Giacomo Puccini a toscanai Luccában született 1858. december 22-én, hogy egy templomi zenészcsalád ötödik nemzedékét képviselje. Ötéves volt, amikor apja meghalt, s így anyja, a szintén zenészcsaládból származó Albina Magi taníttatta. A fiatal Puccini tizenévesen egy kaszinóban zongorázott, és templomi orgonálást is vállalt, hogy pénzt keressen, míg végül 18 évesen, Verdi Aidájának megtekintése nyomán döntötte el, hogy operákat fog írni.

Anyja Pallavicini grófné segítségével ösztöndíjról gondoskodott a számára, s így tanulmányait a milánói konzervatóriumban folytathatta, amelyet 3 év helyett 2 év alatt elvégzett. Ekkor kötött barátságot Mascagni-val és Leoncavallo-val. Mesterei Bazzini és Ponchielli voltak, utóbbi önfeláldozó barátja is egyben: ő szerez szövegkönyvet az ifjú zeneszerző számára, és ő gondoskodik megfelelő összeköttetésekről is. Puccini első operája, a Lidércek – amelyet egy pályázatra komponált – nem volt sikeres a zsűri előtt. Az egyfelvonásos művet aztán átdolgozta kétfelvonásosra, s ezzel már nagyobb sikert aratott. Verdi azt a tanácsot adta neki, hogy kevesebb szimfonikus elemet használjon, ezért a továbbiakban – megfogadván a legenda szavait – arányosabb lett operáiban az énekes és az instrumentális részek aránya.

Giulio Ricordi, a nagy olasz zeneműkiadó tulajdonosa karolta fel az ifjú Puccinit, aki megírhatta második operáját Edgar címmel. A közönség melegen fogadta az új szerzeményt: huszonnégyszer tapsolták vissza a főhőst alakító énekest, hogy a második felvonásbeli áriát, a rekviemet megismételje. A kritikusok azonban nem lelkesedtek ennyire érte, főleg a szövegkönyvet marasztalták el. Az Edgar után Puccini eldöntötte, hogy csakis maga választotta librettóhoz ír zenét. Ahogyan tréfásan mondta: „Szenvedélyesen vadászom librettókra, nőkre és vadkacsákra”. Ezután következett harmadik operája, az átütő sikerrel bemutatott Manon Lescaut, melynek jövedelméből Torre del Lago-ban gyönyörű villát építtetett, ahol élettársával, Elvira Bonturi-val telepedett le. Itt születtek későbbi operái is, amelyek a világhír legmagasabb csúcsára emelték őt.

Műveiben főként az emberi érzésekre összpontosított: kis örömök, mindennapi apró események, viszont nagy szenvedélyek és érzelmek jelennek meg, többnyire egzotikus környezetbe ágyazva. Hősei azonban hétköznapi emberek. Fiatalkori nyomorúságainak állít emléket a Bohémélet. Az egzotikum iránti vonzalmának köszönhetően a legkülönbözőbb zenei forrásokból merített operáihoz, a katolikus templomok hajnali harangszavától (Tosca), japán dalokon át (Pillangókisasszony) a vadnyugati dallamokig (A Nyugat lánya). A Turandot-ban pedig a misztikus Kínát idézte meg ütőhangszerekkel fűszerezve.

Minden modern találmány érdekelte. Megtanult kerékpározni, autót, motorcsónakot vezetni. Az első rádiózók egyike volt. Rendszeresen járt vadászni, halászni és a világvárosok látványosságait gyermekes egyszerűséggel és örömmel élvezte. Több ízben látogatott Budapestre, amelyet így jellemzett: gyenge cigaretta, erős bor, megértő barátok, elragadó nők! A műszaki újdonságok iránti vonzódását később a fia örökölte, akiből sikeres mérnök lett – hosszú idő után ő volt az első a családban, aki nem zenei pályán kereste a kenyerét.

Többéves alkotói válsága után íródott következő műve, A fecske, mely félúton van az opera és az operett között. Politikai és magánéleti botrányok, egészségi problémák nehezítették alkotói tevékenységét, de mindvégig figyelemmel követte a zenei életet. A három egyfelvonásost (A köpeny, Angelica nővér, Gianni Schicchi), amely 1918-ra készült el, Triptichon címmel mutatták be New York-ban, a Metropolitan Operaházban. A húszas évek elején egészsége jócskán megrendült, állandó rekedtséggel és torokfájással küzdött, a gégerák elhatalmasodott rajta. Brüsszelbe utazott, és egy utolsó műtétnek vetette alá magát, de a szíve felmondta a szolgálatot, és 1924. november 29-én örökre lehunyta a szemeit.

December 1-jén a holttestet a brüsszeli Santa Maria-templomba szállították, majd 2 nappal később egy lepecsételt bronzkoporsóban Milánóba. Ezen a napon a gyász jeléül a Scala bezárta a kapuit. A gyászszertartáson Toscanini vezényletével az Edgar harmadik felvonásának Gyászindulóját játszották. Puccini koporsóját ideiglenesen a Toscanini család sírboltjába helyezték, majd két év múlva Torre del Lagóban, a villa erre a célra épített kápolnájában helyezték örök nyugalomra. Sírkövét úgy állították fel, hogy csak egyetlen fal választja el nyitott zongorájától, melyen oly sok zenét komponált.

Utolsó operája, a Turandot zárójelenetét legtehetségesebb tanítványa, Franco Alfano fejezte be a Mester vázlatai alapján. A bemutatót Toscanini vezényelte a Milánói Scala-ban 1926 áprilisában, ahol a zárójelenet még nem hangzott el. Liu búcsúja után a karmester letette a pálcát, és a közönség felé fordulva jelentette be: „Ennél a résznél halt meg a Mester”. Az ezt követő előadás óta az Alfano-féle befejezéssel játsszák az operát a világ valamennyi zenei színpadán.

A megyei könyvtár Kisfaludy Károly Könyvtárának (Baross G. út. 4.) harmadik emeletén található Hangtár felújított előterében Giacomo Puccini-ra emlékező kiállítás látható.

Juhászné Lukács Mária

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép; 3. kép.