A kevély Gessler pedig parancsban követelte, hogy aki elhalad a fejfedője előtt, annak kötelessége meghajolni előtte. Tell Vilmosék – ezt nem tudván – elmulasztották megtenni, mire az őrök lefogták a két renitenst. A foglyokat a helytartó elé vitték, aki először halálra ítélte őket, majd felajánlotta, hogy amennyiben Tell számszeríjával lelövi a fia fejére helyezett almát, szabadon távozhatnak. Vesztenivaló híján a svájci belement ebbe, és két nyílvesszőt a kezébe véve megkísérelte a lehetetlennek tűnő produkciót. Nem véletlenül volt íjásztudományáról híres Tell Vilmos, már az első lövéssel keresztüllőtte a gyümölcsöt, így szabadon távozhattak volna. Ám a helytartó megkérdezte, hogy miért két nyílvesszőt vett magához, amire válaszként azt kapta, hogy ha a fiát találta volna el, akkor a második lövést neki szánja. A feldühödött Gessler ismét letartóztatta Tellt, és csónakkal a küssnachti várba szállítatta. Eközben azonban vihar támadt a Luzerni-tavon, és a korábban hajósként is kiváló Tellt kiengedték, hogy megmentse a bárkát az elsüllyedéstől. Ez meg is történt, ám mikor partközelbe értek, a svájci kiugrott a partra, és elmenekült fogvatartói elől, hogy megkezdődjék általa a svájci kantonok lázadása a Habsburg uralom ellen. Valahogy így szól Tell Vilmos mondája. (A címlapképen a Svájci Nemzeti Múzeum Tell Vilmos-mozaikja látható.)

A történet első hallásra is sok gyanúra ad okot, mert ellentétben a közhiedelemmel, a középkor nem bővelkedik olyasfajta retorzióban, mint amely Tellt érte volna a kalapos esetnél; a halálbüntetés csak a legdurvább felségsértések, gyilkosságok és erőszakos cselekmények számára volt fenntartva. Nehéz elhinni azt is, hogy egy helytartó kalapokat aggatna egy város főterére, csupán hatalmát demonstrálandó. Tell Vilmost ráadásul egyetlen kortárs írás sem említi, neve csak az 1470-es években készült úgynevezett Sarneni fehér könyvben kerül először említésre. Ellentétben például a mi Toldi Miklósunkkal, Tell Vilmos létezéséről semmiféle történelmi bizonyítékkal nem rendelkezünk. A gyanakvást még inkább megerősíti a sztori hitelességével kapcsolatban, hogy a történésekben kulcsszerepet játszó Gessler helytartóról sincs történelmi adatunk, pedig azért a korszak igencsak kutatott, és jelentős mennyiségű forrással rendelkeznek a történészek. Gessler neve nem szerepel semmilyen levelezésben vagy oklevélben.

A történet mindenesetre az európai kultúra része lett, legismertebb feldolgozása Schiller Tell Vilmos című drámája, de készült belőle filmsorozat is. Nekünk magyaroknak azonban a „magyar kártya” révén van közvetlen kapcsolatunk Tell Vilmossal. A magyar-, vagy más néven Tell-kártya jelen ismereteink szerint Schneider József kártyafestő adaptációja volt egy hasonló típusú pakliról. A kártyákon egyértelműen Schiller drámájának szereplői köszönnek vissza. A tök kilencesen például megfigyelhetjük Hessler póznára tűzött kalapját is! A szinte Habsburgok elleni lázításra készült burkolt propaganda széles körben elterjedt már az 1848-49-es szabadságharc előtt is, mintegy megalapozva a forradalom ideológiai hátterét. Így egy kicsit Tell Vilmos a magyar történelem része is.

Horváth Gábor

Felhasznált irodalom:
http://www.origo.hu/tudomany/tortenelem/20141029-tell-vilmos-tortenete-alma-svajc-kozepkor.html
http://www.kartya-jatek.hu/nyomtathato_verzio/magyar_kartya/

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.