József (Győr, Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskola)

Különdíj:
Csaplár Kata (Lébényi Általános Iskola)

Gratulálunk minden versenyzőnek, és köszönjük a felkészítőik munkáját!

A népmese műfaja ma is az érdeklődés középpontjában áll. A nagy mesemondások ideje szerencsére soha nem jár le. A mesékre mindig szükség volt, van és lesz, hiszen mindenki vágyik a varázslatra, a csodák átélésének élményére. A mese rendkívül hasznos a gyermek fejlődése szempontjából, mivel segítségével gazdagodik fantáziája, képzelőereje, szókincse. A kisgyermekkor fontos – egyik legszebb – eseménye a szülővel történő esti mesehallgatás. Azok a gyerekek, akik rendszeresen hallgatnak mesét, iskolás korukra a szövegértés, a szókincs és a nyelvi fejlettség szintjén jóval megelőzhetik azokat a társaikat, akiknek nem volt ebben részük. A jó mesehallgatókból lesznek a lelkesen olvasó gyerekek.

Kincset érő útravalót kapunk gyermekkorunkban a népmesék által, sokan nem is gondolják, hogy élni tanítanak. Észrevétlen megtanítanak arra, hogy élni csak így érdemes: becsülettel, őszintén, jóakarattal, többet ésszel, mint erővel… ahogy a mesékben történik.

A jövőben is szeretnénk a hagyományoknak megfelelően megrendezni ezt a vetélkedőt!

Sulyok Attiláné


2016.04.07