2238

Az élet nem játék, az élet egy kollázs

Alyona Kuznetsova kiállítása a Múzeumházban

A győri Orosz-Magyar Egyesület rendezésében november 20-án Németh Vilmos műgyűjtő, az egyesület tagja nyitotta meg Alyona Kuznetsova ukrán képzőművész kiállítását a Múzeumházban. 

Lebó Ferenc szobrászművész, a galéria tulajdonosa köszöntötte a jelenlévő művészetbarátokat, majd Németh Vilmos a következőket mondta el a művésznőről, s adott útmutatást a kiállított, nem mindennapi alkotások élvezetéhez:

„Alyona Kuznetsova Ukrajnában (Zaporozsje) született 1988. április 29-én, de jelenleg Moszkvában él. Már gyermekkorában tehetségesen és nagy kedvvel rajzolt. Több művészeti ágban próbálta ki magát – tánc, művészi torna, képzőművészet –, és végül kiválasztotta az utolsót. Kolcsugino városában beiratkozott egy rajzstúdióba, ami második otthonává vált. Már az első iskolás évei alatt megtanult kollázsokat készíteni, kezdetben növényi anyagokból. A stúdiólátogatások során lehetőséget kapott városi és összoroszországi képzőművészeti versenyeken való részvételre. 2005-ben a fiatalok összoroszországi versenyén „Lépés a jövőbe” című munkája győztes lett a „nem tradicionális anyagok használata” szekcióban.
A stúdiókban eltöltött idő és foglakozások segítettek a leendő művészi pálya kiválasztásában, és 2005-ben sikeresen felvételizett a Vlagyimiri Tanárképző Egyetem Művészet és Művészi Ábrázolás karára.  A rajz és a festészet azonban Alyonánál nem hozott elő különös érdeklődést. Számára ez kiváló alap lett, amely elengedhetetlenül fontos a művészi pályán való fejlődésében. Diplomája megvédéséhez kollázsok sokaságát készítette el. A kollázzsal mint technikával már a stúdióban találkozott, ahol tanulmányait folytatta. „Beleszerettem a kollázsba – vallja a művésznő –, mert az anyagok és tárgyak sokszínűségével ki tudom fejezni gondolataimat, érzéseimet és a körülvevő világról alkotott nézeteimet”. (A kollázs egy francia szóból (ráragasztás) ered. Azt jelenti, hogy valamilyen alapra különböző anyagdarabkákat ragasztunk fel szín és anyagminőség szerint. A munka végén a kollázs nem sima lesz, textúrája a festmény és a szobor között helyezkedik el.) 
Alyona Kuznetsova múzsái a városok. Szerinte a modern város egy nagy vászon, amelyen vonalak, foltok, textúrák, színek, kombinációja található. A művész feladata pedig az, hogy különböző anyagokból, első látásra néha összeegyeztethetetlen módon a végére mégis valami különlegeset alkosson, megmutatva ezt a sokoldalúságot.
Művei olykor nem tükrözik a valóságot, hanem egy szubjektív objektívbe adnak betekintést, amelynek egyetlen eleme a néző. Miközben a városi hangulat sorozaton dolgozik, Alyona körbejárja a városokat, ugyanakkor azok neveit nem fogjuk látni. A művész szándékosan tartja bizonytalanságban a nézőt, rábízva, hogy a részleteket összerakva, ő maga jöjjön rá, melyik városról szól. Véleménye szerint, ez a jelentése a kollázsnak. Olyan, mint egy játék, kommunikáció a közönséggel.
Kedvenc anyagai a festékek, a papír és ruha. Alyona úgy véli, hogy a különböző textúrák, a mesterséges és a természetes anyagok összekeverése életet lehel a műbe, amely tapintható lesz, ezáltal életre kel. A megfelelő hatás érdekében azonban tudnunk kell, hogyan lehet kombinálni ezeket az anyagokat egymással.
Jelen kiállításon a nézőnek két kollázs szériát kíván bemutatni. Az első: A városok érzelmei, a második: Érzések, emóciók bennem. Mindkettő fellehető a művésznő érzésvilágában. Életében az alkotás, a kollázsok készítése nem csupán hobbi: EZ AZ Ő ÉLETE.”

A rendkívül érdekes kiállítás december 4-ig látogatható, hétfő kivételével naponta 10-16 óra között. (Győr, Bécsi kapu tér 4.)

Molnár György
a Győri Antológia Irodalmi és Művészeti Alkotó Közösség tagja


2015.11.23