Menedék – Safe Haven

1 perces filmkritika

Ilyen filmekről nem szoktam írni. Ez most csúnyán esett és rondán puffant, de Nicholas Sparks általában nem az a kategória, amelyet az őt nem olvasó mélységesebb drámaszámba vesz. Jogos vagy jogtalan, eldöntendő, ám a közhelyekbe hajló, giccsel kerekített, zsebkendő bontogatásra kihegyezett románcok nagymestere nem újszerűségével vívja ki magának a milliós rajongótábort – ez a hendikep pedig többnyire a regényeiből készült filmekre is áthagyományozódik, hiszen az alapanyag adott.

És most éppen ezért vagyok kénytelen megkövetni őt, valódi Menedéket keresvén a lapjai között. Mert a Safe Haven, ha nem is bolondított magába feltételek nélkül, ugyancsak jóleső érzésekkel skiccelte tele a celluloid-kockákat. Figyelem: skiccelte, és nem giccselte. A Menedék sem atmoszférájában, sem attitűdjében, sem dramaturgiájában, sem szituációiban, sem dialógusaiban, sem emócióiban nem menne át a legelnézőbb eredetiségvizsgálaton sem (sőt, sőt!), viszont a történet mégis olyan csikorgásmentesen van összerakva, és annyira kellemesen varázsol el, hogy meglepően nyitottan fogadtam magamba.

Na persze, az a Lasse Hallström (csak hármat mondok: Gilbert Grape, Árvák hercege, Kikötői hírek) rendezte egységbe a mozit, akinél az utóbbi időben ugyan előfordult, hogy ziláltabb lelkiállapotba hajszolt bennünket egy-egy gyengébb alkotással (pl.: A hipnotizőr), de összességében ha valaki, ez a svéd direktor képes arra, hogy érzelmileg talpon maradóként (nem látványosan közhelyesként, nem csordultig gejllel töltve) adjon át még egy sekélyesebb sztorit is. Arról nem is beszélve, hogy „győztes” felálláson botor dolog változtatni: 2010-ben a Kedves John-t már filmvászonra dirigálta Sparks-tól.

A Menedék nem variálja túl: egyenes vonalon, de legalább két szálon halad, a történet felénél robban egy csavar (ügyes, nem teljesen várt), a film végén pedig egy okos csattanóval (megható, ha készek vagyunk rá) válik kerek egésszé a sztori. A színészek egy ilyen zsánerben nem feltétlenül kardinálisak, elég, ha elhisszük nekik, amit látunk – Julianne Hough és Josh Duhamel ezen a téren számomra nem okoznak csalódást. Szóval nekem akkor, abban az időpontban, abban a lelkiállapotban teljesen oké volt ez így. Ebből többet, jobban, őszintébben nem lehet kihozni: a Menedék szép, vonzó, kívánatos, átélhető, nem túlcsicsázott, ívvel és dinamikával koreografált film. Lehet, hogy kíváncsi lennék még egy Sparks-Hallström koprodukcióra?

2013, amerikai, 115 perc
rendező: Lasse Hallström
forgatókönyvíró: Nicholas Sparks regénye alapján Dana Stevens és Gage Lansky
szereplők: Julianne Hough, Josh Duhamel, Cobie Smulders, Cullen Moss, Mike Pniewski, Ric Reitz, Christopher Cozort

Szilvási Krisztián

2015.10.30