105 évvel ezelőtt született Hans Habe

Nagy Mária írása

Hans Habe 1911. február 12-én született Budapesten Békessy János néven. Élete 66 éve alatt 6 felesége volt, 18 napilapot alapított, 23 regényt írt, amelyek szerte a világon több, mint 15 millió példányban, 20 nyelvre lefordítva jelentek meg. Thomas Mann született regényírónak nevezte.

Hans Habe édesapja Békessy Imre hírlapíró volt, aki a Magyar Tanácsköztársaság után emigrált Bécsbe családjával együtt. Az érettségi után, 1931-től a bécsi egyetemen német filológiát, majd Heidelbergben jogot hallgatott. 1929-től egy bécsi lap, a Wiener Sonn und Montagszeitung riportere volt, majd az osztrák szövetségi kancellária sajtófotó osztályának vezetője. Több magyar lapot tudósított Bécsből. Írásait H. B. monogrammal jegyezte, így „hábé” néven kezdték szólítani. Ez adta az ötletet, hogy írásait Hans Habe néven publikálja.

1932-ben megírta, hogy Hitler tulajdonképpen egy törvénytelen gyermek volt. 1934-ben Genfben a Genève Presse Service kiadótulajdonosaként és szerkesztőjeként dolgozott. 1936-ban jelent meg első regénye Hárman a határon át címmel, amely elsőként szólt a náci idők menekültjeiről, ezért a nemzeti szocialisták két másik könyvével egyetemben nyilvánosan elégették.

1935 és 1939 között a Prager Tagblatt népszövetségi tudósítója volt Genfben, a háború alatt a francia, majd az amerikai hadseregben szolgált mint a titkosszolgálat tagja. A háború után Németország amerikai megszállási övezetében újraszervezte a sajtót, később Münchenben volt újságíró, több lap főszerkesztője. 1941-ben jelent meg a saját háborús élményeit feldolgozó műve, a Ha elesnek mellőled ezeren.., amely világhírűvé tette nevét. A könyvet később 24 nyelvre fordították le, köztük japánra, kínaira és héberre is.

1940-től 1945-ig az USA-ban élt. Belépett az amerikai hadseregbe, szolgált Afrikában, majd sajtótisztként Németország amerikai zónájában ő szervezte újjá a sajtót, s ebbéli minőségében ő alapított meg 18 német lapot. 1944-ben a Radio Luxemburg és a 12. Amerikai Hadsereg Hangja rádió igazgatója volt. Németországban a Neue Zeitung (1945-46), majd a Münchener Illustrierte és a Sonntagszeitung főszerkesztője volt.

1946 és 1952 között több alkalommal rövid ideig Amerikában tartózkodott, forgatókönyveket írt Hollywoodban. Itt tragédiák is érték: lányával, Marinával a Manson-banda végzett, őt pedig ötödik felesége is elhagyta, nem kevés anyagi gondot okozva neki. 1953-ban visszaköltözött Európába, előbb Ausztriában, majd Svájcban, Asconában telepedett le hatodik feleségével, Balla Lici színésznővel. Thomas Manntól tanult munkamódszerrel meghatározott oldalmennyiséget írt naponta, majd séta következett, esténként pedig bridzs a szomszédban lakó Turay Idáékkal.

Itt írta mindmáig legismertebb, legkedveltebb regényeit: Halál Texasban, Az ördög ügynöke, A háló, A küldetés. Ez utóbbiból Szántó Erika rendezett filmet Eviáni küldetés címmel. Ugyancsak film készült a Tarnovszka grófnő című regényéből, Visconti rendezésében, Romy Schneider főszereplésével. Halála előtt jelent meg Ilona című regénye, amelyet a kritika „a magyar Elfújta a szélnek” nevezett.

1976-ban megkapta az NSZK nagy érdemkeresztjét, 1977-ben pedig a Konrad Adenauer irodalmi díjat. 1977. szeptember 30-án halt meg Locarnóban.

Nagy Mária

Forrás:
Világirodalmi lexikon. 4. köt. Grog-Ilv. Budapest : Akadémiai Kiadó, 1975.
wikipédia
www.mtva.hu
http://www.168ora.hu/arte/iro-hans-habe-pen-mann-heym-ujsagiro-tudosito-titkosszolgalat-81995.html
http://cultura.hu/kultura/hans-habe-a-titkok-iroja/

2016.02.12