984

Zenés beszélgetés

Petruska András a megyei könyvtárban

Szeptember 19-én a Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér vendége volt Petruska András. A fiatal zenészt egy tehetségkutató-versenyen ismerhette meg a közönség, de azóta túl van már a négyszázadik koncertjén, besöpört több díjat, turnézott a Quimby előzenekaraként, és képviselte hazánkat Londonban és Olaszországban is. 

A zenész beszélt tavasszal megjelent első nagylemezéről, mely a Metropolita címet viseli. A dalokat a 4-es metró megállói ihlették, s megtalálható közöttük a cigány zenétől a sanzonokon át a gyimesi csángó népzenéig sokféle stílus, érzékeltetve Budapest sokszínűségét. A konceptalbum megállónevei persze csak ürügyként szolgálnak arra, hogy megénekelje egy mai fiatal nagyvárosi életét. A számokat ó maga írta, hangszerelte, s persze ő adja elő, a szövegeket Babarci Bulcsúval közösen alkották meg. A stúdiómunkálatokban többek között olyan zenészek működnek közre, mint Szokolay Dongó Balázs és Unger Balázs.

Elmondta, hogy mekkora örömet okoz neki a személyes találkozás a közönséggel és a közvetlen kapcsolatteremtés az emberekkel. Nyitott, kedves jellemét azonnal megszerette a közönség, és az új albumáról játszott dalok után ráadást is követelt. Az est meglepetéseként pedig egy hölgy (Várnagy G. Kata virágkötő) váratlanul egy ajándékkal kedveskedett a fiatal gitárosnak.

Petruska Andrásról tudni kell, hogy úgy vegyíti a kortárs akusztikus indie popot a magyar zenei hagyományokkal, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne, s talán éppen ezért annyira hatásos. Mindehhez vegyük hozzá nagyon különleges technikáját, a fingerstyle-t (magyarul ujjal pengetős gitár játék), mely alkalmas arra, hogy zenekari hatást adjon az egy szál gitáron játszott daloknak, így könnyen belátható, hogy egy egészen egyedülálló fiatal zenészről van szó. A hamisítatlan, egyedi játéktechnika lényegében a szakmai virtuozitás és a határtalan fantázia ötvözete, és ennek az összetettségnek köszönhető, hogy koncertjeit úgy éli meg a közönség, mintha egy soktagú zenekar muzsikálna, holott egyedül András áll a színpadon, és amit használ, az csupán a hangja és a gitárja.

Pozsgai Krisztina

2014.09.22