Jól ismert közhely, hogy a 48-as forradalom dominóként döntötte le a „régi rendszer” bástyáit: Párizs, Bécs, Buda-Pest. Az elmúlt 170 év történetírása nagy megvetéssel kezeli a forradalom előtti Európát, amely szerinte avítt, feudális volt, képtelen a fejlődésre és az új befogadására. Ma már szerencsére sokkal árnyaltabban lehet fogalmazni, az 1848 eleji Habsburg-monarchia, benne Magyarországgal egy gazdaságilag fejlődő állam volt, amely azonban kétségtelenül lemaradt a kapitalista brit vagy holland iparosodás mögött. Olyan társadalmi problémák álltak fenn, amelyeket orvosolni kellett volna, ám ezekre a régi rendszerű országgyűlések a kiváltságok miatt csak nagyon lassan és sok kompromisszummal tudtak volna válaszolni. Erre pedig nem maradt idő.

A XIX. század irodalmi-szellemi elitjének jelentős része a francia forradalom – nem feltétlenül pozitív – vonzása alá került, amely inkább a gyors, sőt ha kell, véres változást akarta kierőszakolni, nem éveken át diskurálni az azt ellenzőkkel. Ilyen radikális volt Petőfi Sándor is, aki így írt naplójába 1848. március 17-én: „Évek óta csaknem kirekesztőleges olvasmányom, reggeli és esteli imádságom, mindennapi kenyerem a francia forradalmak története, a világnak ez új evangéliuma, melyben az emberiség második megváltója, a szabadság hirdeti igéit. Minden szavát, minden betűjét szívembe véstem, és ott benn a holt betűk megelevenedtek, és az élethez jutottaknak szűk lett a hely, és tomboltak, őrjöngtek bennem!”

Ez azért – lássuk be – elég komoly elvakultságot feltételez az íróról politikailag, főleg, ha tudjuk, hogy a tömeggyilkos Robespierre arcképét is a szobájában tartotta... Sajnos a Petőfi-képet ebből a szempontból a tudomány még alig-alig vizsgálta. Ellentétben azonban a közhiedelemmel, Petőfit a kortársainak zöme nem kedvelte, hihetetlenül makacs és sértődékeny ember volt. Népszerűsége a halála után bontakozott ki igazán.

Azonban volt egy másik – sokak által szintén radikálisnak tartott, ám ehhez képest visszafogott – magyar politikus, Kossuth Lajos. Ő ennél lényegesen bölcsebb módon próbálta alakítani az eseményeket, lehetőleg gyorsan, ám vér – és nagyobb kockázat – nélkül. Március 3-án mondott pozsonyi beszédében felvázolta a programját, amely az egész 1848-49-es magyar álláspont sarokköve lesz. Érdekes módon nem a Párizsban kitört felkelés miatt adta elő, hanem, ráérezve az eseményekre – figyelte a híreket, és látta, hogy zuhan a bécsi tőzsde! – kezdte meg az offenzívát. Ráadásul nemcsak a magyar területek számára kérte a felelős minisztériumot, egyenlő politikai jogokat, jobbágyfelszabadítást, hanem az osztrák részekre is, megszerezve hónapokra az ottaniak szimpátiáját is.

Ekkor a javaslatai még nem mentek át az országgyűlés felsőházának ellenállása miatt, de a március 13-i bécsi forradalom után ez az akadály is megszűnt, miután a felsőház tagjai megijedtek, hogy még ennél is radikálisabb követelések jöhetnek, így engedtek. Kossuth, hogy minden ellenállást felszámoljon, úgy gondolta, növelni kell a nyomást ellenfelein. Úgy döntött, erre a pesti fiatalok radikalizmusát használja fel. Március 3-i beszéde után Kossuth mozgásba hozta pesti pártolóit, hogy propagálják nézeteit, akik aztán a Petőfiék által vezetett Tízek Társaságát kérték meg egy petíció megírására. Végül a petíció helyett egy pontokból álló kívánságlista lett, amelyet úgy ismerünk, mint a tizenkét pont. Ebben Kossuth programjának elemeit Petőfiék radikálisabb követeléseivel egészítették ki, de ez is jelzi, ki volt az igazi agytröszt az egész pesti eseménysor mögött. Kossuthnak jól jött egy pesti forradalom, hiszen még inkább arra sarkallta Bécset, hogy vele kell megegyezni, hiszen a radikálisok sokkal többet követelnek. Azt sem tudjuk, ki hintette el bécsi körökben, hogy Petőfi a vársár miatt Pestre özönlő parasztokból 40 ezer fős sereget szervez, de ha tippelni kellene... Ennek ugyanis semmi igazságtartalma nem volt, a gyülekező parasztság valóban vásárolni és eladni jött.

Végül a bécsi forradalmi változások miatt Kossuth javaslatait március 15-én még azelőtt elfogadta az országgyűlés, hogy az aznapi pesti események híre megérkezett volna, így arra nem gyakorolt befolyást. A március 15-i pesti forradalom Kossuth általi háttérmunkáját jelzi, hogy az aznap Buda-Pesten alakult Közbátorsági Választmány sorába a fiatalok 4 tagot voltak képesek beválasztani, míg Kossuthnak 6 embere foglalt benne helyet. Kossuth annyit engedett Petőfiéknek, amennyit az érdekei megkívántak, többet nem. Ha őszintén akarunk beszélni 1848. március 15-éről, akkor bizony ki kell jelentenünk, hogy az bizony Kossuth napja volt.

Horváth Gábor

Felhasznált irodalom:
Deák István: A törvényes forradalom. Bp.: Gondolat, 1994.
http://magyar-irodalom.elte.hu/sulinet/igyjo/setup/portrek/petofi/1848nap.htm

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.