1071

„Dallamok közt nőttem fel”

Interjú Szatmári Julival

Szatmári Juli főleg hangulatokat énekel meg. Maga írja dalait, amelyeket akusztikusan ad elő, ötvözve a pop, a folk és a jazz elemeit. Hol egyedül, hol zenekarral játszik, melyben Rozsnyói Judit hegedül, Günsberger Ákos gitározik, Borbély Matyi basszusgitározik és Laskay Peti dobol.

Mikor kezdődött a kapcsolatod a zenével?

Dallamok közt nőttem fel, főleg ABBA-t hallgattam, és tizenkét évesen elkezdtem gitározni Szombathelyen Várhelyi Zoltánnál. Akkor szerettem meg a közös zenélést, és léptem először színpadra az órákon megismert barátnőmmel, akivel olykor a saját dalaimat is előadtuk.

A dalszövegeket azóta is magad írod. Mi inspirál a munka során?

Nagyon „lassú” szerző vagyok. Van, hogy hónapokig eltart, míg elkészül egy dal, de ennek megvan az előnye is: így teljesen tudom vállalni azt, amit írok, és nincs „futószalag-dalszerzés”. Többnyire hangulatok inspirálnak, kedves mozzanatok, ritmusok. Emberek, akiket az utcán látok, vagy a helyszínek varázsa. Tehát főleg hangulatokat énekelek meg. A kulcsszó a nyugalom. Ezt keresem az életben is, és igyekszem megtalálni minden helyzetben – igaz, nem mindig sikerül.

Ezt szeretnéd közvetíteni a dalaiddal is?

Próbálok pozitív gondolatokat közvetíteni, hogy annak, aki meghallja, még szebb lehessen a napja. A zenében rengeteg erő van, és a dallammal tudunk hatni az érzésekre is. Ezért tartom fontosnak, hogy „jó” irányba terelődjenek a gondolatok, és ha súlyos témákkal foglalkozom, akkor is legyen pozitív kicsengés a végén.

Mikor alakult a zenekarod?

Rozsnyói Judittal régóta játszunk együtt, lassan tíz éve. Sok közös koncerten vagyunk túl. A fiúkkal körülbelül két éve zenélek együtt, akkor alakult meg a zenekarunk.

Most pedig megjelenik az első lemezetek is.

Igen, Ismerj fel címmel. Főleg a régi dalaim vannak rajta, olyan is, amelyet 10 éve írtam még gimnáziumban. Ilyen a Torn Red Bag, amely matematikaórán született. Nagyon büszke vagyok az anyagra, régóta dolgoztunk rajta. A lemez címadó dalához pedig Todoroff Lázár készített egy feelgood klipet, melyet Ákos szobájában vettünk fel. Szerettem volna, hogy mindenki többféle hangszert kipróbáljon, így én doboltam és hegedültem is a klipben! A fiúknak is remekül állt a hegedülés. A dal pedig arról szól, hogy mennyi eltérő arcunk van, és vajon ki mennyire ismeri ezeket. Ezt közvetíti a lemez borítója és a videoklip is.

Az új számaitok mondanivalójukban súlyosabbak a korábbiaknál. Miért?

Sok év telt el az akkori dalok megírása óta. Az egyik új dalt – Ember a földön – az ihlette, mi lenne, ha Jézus ma jönne a világra. Vajon ugyanúgy reagálnának az emberek, mint régen? Megismétlődne-e ugyanaz, vagy hinnénk neki?

Közben bekerültél a Cseh Tamás Programba. Mit kapsz tőle?

A program segíti a kezdő zenekarokat az elindulásban. Ehhez nemcsak anyagi, hanem kapcsolati tőkét is ad. Ezek pedig nem elhanyagolható tényezők egy kisebb zenekarnál. Mi lehetőséget kaptunk, hogy készíthessünk egy animációs klipet, ami régi vágyam. Rögzítünk pár új dalt is, köztük a már említett Ember a földön címűt. Remélem, hogy a program által a zeném eljut olyanokhoz is, akik eddig nem hallhatták.

Wéber Anikó
Fotó: Karácsonyi Anna | Pankacreative
Forrás: kultura.hu

2016.02.25